Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
35 fölötti férfiak, ti milyennek látjátok a huszonéves pasikat?
Beszélgetni kevés huszonévessel beszélgetek. Akikkel igen azok zöme (tisztelet a kivételnek) olyan éretlennek tűnik, de mondjuk inkább a viselkedésük.
Persze ez az adott korban rólam is elmondható lett volna az akkori 35 felettiek részéről.
A divat az megint egy másik dolog, az is változikde míg mondjuk a 70-es, 80-as, 90-es évek divatját én férfiasnak gondoltam, pedig én a 2000-es évek elején váltam húsz évessé, addig a mai divatról nem a férfiasság jut eszembe. Mintha inkább az unisex irányába mozdult volna el az egész.
Korai huszonéveseket még gyereknek látom. Skinny nadrágjaikban, tenyérbemászó arckifejezéssel nem tesznek bennem olyan benyomást, hogy lehetne rájuk számítani.
Késői huszonévesek közül ismerek párat, ők már normálisan öltözködnek, bolondosak és bulizósak, de jó fejek.
1est osztom!!! 😁
Komolyan viccesek az őzike vékony lábakkal feszülős gatyában,
Okés, hogy ez a divat de basszus a legtöbbnek a barátnője erősebbnek tűnik.
De egyáltalán minek nekik az a feszulos gatya ?
Es oltozkodesen kkivul? Viseljedesuket ertekrendjuket milyennek latjatok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!