Miért van az, hogy valaki nem volt túl különleges tini korában, de rá 10-15 évre szép nő lett?

Én is ilyen voltam. Egyszerűen megtanultam küzdeni magamért. Megtanultam megkeresni a magam útját és munkával értem el azt, aki vagyok. Talán ezért is tartósabb az eredmény, mint abban az esetben, aki egyszerűen úgy nőtt fel, hogy ő szép, akkor is, ha semmit sem csinál, nem edz, nem eszik normálisan, hogy szép legyen a bőre, nem tesz egy csomó olyan dolgot (különös odafigyelés a hajára szemöldökére, ruházatára), ami a szemében ellensúlyozza a hozott alapanyagot, ami talán nem is olyan csúnya, de a sok ajnározott, szépnek tartott gyerek csúfolódásának tárgyát alkotta egykor, amit meg csak úgy tud levetkőzni az ember, hogy más utat kezd el járni, a traumákat meg feldolgozza.

Aztán mikor rájössz, hogy te lehetsz szép, hogy idővel te is megkapod azt, amit csak másoknál láttál, kinyílik a világ. A kezedbe kerül egy erő, amid addig nem volt. És azért nem éltél csak társasági életet, mert nem mertél, azért nem nyitottad ki a szád, mert nem merted, nem azért, mert nem volt rá igényed.

Én is ilyen voltam, nem voltam ronda de mindent megtettem, hogy ne legyek szép kezdve a szürke egér hajtól az önbizalomhiányos rejtőzködésen át a béna öltözködésig majd ráadásként még meg is híztam (nem voltam dagi de volt rajtam +10). Utáltam magamat, a tükörbe néztem és csak a rosszat láttam, mindenbe bele tudtam kötni de nem vettem észre a szép szememet, a keskeny derekamat stb.

Ahogy nőttem nyílt ki előttem a világ, leadtam a felesleget, kísérleteztem, hogy mi áll jól nekem és elkezdtem előnyösebben öltözni, sminkelni és a hajammal is foglalkozni majd eljutottam oda, hogy megszerettem magamat és már inkább a szépet láttam, a kevésbé előnyös tulajdonságaimat is megszerettem. Most a húszas éveim közepén egy elég jó nő vagyok azt kell, hogy mondjam. Elégedett vagyok magammal és van önbizalmam. Ez szerintem kívülről is látszik, az önbizalom megszépít. :)