Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Érzek valamit az egyik legjobb barátom iránt, de elérhetetlen?
Nagyon jó barátok lettünk az új munkahelyemen egy férfivel, aki nálam 10 évvel idősebb, de rengeteg közös van bennünk. Hasonló hobbijaink vannak, mindketten kicsit művészlelkek vagyunk, a kezdetektől szinte mindenről tudtunk beszelgetni, mélyebb témákról is. Pár hete nagyban megváltozott az életem, kiderült egy családtagomról, hogy nagyon beteg, akkor és azóta is számíthatok rá, érdeklődik is afelől, hogy vagyok. Kábé fél éve ismerjük egymást, mióta egy helyen dolgozunk, és korábban sosem gondoltam rá másként, mint egy jó barátként, most mégis azt hiszem, kezdek beleszeretni. A gond csak az, hogy házas és van egy gyereke is.
Korábban sosem érdekeltek idősebb férfiak, pláne házasok, most mégis azért várom a munkanapokat, hogy találkozhassak vele. Nem fogok semmit sem tenni, nem akarom szétszedni a családját, csak nagyon rossz, hogy tökéletesen illenénk egymáshoz, csak rosszkor találkoztunk. Vele még a korkülönbség sem zavarna. Ismerőstől tudom, hogy ő is kedvel, és ha máshogy alakult volna az élete, talán próbálkozott volna, de nagyon szereti persze a családját és eleve veszett ügy az egész. Néha hallottam beszélni a feleségéről, és úgy tűnik, néha nem találják a közös hangot és vannak köztük problémák emiatt, egész máshogy látnak dolgokat az életben, de ki fog tartani a családja mellett minden körülmények között, ebben teljesen biztos vagyok.
Talán jobb lenne kevesebbet beszélni vele magam miatt, hogy elfelejtsem, de ott a munka is, csak nemrég illeszkedtem be és nagyon megszerettem a munkámat, másrészt most ő az egyetlen a barátaim között, akire úgy érzem, tényleg támaszkodhatok ebben a nehéz helyzetben, amiben vagyok. Más barátaim is próbálnak segíteni, és nem hibáztatom őket, de (szerencsére) nem tudják milyen nehéz egy beteg családtaggal, és leginkább csak közhelyeket tudnak mondani vagy inkább megvárják, hogy én kezdjek beszélni a gondjaimról, ők nem igazán tudják, hogy hozzák szóba. Vele viszont nyíltan és őszintén tudok beszélni, volt már mellettem, mikor rossz hírt kaptam, talán mivel több tapasztalata van az életben, jól kezeli ezeket a helyzeteket. Nem csak emiatt kerültem közelebb hozzá, de ez volt az első dolog, ami miatt aztán jobban megismertük egymást.
Volt már valaki közületek hasonló helyzetben? Mit csináltatok? Próbáltátok elnyomni vagy inkább megszakítottátok a kapcsolatot?
Köszönöm az értelmes válaszokat! 26/l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!