Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Akik korán jöttek össze, azok...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Akik korán jöttek össze, azok már szembesültek vele, hogy a párjukat anno "Istenítették"?

Figyelt kérdés

Egyetem első évében jöttünk össze, 7 év van közöttünk. Ő már végzett, szerette a munkáját, úgy is adta elő, hogy mennyire penge benne. Komolyan el voltam tőle ájulva (első párkapcsolat, első csók, első szex stb). Mivel nem értek kicsit se az ő szakterületéhez, így én mindent elhittem bemondásra. Magabiztos volt, elbűvölő.

Teltek az évek és... immáron zavar. Ami akkor nem tűnt fel (pl csak 5 témáról tud beszélni), az most már idegesít. Nem megyünk sehova (mert a kezdet kezdetén persze mentünk túrázni, programokra), de most már csak nyűgösen hisztizik, hogy hihetetlen, hogy nem tudja kipihenni a munkáját, mindig menni kell valahova, Ő PIHENNI AKAR.

Persze kiderült, hogy bár a munkahelyén önkényesen túlórázik (nem fizetik, önszorgalomból bejár) az azért van, mert nagyon béna a munkájában. Csomó mindent elront, sokszor bent vagyok vele a munkahelyén is hétvégente, mert egyszerűen képtelen befejezni egy egyszerű excel táblázatot, én csinálom a cég összes olyan statisztikáját, amit neki kéne, mert ami nekem pár perc, az neki 5-6 óra és rossz. Úgy, hogy elvileg ő ebből (is) írta a szakdogáját.

Röviden: totál összetört bennem valahol a róla alkotott kép és ezzel nem tudok mit kezdeni. A férfi akire felnéztem egyszerűen eltűnt vagy nem is létezett, csupán előadta magát. Együtt élünk, házassággal kecsegtet (csak semmi konkrétum!), de... bennem valami összetört.

Akik szintén korán jöttek össze a párjukkal és sok éve együtt vannak, azoknál nincs ilyen probléma?



2019. aug. 16. 20:25
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Mióta vagytok együtt?

Szerintem te is érzed hogy ez a kapcsolat már nem az igazi, nem illetek össze. ha idegesít a másik az sose jó.

2019. aug. 16. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
18%
Mindenkinek vannak hibái. Bárkivel is jönnél össze, előbb-utóbb találsz valamit, ami nem fog tetszeni. Neked is biztosan vannak hibáid, amit neki kell elviselnie. Egy kapcsolat nem a tökéletességről, hanem a kompromisszumokról szól. Persze első körben a jó kommunikáció a kulcs, talán megpróbálhatnád mindezt megbeszélni vele, hogy pl. jó lenne, ha túráznátok néha, vagy ilyesmi, hiába fáradt. :)
2019. aug. 16. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
68%

Mi kb ugyan ilyen életszakaszban jöttünk össze, 10 év van közöttünk. De az "istenítés" nálunk a mai napig megvan. A hibáival, gyengeségeivel és azokkal a rossz tulajdonságaival amiket magabiztossággal próbált palástolni mindig is tisztában voltam. De ettől függetlenül akkor is és most is a világ legjobb emberének gondolom akinek jóval átlag feletti képességei vannak. Ő ugyan így vélekedett rólam akkor is amikor még csak taknyos kis egyetemista voltam. Nekem egy kicsit fura, hogy ennyire nem ismerted a párodat az elején és soha nem jöttek szóba a gyengeségeitek meg a lelki dolgok, hogy mi nem megy a másiknak stb. Ez annyira alap lenne, kinek mutasd meg a gyengeségeidet ha nem a párodnak?

De hogyha az évek során bebizonyosodott volna, hogy nagyságrendekkel rosszabb mint amit hittem róla nyilván nem maradtam volna vele. A te párodról én úgy gondolom, hogy nem elég jó hozzád és a kapcsolat is régen kihült ha ennyire nem jártok el sehova. Én nem sok értelmét látom így együtt maradni.

2019. aug. 16. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Az első páromnak ittam minden szavát, szentírás volt amit mondott. A végén ugyan így idegesített. Elhagytam.


A férjem hibáival,gyengeségeivel tökéletesen tisztában voltam/vagyok, ahogyan ő is az enyéimmel. Így szeretjük egymást, semmi plusz elvárással, el varázsolt rózsaszín köd nélkül. Nekem ez egy sokkal stabilabb szerelem. Sőt tovább megyek. Egy élet szövetség. Biztonságban érzem magam mellette, mert nem csapongunk össze-vissza.

2019. aug. 16. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

7 éve vagyunk együtt.

Próbáltam, menjünk moziba, kirándulni, sétálni. Amikor eljött velem, akkor végig összeszorított szájjal sétált műmosollyal és egy szót se volt hajlandó hozzám szólni (akkor se ha kérdeztem) egész idő alatt, csak a végén mindig megkérdezte, hogy "most boldog vagyok?!".


Nem arról van szó szerintem, hogy kukacoskodó vagyok... nem zavar a szőrös orra vagy a kancsalsága. De az igen, hogy 2-3 hétvégi napomat is beáldozom havonta az ő munkahelyén, hogy duzzogás nélkül nem jön velem el sehova

2019. aug. 16. 20:53
 6/6 anonim ***** válasza:
100%

Ha úgy érzed, hogy nem tudod tisztelni, idegesítenek a hibái és magadban lesajnálod, nincs értelme a kapcsolatnak.

Akit piedesztálra emelnek, az általában nagyot szokott esni.

Ne pocsékold tovább egyikőtök idejét sem.

2019. aug. 16. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!