Ez hosszú lesz, de ti mit tennétek a helyemben?

2 évig voltam együtt az exemmel, és amúgy egy jól működő kapcsolat volt alapvetően. Amikor összejöttünk még közel laktunk, de aztán én elmentem egyetemre. Úgyhogy közel két évet húztunk le tavkapcsolatban, 250 km-re egymástól. Én minden hétvégén hazajártam hozzá. Ez egyébként se időben, se pénzben nem túl kifizetődő. Nehéz egyetemre járok, tényleg legszívesebben minden percet tanulásra szánnék, ha tehetném. Az az idő, amit érdemben egymással tudtunk tölteni, az csak pár óra volt egy héten. Ez persze izgi egy ideig, de 5 és fél évig nem lehet csinálni.

A problémáim azzal adódtak, hogy próbáltam tökéletes egyensúlyt teremteni a kapcsolatom, az egyetem, az egyetemi szociális életem, az alvás, edzés és hobbik között. Hadd ne mondjam, nem működött. Lényegében 2 évet folytonos stresszben éltem le, rohantam egyik helyről a másikra. A folytonos utazás is heti 8 óra kiesést jelentett az életemből. Ő nem igazán jöhetett fel, mert kolis vagyok, szobatársam többnyire ott van, nincs terünk. Úgy éreztem, hogy szétszakadok, mert szeretném megélni az egyetemi életet rendesen, rengeteg király program van, de ezeket eleinte szinte kivétel nélkül kihagytam az exem miatt. Ő rengeteget féltékenykedett a semmiért, sok volt köztünk a feszültség néha. De amikor valamilyen szünetben itthon voltam, minden működött.

Tudom, hogy ő az az ember, aki mellett ki akarok kötni. Akihez foghatót nem fogok találni az életben. Es ha máskor találkozunk, nagyon is működne. Mégis...

Boldogtalannak és egyedül éreztem magam, mert nem táltam a helyem se itthon, sem az egyetemen. Mintha 2 életem lenne, de egyik sem teljes.

Így szakítottunk, áprilisban talán. De a dolgok már nem voltak túl jók vagy fél éve.

De nem váltunk el haraggal, tegnap például találkoztunk beszélgetni.

Az az igazsag, hogy most nyár van, van szabadidőm, van energiám rajta gondolkodni, és rájöttem, hogy a szakítás nem megoldás a problémáimra,sőt...

Ő próbált túllépni rajtam, ahogy csak tudott. Kb 1 hét alatt összeszedett egy csajt, pár hónapig együtt is voltak.

Nos ő állítja, hogy ebben a kapcsolatban ő érzett többet nálam, meg hogy jobban szeretett. (tényleg nagyon szeretett, bármit megtett volna értem)

Tegnap találkoztunk, sokat beszéltünk, nala is aludtam... Nagyon hiányzik. Ő azt mondja, hogy nem próbálná meg újra, mert úgyis ugyanazok a problémák merülnének fel. Meg hogy tényleg ő így velem képzelte el a jövőjét, de ez most már a múlt. Aztán meg tolta a hülye dumákat arról, hogy most hirtelen mennyi csajnak bejön, meg nyomulnak rá meg ez meg az. Nekem ez nagyon fáj. Úgy érzem a bőség zavarában hirtelen nem tud választani, és en pedig elvesztettem az értekemet számára. Meg hogy úgy érzi, hogy valójában még ezt nem gondoltam át rendesen, hanem csak ramjött egy hirtelen döntés a pillanat hevében, hogy kezdjük újra. És ha még szeptemberben is így gondolom, akkor esetleg.

Teny, hogy egyre több órám van a suliban, pénteken este 8-ig minimum bent leszek, hétfőn 8-kor kezdek, szóval haza is alig tudnék menni. Nincs értelme folytatni. De a szívem mégis azt mondja, hogy vele lenne. Ő viszont tud hideg fejjel gondolkodni, és tudom, hogy igaza van.