Az idegenek irreális hatalmas feje bizonyítja, hogy interdimenzionális lények?
Gyermekkoromban többszőr eltérítettek a földönkívüliek különböző csoportjai, melyek közül most a legismeretbb fajt a Little Greyekkel, azaz kis Szürkékkel egyik tipikus való találkozásom részét mesélném el, ugyanis igen fontos, új dologra világít rá !
A kilencvenes évek eleje. Szokásos eltérítésként indult az egész, tehát feködtem az ágyon és aludtam. Hírtelen valami miatt felriadtam, a szobámban erős fény és és az ablakom előtt idegen lények lebegése fogadott ébredtemben. Panel lakás felső emeletén laktam akkor, mely ablaka egy széles mezőre nézett. Öt hatalmas fejű hófeér bőrű, testhez simuló egyenruházatú lényt láttam, hatalmas kémlelő szemekkel. Alig tudtam a szemükbe nézni, olyan erős szuggesszív hatásuk volt. Amint a szemébe néztem egynek máris éreztem, hogy az agyamban turkál érzelmileg. Mintha vizsgálnának. Ezek után visszaájjúltam álomban és vizsgálatok következtem. A lényeg az idegenek hatalmas testüknél jóval nagyobb aránytalan fejükben van.
Az öt lény az ablak előtt a levegőben lebegett, mégis mintha szilárdan álltak volna egy tömör talapzaton. A fejük egyszeráűen megdöbbentő nagyságú volt ! Nagyobb fejük volt, mint testük és a nyakuk ellenben igen kékony volt. Igen nagy fekete szemeik voltak, de a tekintetük félelmetes volt, ugyanis olvastak vele az elmémben. Az arányok [link]
Annak idején elsiklottam az aránytalan fejükön, mert minden szakirodalomban távoli csillagokból érkező húsvér lényeknek írták le, ufókutatók és valahogy úgy magyaráztam magamnak, hogy a gyenge gravitáció miatt lehet sokkal nagyobb fejük, mint testük, de mára egyértelmű számomra, hogy az univerzumban, annak fizikai világában nem létezhet élőlény ilyen hatalmas aránytalan fejjel és sovány vézna nyakkal és testtel. A magyarázat egyértelmű és egybeesik a mai személettel mely szerint ezek interdimenzionális lények lennének. azaz dimenzióközti nem fizikai alapú lények. Teljesen egybeesik azzal a ma leginkább teretnyerő elmélettel, melyek ebben a videoban nagyrészt benne vannak http://www.youtube.com/watch?v=r_9L_NXYyVA
A földönkívüliek szerintem régóta hazudnak nekünk. Az első találkozások alkalmával és az első kontaktoknak azt mondták, ők a Marsról, Vénuszról, Holdról vagy más naprendszerbeli égitestről jönnek, aztán mihelyt távcsöveinkkel és szondáinkkal bebizonyosodott, hogy teljesen alkalmatlan életre jött az új mese, miszerint ők más csillagok bolygóiról jönnek, pl Sirius rendszer stb. A tudomány fejlődésével azonban kiderült, hogy teljesen alkalmatlan életre és nem is jöhettek évezredekkel ezelőtt sem több csillagrendszerből sem ezek a lények. Már több évtizede figyeli a SETI az űrt és soha semmi életre utaló jelet nemészlelt, ahogy teleszkópaink sem észleltek űrvűrosokat vagy más mesterséges égitestet vagy élet nyomait, amit az idegenek állítottak, akár kontaktokon át, akár személyesen. Ez is megdőlt.
Azaz nem jönnek ebből a galaxisból sem. Volt egy rövid ideig az a nézet mely szerint más galaxisokból jönnek, de a hatalmas távolságokat nem hiszem, hogy akár térkeveréses akár térhajlítgatással meg lehetne oldani, de még féregjáratokon át sem. Maradt tehát az ezeken kívül eső lehetőség. Ma azt mondják az idegenek és a kutatók, egyöntetűen, hogy ezek interdimenzionális lények. Dimenziók közt élnek és egy magasabb világból jönnek, amit egyébként a DMT-s beszámolók az idegenekkel való találkozások is megerősítenek. Hozzáteszem sokan mások is beszámoltak a 90-es években ilyen irreálisan hatalmas fejű idegenekről, melyek testének mérete meghaladta fejméretüket.
Nem lehet más magyarázat, csak az hogy az univerzumon kívűlről jönnek ide és az idegenek interdimenzionális lények lennének ?
"Az aránytalan testalkatuk bizonyíthatja, hogy valamilyen genetikai átalakuláson eshettek át, ami által a testük elcsökevényesedett, talán mert nem használták már."
Pontosan erre gondoltam én is, de ezeknek a feje akkora hogy nem is élhetnek egy Földi gravitációjú vagy ezzel nagyjából ilyen adottságú bolygón, ugyanis a vékony nyakuk alatt összeroskadna a hatalmas fel, mely már nagyobb a testnél.
Érdekes, ahhoz képest hogy a nyakuk a gravitáció miatt nembírja el a fejüket, egész nyugodtan mászkálnak a Földön is mikor embereket rabolgatnak.
Egyébként téged melyik faj rabolt el? Reptoidok, krixkraxiak, vagy a lumbulábiak? És megbecstelenítettek az űrhajón? Vigyázz mert legközelebb a májashurkoidok is elvisznek a hatodik inter-dimenzióból!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!