Nem fél-e NASA vagy a SETI, hogy az idegenek felé küldött erőfeszítések végül, az emberiség usztulását eredményezi?
Egy ufókról szóló filmben régebben hallottam, hogy régen nem a kormány, hanem valami kutatók (ufo és más) felvették a kapcsolatot egy magsan fejlett idegen fajjal, akik évezredekkel vagy évmilliókkal megelőznek bennünket.
Sajnos azonban nem tartott túl sokáig az eszmecsere, mert az idegenek elzárkóztak tőlünk, túl idiótának tartanak, azt hiszem ezt vagy ehhez hasonló szóhatsználattal hasonlóan írtak le minket telepatikusan vagy máshogy.
Azt mondták, hogy örűljön az emberiség, hogy egyáltalán eddig nem írtottak ki minket, amit könnyű szerrel megtehetnek. Megfenyegettek minket, hogy ha mégegyszer megpróbáljuk velük felvenni a kapcsolatot, azokat azonnal megölik és kiírtják a teljes emberiséget.
Nem tudom, hol kereshetnék erre a neten mi volt ez a kapcsolatfelvétel és kik írták ezt le, mikor volt stb. Egyetlen egy esetet találtam, amely nagyaon hasonló ehhez, de lehet ez egy másik faj volt.
"Nagyon messze élnek tőlünk ám mégis eljutottak ide, első alkalommal 1865-ben. Később az emberek próbálták felvenni velük a kapcsolatot, de ezt hevesen elutasították. Azt mondták örüljünk, hogy még nem pusztítottak el minket. Bár ez nem szándékuk, de ha valaki mégegyszer fel akarja venni velük a kapcsolatot, akkor azt azonnal megölik. /Milyen „kedvesek”, hogy szólnak…./ Ebből is látszik, hogy a Raidos nem éppen a legbarátságosabb faj az Univerzumban.
Technológiájuk fejlett. Űrhajóik a lumbuláiakéhoz hasonló álcázóberendezéssel vannak ellátva. Gyakran álcázzák magukat felhőnek, repülőgépnek, vagy gujmáni űrhajónak. De egy időre képesek teljesen láthatatlanná is válni.
Gyakorta lopják tőlünk az áramot, de erről senki nem vesz tudomást mivel úgyse lehet ellene tenni semmit. " [link]
Egy ilyen eset megtőrténhetett-e? Vanak-e ilyen emócionálisan érzéketlen idegenek? Nem fél-e a SETI vagy a NASA, hogy a kapcsolatfelvételre szánt szondákkal végül kiírtatnak minket?
Köszi, feldobtad a napomat jót röhögtem.
Biztos majd tőlünk fogja lopni az áramot az a több millió évvel fejletteb faj, nagyon rá lehetnek szorulva. én úgy hallotttam, múltkor párizsit is loptak az egyik tescóból mikor megszorultak anyagilag. Nem kell mindent elhinni amit az AstroShowban látsz.
" Űrhajóik a lumbuláiakéhoz hasonló álcázóberendezéssel vannak ellátva. Gyakran álcázzák magukat felhőnek, repülőgépnek, vagy gujmáni űrhajónak."
Mi a tököm az a gujmáni űrhajó?? :D
"Sajnos azonban nem tartott túl sokáig az eszmecsere, mert az idegenek elzárkóztak tőlünk, túl idiótának tartanak, azt hiszem ezt vagy ehhez hasonló szóhatsználattal hasonlóan írtak le minket telepatikusan vagy máshogy."
Ne csodálkozz, ha veled is találkoztak, ilyen vélemény alakult ki.
Üdv!
Az eddigi válaszadókkal ellentétben talán hasznlálható infót tudok adni neked! Földönkívüliek biztosan léteznek. Aki nem gondolja, hogy ez valóság, nézzen utánna a Drake-formulának, ami matematikailag írja le, hogy kellene lenniük. Az univerzum hatalmas, több milliárd galaxis van, amikben több millió csillag. Ha itt megtörtént az a "véletlen" amit a materialisták harsognak, a nagy számok törvéne alapján máshol is kell lennie értelmes életnek és van is!
Isten nem olyan együgyű, hogy csak a Földet népesítette be. Csak itt a Földön vannak olyan furcsa megjelenésű lények, melyeket akár másik bolygón is elképzelhetnénk. Eleve az extremofilek felfedezése is bizonyos megerősítést ad, a medve-állatkák pedig telitalálat, mivel az ür vákuumját és hidegét is képesek túlélni. Az élet nem csak ilyen formákban ölthet testet. Ha a materialisták tudnák, hogy miminden ÉL, sikítva rohannának a legközelebbi kocsmába, lerészegedni! Nem bántani akarom őket, csak mások lehülyézésével nem lesznek egyből okosak, még a mindenben szkeptikusok sem.
Az említett fajokról én még nem hallottam, ahányan találkoznak velük, más nevet adnak nekik, de azt is el tudom képzelni, hogy más néven mutatkoznak be, nehogy teljes kép álljon össze az egyébként is sokat támadott fejekben. Az űrhajók akár állandó jelleggel lehetnek olyan állapotban, amit mi képtelenek vagyunk észlelni. A közlekedésük pedíg egy kész agyrém, mivel nem is a térben mennek. Nem görbítgetnek el mindenféle kitalált koordináta rendszereket és nem is fénysebességgel utaznak. A NASA már nagyon régóta találkozott az idegenekkel, ez számos felvételen látható, a SETI csak vicc, mivel az idegenek nem olyan idióták, hogy rádióhullámokkal kommunikáljanak. Mi nem tudunk elragaszkodni a saját dogmatizált tudományunktól, ezért akarunk rádióhullámokat keresni. Viszont ezt a SETI üzemeltetői is nagyon jól tudják, viszont a jónépet nem szabad "megijeszteni" a valósággal, inkább az "oszd meg és uralkodj" elvet követik. Néha kinyilatkoztatnak kis információkat, aztán kussolnak róla sokáig, aztán jön a régi rizsa és harsogják, hogy ufo-k nincsenek.
Az emberiség nincs veszélyben, mivel a körülöttünk élő fajok főleg homo-sapiens tipusúak, és "rokonként" gondolnak ránk, eszükben sincs bántani minket. Persze hallani eltérítésekről, meg elrablásokról, ekkor vágják ki a rákot az alfelünkből. Az áramlopás számomra is nevetséges, de nem nézlek le emiatt. Velem is előfordul, hogy tévedek. Viszont én hajlandó vagyok be is ismerni, ha ez megtörténik. Ha bebizonyosodik, hogy a világképem nem igaz, nem restellem bevallani, hogy tévedtem.
ma 19:55 Ennyi marhaságot összehordani nem semmi!
Fizika, matematika tudás nulla.
"Az univerzum hatalmas, több milliárd galaxis van, amikben több millió csillag. Ha itt megtörtént az a "véletlen" amit a materialisták harsognak, a nagy számok törvéne alapján máshol is kell lennie értelmes életnek és van is!"
Elképzelhető, hogy van, de mivel a távolságok ilyen hatalmasak, koránt sem biztos, hogy valaha is sikerül kapcsolatba lépnünk velük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!