Ha elvisznek valakit az UFO-k és beleültetnek valamit, hogy lehet hogy semmi vizsgálat se mutatja ki?
Bár a kérdező troll, de azért válaszolok.
Sok ilyen "beültetés" félre értés és végül kiderül, hogy csak egy szilánk vagy ilyesmi került a bőr alá.
Viszont voltam Ufókongresszuson és meghívtak egy embert akinek a két kézfejében van valamilyen apró fémtárgy, és azt állította elvitték az idegenek többször is. Ki lehetett neki tapogatni és bemutatta a röntgenfelvételt is, amit szinte hogy "kilopott" a kórházból, mert ilyeneket nem adnak oda csak úgy, nem szokták kiadni a betegnek, csak a leletek papírjait.
Számomra érdekes volt, mert a két tárgy ugyanakkora volt és szimmetrikusan volt a kézfejében.
Ha csalás, akkor nem tudom hogy csinálta, idősebb férfi volt, nem valami fiatal extrém figura, hogy magának belevarratta vagy mittudomén :D
George Adamski
Troll kérdés is lehetne igen,de kivételesen nem az. Sok ilyen beszámoló volt Ufómagazinban is, más helyeken is ,és érdekesmódon orvosi vizsgálatokon semmit nem találtak. Direkt olyan kérdést tettem fel, hogy ne lehessen CGIval meg photoshoppal letudni.
A reptoidos, lumbulábis baromságokat meg speciel 404 és társai kezdték el.
"akkor feltételezzük már azt is, hogy nem dugnak beléd olyan anyagot, amit mi ki tudunk mutatni. :-))"
Ilyen anyag nincs. A mai kor képi diagnosztikai orvosi eszközeivel minden testidegen anyagot, tárgyat, stb. ki lehet mutatni.
"Viszont voltam Ufókongresszuson és meghívtak egy embert akinek a két kézfejében van valamilyen apró fémtárgy, és azt állította elvitték az idegenek többször is. Ki lehetett neki tapogatni és bemutatta a röntgenfelvételt is, amit szinte hogy "kilopott" a kórházból, mert ilyeneket nem adnak oda csak úgy, nem szokták kiadni a betegnek, csak a leletek papírjait."
Hazudott, már rögtön abban, hogy a röntgenfelvételeket nem szokták kiadni, mert simán kiadják. Innentől kezdve meg a többi is gyanús.
"Számomra érdekes volt, mert a két tárgy ugyanakkora volt és szimmetrikusan volt a kézfejében.
Ha csalás, akkor nem tudom hogy csinálta, idősebb férfi volt, nem valami fiatal extrém figura, hogy magának belevarratta vagy mittudomén :D"
Nekem is kitapintható krómacél lemezek vannak mindkét csuklómban, szimmetrikusan. Röntgenfelvételem is van róla. A magyarázat pedig elég hétköznapi: mindkét alkaromban darabosan eltört az orsócsont csuklóizületi vége egy balesetben, így mindkettőt lemezzel kellett megrögzíteni.
De jó tudni, hogy az UFO-s elmebetegek körében egy jó mesével, meg a röntgenfelvételekkel híres lehetek, mennyit fizetnek az Ufókongresszuson egy előadónak? :D
"Hazudott, már rögtön abban, hogy a röntgenfelvételeket nem szokták kiadni, mert simán kiadják. Innentől kezdve meg a többi is gyanús. "
Nagyon régen kiadták őket, de manapság már nem.
Ezenkívül attól is függ, hogy mit fotóznak le.
Fogakról kiadják a röntgen fotókat, de kézről nem mindig.
Nem vagyok hülye, az egyik szülőm kórházban dolgozik. :)
Ha ki is adtak bármit az jó 10 éve lehetett.
"Nekem is kitapintható krómacél lemezek vannak mindkét csuklómban, szimmetrikusan. Röntgenfelvételem is van róla. A magyarázat pedig elég hétköznapi: mindkét alkaromban darabosan eltört az orsócsont csuklóizületi vége egy balesetben, így mindkettőt lemezzel kellett megrögzíteni. "
Fantasztikus. És hol a kettő között a kapcsolat? Semmi. Csak a te esetedet akarod beleerőszakolni a másikéba.
Nem mondtam, hogy a hapsi nem csalhat. Pusztán azt, hogy előre nem lehet megmondani hogy hát már pedig neki is krómacél van benne, mint neked volt. Az ilyet ki kell vizsgálni és kész.
"mennyit fizetnek az Ufókongresszuson egy előadónak? :D"
1-5 ezer ft között. a szkeptikus közhiedelemmel ellentétben ebből nem lehet megélni.
"UFO-s elmebetegek"
Ez pedig csak a te értelmi színvonaladat tükrözi :)
George Adamski
"Nagyon régen kiadták őket, de manapság már nem.
Ezenkívül attól is függ, hogy mit fotóznak le.
Fogakról kiadják a röntgen fotókat, de kézről nem mindig.
Nem vagyok hülye, az egyik szülőm kórházban dolgozik. :)
Ha ki is adtak bármit az jó 10 éve lehetett."
Hát elég szégyen, hogy kórházban dolgozó szülővel a hátad mögött mégis hülye vagy, mert 2 éve sincs, hogy műtöttek, és mondanom sem kellett külön, még a doki kérdezte, hogy kellenek-e a röntgenfelvételek. Mondom persze, erre ő: jó, csak ne felejtsem el vinni kontrollra. Ennyit erről.
BTW az én nevelőapám orvos, nem csak simán "kórházban dolgozik", hanem gyakorló sebész. És állítása szerint mindig kiadják a röntgen-felvételt, ha kéri a beteg.
"Fantasztikus. És hol a kettő között a kapcsolat? Semmi. Csak a te esetedet akarod beleerőszakolni a másikéba."
Pontosan ott van a kapcsolat, hogy ha valakinek kitapintható fémtárgyak vannak a kezében, akkor 100000000x valószínűbb, hogy pl. egy műtét során került oda, mint az, hogy az ufók ültették bele.
"Nem mondtam, hogy a hapsi nem csalhat. Pusztán azt, hogy előre nem lehet megmondani hogy hát már pedig neki is krómacél van benne, mint neked volt. Az ilyet ki kell vizsgálni és kész."
Pont ezt csinálták a kórházban, hiszen megröntgenezték. De neked ez nem gyanús, hogy valaki bemegy a kórházba megröntgeneztetni magát - ahová valszeg a háziorvos utalta be, mert csak úgy nem lehet besétálni -, aztán az orvosok látják, hogy idegen eredetű fémtárgy, és csak úgy benne hagyják? És ő maga vajon miért akarta volna megakadályozni, hogy az orvosok kivegyék? Hiszen sokkal komolyabb bizonyíték lenne, ha kivették volna, és bárki - mérnökök, orvosok, stb. - megvizsgálhatnák.
Zárójelentést orvosi pecséttel, aláírással láttál? Vagy egy háziorvosi beutalót? Gondolom, nem.
Annyira, de annyira valószínűtlen és kamuszagú az egész, hogy aki ilyesmit egy percig is komolyan vesz, az nem normális.
De rendben, a játék kedvéért tegyük fel, hogy nem az van benne. Akkor viszont áruld már el nekem, hogy mi a jó francért ültetnének az UFO-k fémbiszbaszokat az emberekbe, mire jó ez nekik?
"Ez pedig csak a te értelmi színvonaladat tükrözi :)"
Nem, azokét tükrözi, akik simán beszopják az ilyen hülyeségeket. Ti azt is elhiszitek, hogy a csillagok állása a születéskor befolyásolja a személyiséget, vagy hogy David Copperfield átsétált a kínai nagy falon..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!