Az emberiség a Bika csillagképből származik?
Na én nem szoktam olyan "meredek" kérdéseket feltenni, de most ez megragadta a figyelmem. Olyan mint egy puzzle, amit apránként össze lehet tenni, hogy kialakuljon a teljes kép.
Sok mítoszban, legendában fennmaradt egy elsüllyedt sziget története: Atlantisz, Lemuria, Mu stb. hívjuk bárhogy, tökmindegy!
Lehetséges, hogy ez létezett: az utolsó jégkorszakban dombok, hegyek emelkedtek ki, nőtt/ csökkent a vízszint stb. szóval simán elsüllyedhetett egy földrész, város, hiszen most is találnak ilyeneket a víz alatt. Például a mostani perui Titicaca tó is sokkal lejjebb volt a jelenlegi állapotánál, nem több ezer méter magasan.
1.) Ezen a földrészen éltek a magas fehér bőrű, szőke, kék szemű földönkívüliek, akik itt maradtak a Földön. Hogy ezt honnan szedem majd a következő lépésekből kiderül.
2.) A sziget(ek?) egy katasztrófa során elsüllyedt(ek), a kevéske túlélők szétvándoroltak. Ezt ismét a legendák támasztják alá. A sumérekhez érkeztek ilyen segítő istenségek. Meglepő módon a sumér ábrázolások nagy része kék szemű, szakállas embereket ábrázol:
Amerikába is érkeztek ezek az idegenek. Ilyen a mítoszokból ismert Viracocha az Andok régióból. Ő is SZAKÁLLAS volt ( tehát nem odavalósi!), világos bőrű, kék szemű és elmondta, hogy a tengerentúlról érkezett, de sajnos a hely ahol lakott elsüllyedt. Okos volt, mert megtanította egy csomó dologra az ott élő embereket, istenként tisztelték. Ezt nem én mondom, hanem a legendák.
Egy másik régióban érkezett Quetzalcoatl, aki szintén a tengerről érkezett, fehér bőrű, szakállas és kultúrhős volt, sok mindent tanított az embereknek.
Az egyik indián kultúra hőse Bochica, aki szakállas, fehér bőrű, kék szemű volt. Az indiánok természetesen nem ilyenek. A róla készült totemek és emlékek, már a fehér ember hajózása előtt megtalálható volt.
Szintén más népeknél itt vannak ezek a kultúrhéroszok:
Szakállasak, márpedig ahol megjelentek nem éltek szakállas népek és nem is fehérek voltak. Mégis istenként tisztelték őket.
3.) Számtalan példát fel lehetne még sorolni, a lényeg: az ókori népekhez szakállas, fehér bőrű, magas, kék szemű tanítók érkeztek, akik igen okosak voltak és kultúrát felvirágoztatták. Mind azt mondta, hogy egy elsüllyedt szigetről érkezett. Szóval óriási befolyással voltak az ókori kultúrákra, azaz a TÖRTÉNELMÜNKRE
4.) A nácikat érdekelte az okkultizmus. Úgy vélték létezett az árja faj az emberiség kezdetén és ennek a nyomait keresték, egy letűnt civilizációt. Titkos társaságokat alakítottak. Ennek tagja volt Maria Orsitch ( nem az ide író!XD), aki médium volt. Ő azt állította, hogy kapcsolatban állt az Alfa Taurin élő árja földönkívüliekkel, az Aldebaran rendszerben, azaz a BIKA csillagképből. Ezek az idegenek a régmúltban meglátogatták a Földet és települést hoztak létre Sumériában miután az "őssziget" elsüllyedt. Tehát itt is fellelhető az ősi, elsüllyedt sziget, az árja (magas szőke, kék szemű,fehér bőrű) humanoid faj. Maria transzállapotban írni kezdett. Hogy leellenőrizzék valósak-e az állításai, kiderült, hogy az írása sumér ékírás és értelme is van. Maria nem tudott sumerul, ezt az írást csak pár történész tudja lefordítani most is
5.) Az ötvenes évek után az UFO jelenség elterjedt. Számos ember azt mondta, hogy kapcsolatba léptek vele az idegenek. Ezek többnyire szintén az Aldebaran rendszerből érkeztek, azaz a BIKA csillagképből. Ezek az idegenek a következő képen néztek ki: magasak, szőkék, fehér bőrűek, kék szeműek
6. Ezek összesítése után tehát átlátható, hogy mindegyik korban fellelhetőek ezek a magas, kék szemű fehér, magas tudásszintű élőlények, és vissza lehet vezetni a származásukat.
Ez csak elmélet, de igen érdekes , hogy minden EGYBE VÁG, mintha kiraknád a puzzlet ezekből a felsorolt darabokból.
Mit gondoltok erről?
Üdv, George Adamski
Amúgy ezeket az "X érkezett Y elsüllyedt szigetről és tanította az őslakókat" legendákat az összeesküvés hívők magyarázzák bele a dolgokba, nekik elég ha találnak egy különös szobrot, máris megvan az "idegenek jártak itt" sztori, az már tök mindegy hogy 100 féle más sokkal egyszerűbb magyarázata is lehet a dolognak.
Persze ez téged nem fog érdekelni, szerinted akkor is a Bika csillagképből származunk. Egyébként ha így is lenne akkor mi van..? Holnap nem mész be dolgozni/suliba és várod őket minden éjjel a sötét rét közepén beöltözve talpig alufóliába?
>A nácikat érdekelte az okkultizmus.
Nem kifejezetten, de tudom, hogy mennyi baromságot összehordanak erről évtizedek óta.
>Ez csak elmélet
Ez nem egy elmélet, hanem csak egy hipotézis, ami ráadásul rengeteg teljesen implauzibilis feltételezést tartalmaz.
>de igen érdekes , hogy minden EGYBE VÁG, mintha kiraknád a puzzlet ezekből a felsorolt darabokból.
Tévedés. Az, hogy bizonyos dolgok nem zárják ki egymást, nem ugyanaz, hogy azok a dolgok alátámasztják egymást. A konzisztencia önmagában nem kapcsolat.
Az egészről a véleményem: túl sok eszeveszett hülyeséget kell feltételezni ahhoz, hogy komolyan lehessen venni ezt az egészet.
"Szóval nem az a lényeg, hogy az idegenek nem ismerik azt, hogy Bika csillagkép. Hanem konkrétan ahonnan "feltételezetten" ők jönnek, ott nem is léteznek azok a csillagképek, amelyek nálunk. Épp azért, mert mint említettem, a csillagképeink csillagainak - néhány kivételtől eltekintve - semmi közük egymáshoz. Csakis azért alkotnak a mi számunkra csillagképeket, mert az éggömbre vetítve, a mi perspektívánkból egymáshoz közelinek tűnnek, és némi fantáziával beléjük lehet látni különféle alakzatokat"
Persze, ezzel egyet is értek. De ha jönne egy idegen faj és megkérded honnan jöttél? Mire ő azt mondja : a ZXY76 tartományból, akkor te tudod hogy hol van? Nem. De ha azt mondja " Ez a Ti Taurus csillagképetekben van" na úgy máris be tudod határolni.
"A baj csak ott van hogy tényként kezelsz több ezer éves legendákat,"
Hamis. Mint írtam ez elmélet, nem pedig tény.
"szobrok amiket linkeltél meg egyértelmű hogy nem a sumérok alkotásai, mivel a szemükhöz használt kék anyagból"
De bizony az, egy hivatalos történész fb oldaláról mentettem le. A sumérok szobrai így néztek ki. Ez kb egy rekonstrukció, mint mondjuk a húsvét szigetek szobrainál. Azoknak is volt rendes szeme és sokszor úgy is mutatják be őket.
" A hét törpe és hófehérke is létezik, elvégre mindenki hallott róla, és le is van írva :D "
Csak hogy drága kisfiam az ősöknek a legenda volt az írott történelem és nem mese. Megkülönböztették a meséket a legendájuktól. Az már más dolog, hogy a modern történészeknek minden mese, csakhogy egyre több dolog igazolja hogy ezeknek volt alapja, sőt valóságosak voltak.
"Mégis kik? Betegek, függők nem számítanak, és hivatásos hazudozók sem!"
Minek vagy itt ha ennyire nem érdekel és mindenkit hazudozónak nevezel?
" "X érkezett Y elsüllyedt szigetről és tanította az őslakókat" legendákat az összeesküvés hívők magyarázzák bele a dolgokba"
Ebből is látszik hogy egy csöppet sem konyítasz a legendákhoz, mítoszokhoz és a történelemhez. A történészek is ismerik ezeket a legendákat, csak a különbség hogy nagy részük csak mesének tituálja. Ez csak egy felfogás, ettől még nem biztos hogy így is van. Ebbe nincs mit belemagyarázni ha színtisztán így maradtak fent ezek. Szó szerinti értelmezés és nem belemagyarázás.
"Egyébként ha így is lenne akkor mi van..? Holnap nem mész be dolgozni/suliba és várod őket minden éjjel a sötét rét közepén beöltözve talpig alufóliába?"
Ezzel a felfogással minek fedezünk fel új dolgokat, mert neked a kenyér holnap ugyanannyiba fog kerülni, mint a felfedezés előtt.
"Nem kifejezetten, de tudom, hogy mennyi baromságot összehordanak erről évtizedek óta. "
De kifejezetten érdekelte, és tudom mik voltak a fals infók róluk és tudom is hogy mik nem, alaposan utána jártam. Himmler megrögzött okkultista volt.
"Tévedés. Az, hogy bizonyos dolgok nem zárják ki egymást, nem ugyanaz, hogy azok a dolgok alátámasztják egymást"
Ugyanígy építik el a történelmet is. Vagy netán minden ókori nép magának kitalálta kontinenstől függetlenül, hogy elsüllyedt szigetről jöttek a szakállas tanítók. Aha na persze.
" implauzibilis,konzisztencia"
Attól hogy köznyelvben nem elterjedt, ismert szavakat szősz a mondandódba még nem leszel okosabb. De ha akarod én is kiguglizok párat, mert úgy hitelesebb leszek. Az életbe nem láttam még itt még szkeptikustól sem olyan szót írni hogy implauzibilis.
"nekik elég ha találnak egy különös szobrot, máris megvan az "idegenek jártak itt" sztori, az már tök mindegy hogy 100 féle más sokkal egyszerűbb magyarázata is lehet a dolognak. "
Ez azért enyhe csúsztatás, hogy minden különös szoborba ufókat magyarázunk bele, de ha a tárgyi lelethez kapcsolódik történet is, amit az akkor éltek "adtak hozzá", akkor előbb hiszem el az adott korban élt embernek a történetét aki átélte szemtől szemben és leírta a történetet, mint a most született tudósét, aki beleerőltet valami magyarázatot hogy ilyen-olyan szimbólum és kész.
Kedves Digo, neked még nem is olyan régen az értelmező kéziszótárból kellett kimásolnom a darwinizmus jelentését :-)))
http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__ufo-eszlelesek__4340..
úgy látszik azóta se sokat művelődtél :-)
"Annácska lehet több faj is volt, de a régészeti leletek magukért beszélnek az ábrázoláson: voltak kék szemű emberek is, szakállas istenségek. "
Én ezt nem vonom kétségbe, sőt ezt tartom a legvalószínűbbnek . Legalább 3 fajnak kellett léteznie : az árjáknak, az annunakiknak és az indiai isteneknek . Lehet, hogy a doguk és az árják ugyanaz a faj voltak, de lehet hogy nem .
A szanszkrit szövegekből tudjuk, hogy Indiában az idegenek állandó háborúban voltak egymással . Itt tudom a legjobban elképzelni azt, hogy nem egységes faj uralkodott, hanem sok független űrbeli kalandor lehetett egy-egy város "főistene" . Lehet pont emiatt a háborúk miatt vonultak kelet felé az árják .
És az utolsó dolog ami még nem tisztázott a szürkék szerepe . Vajon már ők is itt voltak a történelem előtti időkben ? Őket hívták volna a japánok doguknak ? Vagy ők csak sokkal később érkeztek ide, és kihasználták a többi faj marakodását és megvárták még kipusztítják egymást ? Na ez az igazi fogós kérdés .
Azt, hogy a Bika csillagképből származunk-e nem hiszem, inkább azt tartom valószínűbbnek, hogy a teremtőink származnak onnan . Alig várom már, hogy eljussunk arra a technikai szintre, hogy oda utazzunk, kíváncsi vagyok mit találnánk az Aldebaranon . Lehetséges, hogy a Vril Lányok is ott vannak és régi ismerősként üdvözölnének minket :-) Kicsit olyan lenne ez, mint a Prometheus című filmben :-)
Digo, az enyémre mértnem reagálsz?:) Vagy talán mert utánanéztél és kiderült hogy igazam volt az XY szigetről érkezőkkel kapcsolatban?:OO
most vonatkoztassunk el Annácskától :)
"Ebből is látszik hogy egy csöppet sem konyítasz a legendákhoz, mítoszokhoz és a történelemhez. A történészek is ismerik ezeket a legendákat, csak a különbség hogy nagy részük csak mesének tituálja. Ez csak egy felfogás, ettől még nem biztos hogy így is van."
A történészek is azért nem tényként kezelik a legendákat mert nincs rá semmi kézzel fogható bizonyíték. (A belemagyarázás nem az)
És persze hogy nem biztos hogy így is van, a fent leírtak miatt. Nekem ki ne találd hogy a legendákat szóról-szóra kell értelmezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!