Ha az UFOK elrabolnak valakit, annak adnak valami előjelet?
Mert tegnap történtek furcsa dolgok:
Unokatestvérem felhívott telefonon. Felvettem és valami furcsa hangok voltak, nem tudom elmagyarázni, mint valami rossz dubstep. Ő is hallotta. Nem ő viccelt meg mert ő is ugyanúgy fél az ufoktól ahogy én. Után hívott engem és azt jelezte neki, hogy a hívott szám jelenleg nem elérhető. Tegnap este meg a TV szaggatottan ment, csak az egyik csatorna de az mindegyik TV-n. Már egyre jobban félek, trollok, 'viccesek' kíméljenek, mert nem viccesek és ne is ijesztegessenek.
Nincs előjele, egyszercsak jönnek és visznek.
A telefonban a hang jöhetett bárhonnan, az én telefonom is sokszor nem elérhetőt jelez, amikor a barátnőm hív, pedig elérhető lennék, talán olyankor túlcsúfoltak a vonalak, a szaggatott TV adás is gyakori, ilyenkor hangolják át a szolgáltatók.
Nem kell ennyire belemélyedni a témába. Próbálj józan ésszel gondolkodni. Nézz utána, hogy az ilyen elrablásos történeteket ki, és mikor meséli. Az ismeretségi körödben nem fordulhatott elő ilyen eset. Az esetek mindig, a médiából származnak, és olyan helyekről, aminek nem tudsz utána nézni hogy létezik e egyáltalán az a hely. Tehát az esetek mind kitalált történetek. Amiket azért mesélnek, hogy az ilyen kishitű, és buta embereket átverjenek, megtévesszenek. Az a híres ember, nem tudom a nevét, valami danöken, aki az idegenekkel magyarázza a földi ember létrejöttét, nos az is csak a hírnévért csinálja. Mert másképp, normális értékkel nem tud érvényesülni a világban, hát kitalált egy álltudományyal magyarázott mesét.
Nyugodjatok meg szépen, mert nincsenek idegenek, nincsenek vámpírok, de még csak a Mikulás sem létezik! Ha gondolod priviben alátámasztom paraszti ésszel hihetően.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!