Az ufók (itt: földönkívüliek) szaporítással pusztítanak minket?
Rengeteg kérdés szól itt arról, hogy ellenünk tőrnek a földön kívülről jött idegenek. Túlszaporítás a technikájuk?
Krisztus előtt hétezer éve a becsült lélekszám 10 millió, születésekor kb. 300 millió. Ugorjunk egy nagyot. A XIX. század második felében 1,2 milliárdnyian voltunk.
1950-ben 2,5 milliárd; 2000-ben 6,2 milliárd. Jelenleg már 7 milliárd felett járunk.
Ők tehetnek erről?
És meik (sic!) faj lehet?
Nem a fejlett országokban tanúsított alacsony gyerekvállalási kedvre írtam, hogy furcsaság.
De ha már szóba jött, sajnos olyan, mintha azt akarnák, hogy a tanultabb, értelmiségi réteg lassan eltűnjön. A kevésbé tanult, nem túl művelt tömegeket könnyebb manipulálni. Egy értelmiségi már előre kiszámítja a gyereke életpályáját és rájön, hogy talán egy gyereket, ha el tud majd tartani úgy, hogy mindent megadjon a számra és hogy neki se kelljen feladnia az addigi életéből bizonyos dolgokat. Ezért vállal egy gyereket, esetleg kettőt. De lehet, hogy egyet sem, mert nem akar nélkülözni, jól él, utazgat a megkeresett béréből, gyerek mellett ezt már lehet, hogy nem tudná megtenni. A média erre rátesz egy lapáttal, szinte hetente jelennek meg olyan cikkek, amelyek azt taglalják, hogy mennyibe kerül egy gyerek felnevelése és tízmilliós összegekkel dobálóznak. Legutóbb valahol már 50 milliós költségeket írtak valahol. Így kinek van hajlandósága gyereket vállalni? Bezzeg a mondjuk úgy, kevésbé tanultak, bodzaszedők foglalkoznak ezzel? Nem, mert úgy vannak ezzel, hogy majd csak lesz valahogy. A szociális rendszer egyenesen ösztönzi őket, hogy termeljék a gyerekeket, akiknek már a világra jönni is ingyenes, mert a szülészeten a kedves szülőiktől nem várják el a pénzt, míg bárki más esetében tartják a markukat és itt sok tízezer forintról van szó, ha nem százezerről. Nem akarok itt megsérteni senkit, örülnék, ha az ilyen népes családokból is kiemelkedne néhány értelmiségi, legalább ez egy nagy fityisz lenne az aktuális manipulatív hatalomnak, csak erre kicsi az esély. A szegénységből kevesen törnek ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!