Szerintetek jártak a Földön olyan civilizációk amik a világűrből érkeztek?
@6: Onnan, hogy tanultam fizikát.Vannak határok, amiket még a technikai fejlettség sem léphet át, ilyen például a fénysebesség.
Másrészt sokkal régebbi dolgokat találtunk már. Egy fejlett civilizáció nyomait megtalálni pár ezer év távolságból pedig lényegesen könnyebb, mint negyedmilliárd éves fosszíliákat keresni.
Tom Benko:
Miért ragaszkodsz annyira fénysebességhez?
Mi van, ha egyes civilizációk képesek meggörbjteni a teret, és rögtön oda jutnak, ahova csak akarnak.
Beszűkült emberi elme. Gondolkozzatok már nagyobb távlatokban, mint a fénysebesség.
Amúgy Tom jókat ír, csak mögé kell látni kicsit. Nem beszűkült, csak nem vak fanatikus, mint itt sokan. A fénysebesség csak egy példa volt, le is írta... felfogható volt.
Akkor egy kicsit kifejtek, mert láttam, hogy a világnézeti dolgok is előkerültek.
A nyitott és a földtől elrugaszkodott emberi elme nem azt jelenti, hogy ki milyen fanatikusan próbál meg vagy hisz abban, hogy a földönkívüliek hol, mikor és hogyan vannak itt velünk, milyen bizonyítékaink vannak stb.
Biztosan hinni abban, hogy az "ufók márpedig léteznek, és itt voltak velünk" ugyanolyan beszűkült, mint az az embertípus, aki csak akkor hisz, ha lát. Egyszerűen csak az érdeklődés témaköre más, a ragaszkodás fanatizmusa ugyanaz, ugyanaz a vakság. Aki csak egyszerűen ebben a témakörben teszi ezt, és az ismeretlen utáni szomját kérdés nélkül enyhíti a sok médiakapással, amit írnak (és semmi sem döntötte el, hogy ámítás vagy igazság), és elhitetnek a világgal, az is vak, de azt hiszi, hogy ő már egy elvont gondolkodású ember.
Aki építően, reálisan, mégis elvontan, spirituálisan, nem szkeptikusan akarja vizsgálni a világot, az akármit megtehet a gondolkozásával, mert megszerezte azt a képességét, hogy minden körülmény között képes visszarántani magát a realitásba. Így tud ötleteket és tapasztalatokat összevetni, mérlegelni, létrehozni egy saját világképet. És az biztos, hogy igaz lesz, akár spirituális és földöntúli, akár nem, de igaz lesz. Ami különbség, hogy talán csak más ember nem ismeri majd azokat az igazságokat. Aki nem ismerte, az ismerje meg tehát, hogy mi az igazi beszűkültség, illetve elvontság.
@14: Az szintén észlelhető lenne. Egyébként egy térgörbület, amin keresztül az univerzum két pontja összeköthető, elég érdekes dolgokat művel az anyaggal. Nem mondanám járható útnak.
@16: A szkepticizmus miért baj?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!