Az űrlényeket miért pont zöld színűnek gondolták?
Mert nem esznek, mert nem is tudnának az elcsökevényesedett szájukkal. Azt már hangképzésre sem használják, hiszen telepatikus módon kommunikálnak.
No, ebből következik, hogy fénnyel táplálkoznak, és ha csak a mi bolygónkból indulsz ki, akkor a legtöbb fényre kitett növény zöld (is).
Csók!
2-es az általad említettek nem tartanak ott a fejlődésben "FELEMELKEDÉSBEN" ahol a zöld színűek!
A szürkék pl azért szürkültek be, mert már sokkal kevesebb fizikai dolgot fogyasztanak, de még nem teljesen tértek át az "energia" fogyasztásra.
A reptik meg... esznek azok salátát is. Sokkal közelebb állnak a sorban hozzánk, mint a szürkék vagy zöldek fejlettségéhez.
A magas szőkék meg már fényt is kibocsátanak, azért írják le őket szőkének, holott inkább csak világítanak. És megnyúlt a testük is, mert már majdnem semmivé foszlanak fizikai valójukban, annyira magas létállapotban léteznek már.
Erdőben kóborló valaki űrhajót leszállni vélt látni. Odament, a bokorban látott is egy alacsony, zöld alakot, akit űrlénynek gondolt. Később kiderült, az az erdész volt, akire rájött a szükség és ott guggolva végezte dolgát.
Aztán az illető csak annyit mondott ismerőseinek: a leszálló űrhajó helyén a bokorban látott egy kis zöld emberkét.
Tévedését nem bevallva nem vált nevetségessé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!