Adolf Hitler azért tette naggyá a Német Birodalmat, mert kapcsolatba került egy idegen fajjal, akik technikai tudást adták át neki?
Miközben hitler a börtönben ült, megalakult egy német társaság, ami az árja németek felsőbbrendőségét akarta kutatni.Thule társaság volt a neve.
Okkultizmussal foglalkoztak, kutatásokat végeztek szerte a földön, a felsőbbrendűség, okkult erők megtapasztalása céljából.Ez a társaság sajnos elbukott,később újjáalakult Vrill társaság néven.
Ekkor már Hitler kinn volt a börtönből, állami támogatást adott ennek a szervezetnek.
Jelentkezett egy médium, aki földönkívüli faj tagjaival lépett kapcsolatba.
Mária Orsics volt a neve,elkezdett kommunikálni ennek a fajnak a képviselőivel,akik az Aldebaran rendszerben az Alfa taurin éltek.
Technikai filozófia információkat kezdtek megosztani, majd kezdetét vette a háborúra való felkészülés.1933-ban állami támogatással kezdetét vette a korongrepülőgépek tervezése, majd az ehhez szükséges hajtóművek fejlesztése.Többlépcsős feladat volt.Első generációs típusok.
Elkészültek az első generációs gépek, de a kezdetleges technikával messze jártak még a sorozatgyártástól,6 modellt sikerült az évek alatt megcsinálniuk,1937re fejezték be ezt a típust.Majd következett a következő generáció amit már hadszíntéri megfigyelésre is terveztek.
Arado repülőgépgyárban folytak a fejlesztések.A hajtóműfejlesztéssel egy speciális SS alakulat a E-IV osztály foglalkozott.
Több ilyen részleg is alakult a vrill társaságon belül, amiknek másfelé kuatési területei voltak, Kartotheke társaság, Ahnerbe ami okkultizmussal és más földönkívüli fajokkal való kapcsolatfelvételen dolgozott.
Megalkották azt az akkori indító állomásnak szánt technikai csodát, amit sokan csak The glocke,a harang néven ismernek.
Egyfajta indítóállomásnak használták űrutazáshoz.
1944-re a háború végée elkészült az akkori már fejlődő technikával a Vrill 7,vagy másnéven Andromeda gerat, amit a harang nevezetű indítóállomásról indítottak ürrepüléshez.
Majd mivel ezeket a gépeket nem sikerült sorazatgyártásba legyártani, a készítőik elhagyták vele a német birodalom területét és ismeretlen helyre távoztak.
A háború után még volt egy nagyszabású akció, ahol Byrd admirális a déli sarkra ment több hadihajóval hogy az ottlévő náci bázisokat lefoglalja, naplójában nyilatkozta, hogy amit ott látott, olyan technikai fölényről tettek tanubizonyságot, hogy örültek hogy élve elmehettek onnan.
Ha Hitler sorozatgyártásban is betudta volna vetni ezeket a korongrepülőket, legyőzte volna az angolokat, franciákat, oroszokat és az amcsikat?
Igen, naggyá tette. Egy nagy halom rommá:
Lehet ez az idegen faj a technikai tudás átadásával akarta kiirtani az emberi fajt.
Kedves 3.! Mivel a Japán kormány sorra megszegte a háború szabályait (biológiai hadviselés, látszólag sebesült/halott katonákra robbanómellények, stb) az USA pár héttel Hiroshima előtt figyelmeztette Japánt, hogy ha nem kapitulál, ők is etikátlan fegyvert fognak bevetni, erre reagált Tódzsó Hideki a híres "fuck you" üzenettel.
Japánnak egyébként a két atombomba ledobása közt is lett volna ideje letenni a fegyvert.
Nem védeni akarom a népirtást, amit az USA rendezett a bombákkal, de miután Midway után a japánok saját stratégái szerint 150 millió ember halálával járt volna a szigetvilág visszahódítása az amerikaiaktól, és tódzsó azt mondta, folytatjuk a háborút, kellett az atombomba okozta sokk ahhoz, hogy Japán az elborult fanatizmusából kizökkenjen.
Irónikus, de igen. Hitler tudta hogy régen jártak itt fejlettebb fajok. Most is vannak itt, de azok úgy rendezik az emberiség életét a háttérhatalom által, hogy ők arassák le a javakat. A Föld sajnos reptílián befolyás alatt áll. ez egy parazita faj a mi életenergiáinkat szívják le. Nap mint nap a médiából láthatod.
A Homo Sapienst az annunakik hozták létre a jelen levő majomember felnemesítésével. Az annunakiknak vékony hamuszűrke bőrük és gyengécske fizikai testük van. Ezért van az, hogy míg az összes majomnak van szőre, képes megélni fűtött ház nélkül is, addig az ember szörtelen, vékony világos bőrű, gyengécske egy majomhoz képest, hátfájós, fájdalmasan szűl és egyedül a bolygón nem 24óra, hanem 25 a napi ritmusa, mert idegen génekkel kevertek minket
A reptíliánok később ehhez a Homo Sapienshez hozzádták a saját géjeik egy részét ezzel létrehozva a zsidó rasszt. Ezért a kiválasztott faj a zsidó, mert a reptíliánok saját génjeik keveréke. A velociraptorok jellegzetességi megtalálhatók a zsidó rasszban. Hosszú bizarr karmuk van [link] a sémi nép orrában megtalálható ugyanez. A velociraptorok saját belső közösséget alakítanak ki, kiközöstik a többieket, csak csoportosan támadnak, dögevők. A sémiknak szintén belső hierarchiájuk van, nem osztják meg másokkal, nehéz beházasodi hozzájuk, ha nem fűződik hozzá érdekük és persze akkor sem osztanak meg mindent mással. A velociraptor egyedisége megtalálható a sémikben. A Jahve (reptílián) által kiválasztott népben. A Bibliában benne is van hogy nem nézhet Jahvére senki, aki látná meg kell halnia. Nem az van benne, hogy a látványban hal meg, hanem meg kell halnia. Miért? Mert egy idegen hüllő az Istenük
Hitler megtalálta azokat a szerkezeteket, amivel fel lehet venni a kapcsolatot azokkal az idegenekkel, akik többek között még a reptílián megszállás előtt itt voltak. A kommunikáció folytán lebutítva kaptak technológiai ismereteket. Nem hiába előzték meg a náci németek korukat minden tudományterületen. Az andromédiai faj ki akartatta írtani a harcban álló reptíliánokkal keresztezett rasszt ugye a zsidőkat, mert ellenségeik voltak és lássuk be a reptílián faj a galaxis messze legkártevékenyebb parazita faja, más fejlett dimenziókból kirúgták őket. Itt élik ki magukat, szívják a primitív fajok (pl ember) energiáit
7es,ez igen.
Szépen összefoglaltad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!