A nácik eljuthatak a holdra a haunebu űrhajókal és most a visszatérést tervezik?
Hitler végig azt tervezte hogy nem nyeri még a háborút hanem csak beraktároz az űr elfoglalására.
Ezért szedték össze a zsidókat hogy öszeszereljék az űrhajókal.
Az aranyat is azért rabolták össze mert fontos a űrhajógyártásba(a nasa is használt aranyat az űrhajósok sisakjához)
Ezután a holdra mentek a kiválasztott árjákal meg a kimenekült hitlerel ahol belakták a holdat.
Most a visszatérést tervezik a nácik hogy megállapítják a negyedik birodalmat
persze nem azok a nácik akik kimentek hanem azoknak a leszármazottai.
Igen először spanyolországba majd argentínába és ezután az északi sarkra.
A németek haditechnika terén a legjobb ak voltak,a mai napig sok olyan dolgot használunk amit hitlerék találtak fel.
A holdon pedik a földalatti bunkerekből,hangárokban,gyáralból ál
A holdon pedig földalatti bunkerekből,gyárakból és hangárakból áló komplexum található amit a földről nem látni.
A légvédelmi fegyverek behúzhatóak ezért azok se láthatóak.
A 11-essel egyetértek azt leszámítva, hogy én úgy gondolom, hogy voltak a Holdon, de hogy most vannak-e ott németek, azt nem tudom. A bázisokat később az amerikaiak valószínűleg felújították, meg talán szovjetek is jártak ott, esetleg kínaiak. Hogy jelenleg kik vannak ott, azt sem tudom. A Marson is valószínűleg csináltak bázisokat. A hidegháború az lehet, hogy csak színjáték volt.
Csak azt nem értem, hogy a németek vajon miért csinálták ezt az egész felhajtást, miért háborúztak, hogyha eleve nem is akartak nyerni. Vagy már csak akkor nem erőltették, amikor látták, hogy ki fognak kapni? Titkos kutatások már a háború előtt is voltak valószínűleg.
Aztán ott van Byrd admirális esete, ez is egy külön téma lehetne.
Ez egy nagyon szétágazó téma, a Holdraszállás rejtélyeivel is szorosan összefügg. Azt viszont tudjuk, a nyilvánosság előtt is tény, hogy sok német ember ment Amerikába, köztük sok tudós is.
A Hanabeu létezett.
az összes többi kitaláció.
https://www.youtube.com/watch?v=JeHY_c13gVA
Amcsiknak meg ott volt az Avrocar, de szerintem csak libeget a föld felett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!