Lehetséges hogy a kutyám látott valamit?
A történethez hozzá tartozik, hogy nem hiszek a szellemekben, de ez most úgy elgondolkodtatott.
Pár napja kisétáltunk este a temetőbe, és gondoltam akkor kellemeset a hasznossal, megsétáltatom a kutyámat is. A temető egy kisebb dombon fekszik, és a domb alján vannak a nagyon régi sírok, amiket már senki nem látogat. Egy régebbi sírkő állt közvetlenül a kerítés mellett, és nem volt mellette semmi. Sem bokor, sem fa, sem ember, de a kutyám megállt előtte, totálisan befeszült, és morogva ugatta. Anyukám szerint nem kell komolyan venni, biztos csak egy mókust, vagy egy egeret látott, de mondom semmi nem volt a sírkő közelében ahol ilyen állatok megbújhattak volna.
Lehetséges hogy szellemet látott, vagy csak én képzelem be magamnak?
Azt, hogy látott, nem lehet kijelenteni.
Az viszont biztos, hogy érzett valami olyan szagot, ami 'felidegesítette'.
Ha a kutya látná a szellemet, ami tiszta energia, akkor megkülönböztetni tudná a feszültség alatti villamos vezetéket, a 'simától'.
Figyi, én egyik hajnalban felébredtem pár percre nyáron, kirázott a hideg (meleg volt), majd aludtam tovább.
Reggel közölték velem, hogy meghalt a nagymamám.
Az általános vélekedés szerint az állatok rendelkeznek egy bizonyos hatodik érzékkel, ezért olyan világok észlelésére is képesek, amire az emberek nem. A tudósok persze ennél tovább mentek, és a mai napig vizsgálják a lehetséges okokat. Az egyik magyarázat az állatok képességére az, hogy tudnak olyan apró rezdüléseket is észlelni, amire az ember képtelen. A kutyák szaglása például ezerszer érzékenyebb az emberénél, a hallása pedig szintén sokkal fejlettebb, mint nekünk.Képesek olyan frekvenciákat érzékelni, ami az emberi fül számára nem is léteznek.
A szakemberek egészen új területekre tévedtek a több évtizedes kutatás alatt. Úgy vélik, a szellemjárásért a visszamaradt energiák a felelősek. Ezeket az energia lenyomatokat nem mindig lehet érzékelni, ám néhány „fejlettebb” ember képes rá. A tudósok úgy vélik, az efféle kísérteteknek van szaga és hangja is, ezeket érzékelik az állatok.Sokan kételkednek ebben az elképzelésben, mivel úgy tartják, az állatok nem éreznek különbséget az élők és a holtak között. Viszont vannak azok a házi kedvenceket, akik képesek játszani a túlvilági lényekkel, legyenek azok egykori emberek vagy állatok. Több YouTube videó is készült már arról, ahogy a kutyák és macskák láthatatlan dolgokkal játszanak
A téma rendkívül megosztó, hiszen a szkeptikusok csak nevetnek az egészen, a szellemhívők viszont meg vannak róla győződve, hogy szőrös és tollas barátaink akár egykori szeretteinkkel is felvehetik a kapcsolatot. A tudomány jelen állása szerint nincs egyértelmű magyarázat az észlelésekre, így csak rajtunk múlik, hiszünk-e vagy sem.
"az efféle kísérteteknek van szaga és hangja is"
Tehát nem energiák, hanem anyagok?
Energiának ugyanis sem szaga, sem hangja nincs.
Viszont ha nem energia, hanem anyag a szellem, nem tud átmenni a falon , csukott ajtón. (A kulcslyuk a bosziknak van!)
Addig nincs baj, míg energiából anyaggá változik.
A baj Hirosimában is és Nagaszakiban is az volt, hogy aránylag kevés (pár 10 gramm) anyag változott energiává.
Kedves Dubitus!
Több helyt olvasni, hogy szellemek és démonok képesek fizikai megnyilvánulásra, ektoplazma pl... Nem részletezném.
Démonok például az undorítóan büdös, rothadt hús szagát árasztják avagy a hirtelen hőmérséklet csökkenés érzékelhető egy-egy adott helyiségben.
Aki valaha is utánaolvasott már ilyen eseményeknek, az tudja miről van szó.
Kedves Benett boszi!
A szellem, démonok, varázslat, stb. ezek mind energiák. Az energia is képes a thőmérsékletet megbolygatni. De abban igazad van hogy ezek fizikálisan is meg tudnak jelenni. Itt ütközik a fizika törvényei és a természetfeletti lények
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!