Ha két gondolatolvasó találkozik és elkezdik olvasni egymás gondolatait, akkor a saját gondolataikat fogják olvasni?
#10:
Hitem szerint csak feltételezés, hit, hogy minden ember külön lélek, nem pedig tény. Erős hit, sokaknak a hite, de csupán hit.
Az, hogy egy személynek a gondolatai a saját gondolatai, szintén csak feltételezés, hit, nem pedig tény. Erős hit, sokaknak a hite, de csupán hit.
Le kellene bontani a hiteket, és el kellene jutni a valóságig, és egyedül azt figyelembe venni.
#11
Nyilvánvalóan nem tudhatjuk, nem érthetjük meg igazán ebben az életünkben, hogy milyen értelemben vagyunk egyek. Tehát a tényleges valóságig aligha juthatunk el, hiszen lehet, felfogni is képtelenek lennénk.
Úgyhogy nem szeretném én sem egyértelműen lerakni a voksomat sem amellé, hogy szó szerint egyek lennénk, sem amellé, hogy bár egyek, de mégis különállóak. Azonban ha eddigi ismereteim alapján mégis választanom kellene, akkor ez utóbbi lenne a választásom.
Ujjak vagyunk, kik ugyan mindannyian ugyanazon kézfejből nőttünk ki, de mégis külön állunk. Egy a vérkeringésünk, ha egyikünknek fájdalma van, mindannyiunk megérzi. De mégis külön állunk, külön mozdulatokkal, külön rendeltetéssel.
#13, köszi a beismerést!
Zavaró, hogy sokan tényként adják elő a hitüket, tévhitüket. Kevesek vannak olyan erősek, hogy beismerjék, hogy nem tudják.
2 külön elme. Gondolat olvasás, nem olyan mint a beszéd. Az egész rezgését tartalmazza. Mindent látsz, az elméjét, jelen vibrációit. Érzed, ahogyan ő rád figyel és tudja, hogy te is ugyanúgy figyeled és látod őt, ahogy ő téged.
Hogy ezt meg tudd érteni, minim 4 dimenzióban kell gondolkozz, vagy vegyél 10 gramm gombát és egy ismerősöddel elfelezve egyétek meg és meditáljatok amíg nem kapcsolódtok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!