Szerintetek léteznek természetfeletti lények? Ha igen hogy néznek ki? És mi a céljuk? Létezik a gonosz?
Nem léteznek.
Ne higgy annak, aki jellemezni akar neked egy természetfeletti lényt. Mi, emberek csak azt érzékeljük, ami a természet és a körülöttünk lévő világ része, tehát mást nem látunk, vagy nem tudjuk megmondani, hogy mit látunk.
Valamint értelmetlen olyanokon gondolkozni, aminek alapja sincs.
De igen léteznek, a tudománz ma is lázasan kutatja ezeknek a jelenlétét, s az hogz, hogz néznek ki, mi a céljuk, sajnos az emberiség számára még ismeretlen.
Hogy létezik-e gonosz? Az, hogy a létező démonok, tényleg gonoszak-e hogy valóban igaz-e, hogy azok a félelemből táplálkoznak, vagy esetleg, hogy arra játszanak-e, hogy az embereket az őrület határáig kergessék, lehet, hogy hamis információ. Élő ember erre nem mondhat semmit,mert aki nem áll a túlvilággal kapcsolatban, az nem mondhatja meg, mik a TERMÉSZETFELETTI LÉNYEK.
Az ember nem képes látni, legalábbis az emberek nagy része nem, hogy a mi világunk csak egyetlen sík, ezen kívűl van még. vannak különleges adottságú emberek akik látják, hallják ezeket a lényeket.
Az ember fél attól amit nem ismer, az embert amit nem ismer, így nem tud róla, az megnyugtatja.
lehet hogy mindenki hallja és látja őket nem? csak nem tudja hogy az az..én pl sokszor azt hiszem a fantáziám az csak de már tudom hogy nem és a hallás sem olyan hogy füllel hallom
meg azért figyelni is kell...
Szerintetek léteznek természetfeletti lények?Igen léteznek olyan lények.
Ha igen hogy néznek ki? Vannak ijesztőek (gonoszak)sötétség démonai amelyek rútak és vannak békés szándékkal lévők (Istentől).A "fény" általi lények,kedvesek és megértőek.De vannak világosság angyalával szépek ,de gonoszság sugárzik belőlük.A lelked felismeri a kinézetéből sugárzó énjüket.
És mi a céljuk?Természetesen a démonoknak rossz a jelenlétük így a céljuk is.A "fény" lények amelyek Istentől valók viszont békések.Mindkettőnek a célja hogy magához vonzza az illetőt.
Létezik gonosz?Igen létezik ,különben nem lenne halál.Szenvedés és fájdalom.Ez a világ az övék is.A pokol és a menny között vagyunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!