Jerikó falai földönkívüli technológiának köszönhetően omlottak le?
Aki nem tudná miről van szó itt a szöveg a Bibliából, legalábbis egy része:
A kürtöt egy angyal(?) adta az embereknek.
A mai technológiával ezt már mi megtudjuk csinálni, amit a rendőrség és katonaság is használ nagy erőszeretettel, hogyha valamilyen felkelés vagy lázadás is van ilyen "hangfegyvereket" vetnek be. Ha megfelelő erősségű akkor távol tartja a tömeget, mert a fül nem bírja ki, valamint, ha úgy van akár falat is letudnak rombolni a hatásával.
Ugyanez olvasható a Bibliában is, a falak leomlottak, mikor a kürtöt mindenki megszólaltathatta.
Most vagy az akkori emberek voltak sokkkkkkkkal okosabbak, mint ahogy mi feltételezzük, vagy mint írja a könyv is egy angyaltól ( földönkívülitől) kapták a kürtöt és csak átvették a technológiát. Szerintetek?
Te is az vagy, megnyugodhatsz. Én nem minősítettem buta baromnak a kérdezőt, de ha már a véleményemet kérdezte, megmondtam. Szerintem ez az egész amit ott fent felvázolt, egy hatalmas hülyeség. A buta barmozás pedig asszem csak téged minősít egyedül.
Szívélyes üdvözlettel.
Nem azt mondtam, hogy egyet kell értened velem, de legalább ész érvekkel írd le, miért hülyeség. Meg mi az hogy töltsem értelmesebbel az időmet? Bocsi, hogy elmerek gondolkodni valamin, hogy "hmm ez nem-e lehetséges? Érdekes!"
Bocs, tényleg, inkább facebookoznom kellett volna :D
Részemről foglalkozzon vele, ha ennyire akar, de ennél keressen jobb példát a földönkívüli aktivitásra, mert ez nem az. A Biblia nem egy történelemkönyv, biztos, hogy ez a fenti eset sem történt meg ebben a formában.
A piramisok meg tényleg csodálatosak, de miért nem tudnánk felépíteni őket újra? A jelenlegi technikával akármikor fel lehetne építeni, de régészek is rekonstruálták már az építési módját (nem tudok forrást belinkelni, mert egy régész szakkönyvben olvastam, ha érdekel nézz utána, Colin Renfew az illető neve). Amire még nem lehet semmiféle magyarázatot találni, azok a Nazca-rajzok. Készítőik sajnos már nem tudják elmondani nekünk hogyan és miért készítették, de szerintem biztos nem űrhajók tájékoztatása céljából.
Amúgy földönkívüli lényekben hiszek is meg nem is. Hiszem, hogy a Földön kívül is vannak élőlények, hiszen elég nagy az univerzum, egoizmus lenne azt gondolni, hogy csak mi vagyunk egyedül benne. Azt viszont egyáltalán nem hiszem, hogy repülő csészealjak repkednének a fejünk felett. Ha valaki hihetően bebizonyítja az ellenkezőjét, kész vagyok bocsánatot kérni a hitetlenségemért. Addig nem.
Mérlegelni kéne az esélyeket.
Az univerzumot nem ismerjük és egyáltalán nem lehetetlen, hogy egyedül vagyunk benne. De azt is tudjuk, hogy az űrhajóval néhány ezer (vagy kevesebb) év alatt megtehető környezetünkben nincs ilyen lakható bolygó.
Azt is valószínűsíthetjük, hogy ha egy civilizáció nekiáll XXL építményeket kreálni, akkor azok hosszú távra terveznek és nem tűnnek el minden más nyom nélkül.
Ezzel szemben az emberi tevékenység mellett szól, hogy:
Tudjuk, hogy itt voltunk.
Tudjuk, hogy megépítettünk egy Kínai Nagy Falat, Szemiramisz függőkertjét, Rhodoszi kolosszust, nem szólva számos egyéb XXL építményről a világ minden táján. Valamennyi ilyen építkezésről tudjuk, hogy nem létezett esetükben sem daru, sem elektromosság, sem túlnyomásos gázkamra, se semmi.
Ezek után egy piramis építése egyáltalán nem tűnik irreálisnak.
Jerikó falaihoz visszatérve pedig:
1. ez mitológia. Tetszik, nem tetszik, ez mitológia.
2. Jó, oké, vegyük azt, hogy megtörtént. A helyzet az, hogy van erre bőven magyarázat, csak azt nem tudjuk, melyik.
3. első verzió: földrengés. Nem nagyon nagy a valószínűsége, de végülis Hellászt is megmentette egyszer egy jó időben jött vihar, pedig azt se várta senki, hogy pont akkor és ott fog jönni, hogy ritkítsa kicsit a perzsákat
4. kettes számú verzió: rezonancia katasztrófa. Ez is állati ritka, de a modern történelemben mégis találunk rá több példát. Jerikó falainak szerkezetéről nem tudunk sokat, elképzelhető, hogy ki volt téve ilyen veszélynek
5.bármi más. Lehet, hogy a fal eleve gyenge volt, és baleset vagy egy jól irányzott támadás következtében kártyavárként dőlt össze. Lehet, hogy csak egy közepes luk lett rajta, csak a történetírók kicsit szépítették a sztorit (a fenti szalamiszi csatában is csak a perzsák hajóinak harmada veszett kárba, a legendák mégis ennél többről szólnak).
Őszintén szólva akármi valószínűbb, mint a földönkívüliek. Az se lehetetlen! De nem valószínű...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!