Kezdőoldal » Ezotéria » Természetfeletti lények » Elhunyt szeretted milyen...

Elhunyt szeretted milyen jelekkel üzent a halála után, hogy szeret és nem felejt el?

Figyelt kérdés

A férjem hirtelen halt meg és rettenetesen megrázott a halála; ennek már több, mint egy éve, de még mindig nagyon fáj a hiánya és képtelen voltam még a sírjához elmenni: blokkolnak a fájó érzéseim.


A férjem halála után addig általam soha nem tapasztalt jelenségekre figyeltem fel; pl. éjszaka hirtelen felébredtem, holott semmi zajforrás nem volt, ráadásul mélyen alvó vagyok, ágyút is sütögethetnének mellettem, erre sem ébrednék fel. Amikor hirtelen felébredtem, a mellettem lévő zseblámpa villogott, holott ezelőtt erre nem volt példa, illetve reggelre "elromlott", holott ezelőtt semmi baja nem volt.

Másik, kis szent lámpám, amit az elhunyt imádott férjem emlékére gyújtok meg időnként, másik éjjel villódzott, majd az is elromlott (azelőtt nem volt baja.)

Próbáltam mindkét lámpát megjavítani, de nem sikerült. Később újra "maguktól" működtek/működnek, mintha mi sem történt volna.

Egy jó ismerősöm beszámolt arról, hogy látta a férjem a trolin, holott a férjem már ekkor meghalt (még az ismerős nem tudott erről).

Anyukám látott az Aldiban vásárolni egy olyan férfit, akiről azt hitte hirtelen, a meghalt férjem; ha anyukám nem tudta volna már akkor, hogy meghalt a férjem, azt hitte volna, hogy a férjemet látja.


Ezek a jelenségek, ez a hasonmás jó ideje eltűnt, senki nem látja.

Megjelenése előtt sem látta senki a városban.


Nagymama halála után a félhomályban, a szobában láttam egy idős női alakot elmosódottan. Éjjel a mobiltelefonon "megőrült", alig tudtam helyrehozni; ébresztett, holott én nem állítottam ébresztőt rajta, de az akkor élő férjem sem. Más nem férhetett a telefonomhoz.


Ezek a jelzések miért nem ismétlődnek meg? Szeretném a férjemet ilyen formában közel tudni magamhoz.


2023. aug. 18. 13:27
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

A nagymamámmal voltak ilyen érdekes történések. Miután meghalt, a húga elment, és vitt a névnapjára virágot a temetőbe. Ahogy hazafelé várakozott a buszmegállóban, egyszer csak felhívta őt a Mama. - Legalábbis az ő nevét írta ki a telefon, mint hívó fél. :D Persze nyilván odaadta a telefontársaság azt a számot másnak, de azért fura, hogy pont akkor hívta fel...

És ma is volt egy érdekes dolog: azon gondolkoztam, hogy ki kéne menni, és vinni virágot a sírjára, és egyszer csak felhív anyukám (a Mama lánya), és hallom, hogy a munkahelyén van, és énekel a néniknek. Mentálos (lelki egészséget segítő) nővér egy idősek otthonában, és szokott ilyen ünnepségeket rendezni. Szóval énekel, énekel, köszönti az Ilonákat, és szó esik a telefonról is, ami a földön van, végül felteszik valahova, de nyilvánvaló, hogy nem vesznek tudomást rólam. Anya nem direkt hívott fel, hanem véletlenül, és én végighallgattam egy ünnepséget, ahol köszönti a Ilonákat, és ez így olyan volt, mintha mi együtt köszöntöttük volna föl a Mamát. Ő is Ilona volt. Ma lenne a névnapja.


Szerintem engedd el a férjedet. Valahol azt olvastam, hogy aki meghal, az közelebb kerül hozzánk, mert a mennyek országa bennünk van.

2023. aug. 18. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
54%

Istenem a ma 15:35-ös válaszoló nagyon szépeket írt! 🌠👏


Én is nagyon szerettem a mamámat! ❤💝 Erős lelki kötelék volt köztünk /apai nagymama/ miután meghalt rá negyed évre olyan beteg lettem, hogy kórházba /intenzív osztály/ is kerültem, nagyon válságos dolgokon vagyok túl! Hál isten egészséges vagyok! 🙏 A mama sokszor "üzent" nekem pl halottak napja előtt 2éve egy mama feliratú sötétkék szép gyertyát találtam egy cseriti boltban 🤗 Én tudom, hogy Ő küldte Nekem 💖 Én és apám is látott hasonló karakterű személyt, mint Ő volt! 🖤 Imádkozz a férjedért.. az a lelkeknek odaát sokat segít 🕯

2023. aug. 18. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Egyszer nagyon vadon szólongatott a nevemen. Azt is csak azért, mert már beszéltem vele előtte, és véletlen meghallottam.
2023. aug. 18. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!