Odaát sorozat és a valóság?
Akik ismerik a sorozatot és jártasak a mágiába és a túlvilági dolgokban, nektek mi a véleményetek a sorozatról? Sok rituálét, idézést egész jól mutatnak be benne. Mennyire használnak valóságos dolgokat és mennyire kitaláltat szerintetek?
Esetleg aki ilyen témában sötét az sok mindent tudna tanulni akár ebből a sorozatból is? Mondjuk egy sátánista oltár elkészítése vagy rúnák használata ilyesmikre gondolok. Tehát a hozzávalókat és egyéb dolgokat is lehet látni a filmben.
Az exorcismus az elején nagyon gagyi volt -a Mi Atyánk imádság latin verzióját mondták, illetve volt valami igézés, amit Bobby végzett, az a hitvallás(Credo) volt latinul. Vannak benne ilyen nagyon-nagy bullshitek, amik miatt még azt a kevés realitását is elvesztette, ami volt.
Viszont egy idő után elkezdték "használni" a valós, a Rituale Romanumban megtalálható ördögűzés szövegét. (Viszont az egyik részben, ahol filmstúdióban vadásznak szellemre, ott pont ugyanezt használják a szellemidézésre.)
Szóval szerintem az ördögűzés szövege áll a valósághoz a legközelebb, de ez csak film. Meg maga az ördögűzés sem 10 perc és nem csak 2 oldalnyi latin szövegből áll. Ha esetleg találkoznál egy megszállottal, és elkezdenéd felolvasni a RR-ból a megfelelő részeket, akkor sem történne semmi, mert nem felelsz meg a vonatkozó rendelkezéseknek.
Használhatnád a halottak könyvét, a necronomicont vagy bármi ilyen "túlvilági" könyvet, hogy te rúnákat készíts, semmi nem történne a világon.
A kocsi, a legtöbb fegyver, a szereplők ruhái, és a színészek valódiak.
A többi mese. Aki valóságnak hiszi, az elmebeteg.
Melyik évadnál tartasz?
Oda-vissza mászkálnak a túlvilág és evilág közt, visszajönnek a pokolból, egy angyal a haverjuk, szerelmes lesz egy vérfarkasba, és egyéb hasonlók. Nem igazán tűnik életszerűnek. Bocs.
Pedig az ezotéria érdekel, és a sorozatot is szeretem.
Most kezdem az 5. évadot majd.
Persze gondolom nem teljesen valóságod a dolog, de sok rituálét elég jól megcsináltak szerintem. Mondjuk a keresztúti démonról még nem hallottam de amik kellenek hozzá is tök valóságos. Legalábbis sok mágia létezik amihez temetőföld kell és saját kép, és egyéb apróságok is.
Hát figyelj. kedvenc sorozatom, és jártas vagyok a mágiában is, de azt kell mondanom, nem sok köze van a valósághoz. Maximum annyi, hogy léteznek démonok, léteznek angyalok és különleges képességekkel bíró emberek is, de kb ennyi.Amit ott mutatnak köszönő viszonyban sincs a valósággal. Nagyon jó kikapcsolódás, de ennyi. És ez így is jó, gondolj bele, ha valós dolgokat mutatnának és a sok képzetlen ember elkezdené kipróbálni, mekkora bajt hozhatnának a fejükre?
És nem, keresztúti démon nincs. démonok vannak, összefoglalóan.
Nem valós, de más sorozatnál mindig pattognak, hogy "jaaj hát ez mese, meg ez a valóságban nincs, meg kitalálció sz*r stb" közbe ez a sorozat meg milyen sikeres ezzel, és végülis ez is mese mert valójában nincsenek ezek, hát itt bejött.
Amúgy ha igaz is lenne, arról kéne tudnunk? A filmben sem tudnak róla az átlag emberek csak a vadászok tudják, hogy léteznek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!