Egy embertől elfordultam, így tőlem is elfordultak? Karma lenne?
Volt egy barátnőm, akivel már nagyon érett az, hogy megszakítsam a kapcsolatot. Elég rosszul bánt velem. Ő ezt nem így élte meg, ő azt hitte, minden rendben van, így váratlanul érte, amikor megmondtam (nem túl szépen, ideges voltam), hogy hagyjon békén és soha többet ne keressen. Elmondtam részletesen, miket hibázott. Azért csináltam, mert nekem így jobb, én csak akkor tudok boldog lenni, ha nem vesznek körül mérgező és negatív emberek.
Na, ezután az én haverjaim kezdtek el lemorzsolódni rólam, sorra mondták le a talikat. Mondjuk ők nem szakítottak velem, csak lett fontosabb dolguk is, mint velem lenni.
Ez most azért történt, mert előre helyeztem a saját boldogságomat és megbántottam valakit?
"Karma lenne?"
A Karmának ehhez annyi köze, mint hajdúnak a harangöntéshez.
A leírt esetből haverjaid levonták a következtetést, hogy ha neked nem tetszik valami, nem megbeszéled az illetővel, hanem elzavarod.
.
Kinek kell az olyan haver/barát, aki elvárja, hogy gondolatolvasó legyen a másik - és úgy tegyen kedvére?
#1 Nekik nem mondtam, hogy megszakítottam a csajjal a kapcsolatot. Nem tudnak róla, nem ismerik, én meg nem meséltem.
Amúgy rohadtul nincs ez így, szóltam, hogy ez meg az zavar, de nem akart változtatni és mivel neki így volt tökéletes a barátság, meg se hallotta, hogy nekem bajom lenne vele. Így amikor ismételten felcseszett, megmondtam neki, hogy nem akarok többet barátkozni vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!