Kezdőoldal » Ezotéria » Reinkarnáció és karma » Elhiszitek, amit Müller Péter ír?

Elhiszitek, amit Müller Péter ír?

Figyelt kérdés

Konkrétan arra gondolok, hogy vannak előző életek. Ha meghalunk, a ''köztes létbe'' kerülünk és majd megint megszületünk. Ez egyébként logikusabb is, mint pl. a keresztény verzió, mely szerint egyszer élünk, utána örök menny vagy örök pokol. Előbb-utóbb még egy tömeggyilkos is megbűnhődik bűneiért és utána már érdemtelenül szenved egy örökkévalóságig.

Azt is írja Müller Péter, hogy a lélek saját maga dönti el, hogy melyik testbe születik és hogy előre megtervezi a sorsát, vagy ilyesmi. Ami furcsa, mert ez azt jelenti, hogy aki háborús övezetben születik, az is önként és direkt döntött úgy, hogy oda születik. És ha előre megtervezzük sorsunkat (vagy legalábbis betervezünk dolgokat), akkor mért vannak öngyilkosok?

És van még egy Istennel kapcsolatos logikátlanság (az Aranyfonál c. könyvében). Ha gondoljátok, részletezem.


2018. aug. 27. 17:27
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
19%
Nem. Jól hangzó mondatok, de a forrása nem tiszta, hanem koszos. Igy amit mond azt kukázza és később el sem olvassa az, akinek fontos, hogy milyen forrása van annak akitől olvas, akinek a gondolataira kíváncsi.
2018. aug. 27. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 A kérdező kommentje:
De azt hallottam, hogy Müllerből hatalmas derű és nyugalom árad. Ha egy hazug lenne, nem áradna belőle derű, nem?
2018. aug. 27. 17:45
 3/20 anonim ***** válasza:
14%
pont ilyen egy profi szélhámos. még saját magának is elhiszi a bullshitjeit.
2018. aug. 27. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
51%

Oké, egy embert itt ócsárolni, az már a teteje ennek!!!


Müller Péter a keleti tanokat veszi alapul, ha volna egyáltalán eszetek utána olvasni a dolgoknak és úgy mondani véleményt... de nem, egyből ócsárolni kell az embert, mert ti, ezen a szinten vagytok, majd jó pár ezer év múltán, talán kapiskálni fogjátok.

De, ameddig a nyugati gondolkodás mód szerint éltek, hogy egy életetek van és kész slussz, passz, akkor ajánlom a szakadékba ugrást!

2018. aug. 27. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
15%
nincs rá szűkség. úgy is elpusztulunk a kemtréltől.
2018. aug. 27. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
17%

Hát szerintem annyira nincs beleszólásunk, hogy milyen létbe születünk. Na de legyen igaza Müller Péternek! Na de én ha okos vagyok (annyira nem vagyok az!) akkor miért választottam volna ezt a szenvedéssel teli szar magyar életet? Meghülyültem volna?

Miért nem lettem valami filmsztár, vagy pornószínész?

Nagyon is hiszek a reinkarnációban, de ez hülyeség szerintem!

2018. aug. 27. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:
Utolsó: MP szerint azért van szenvedéssel teli életünk, hogy vmit megtanuljunk/megtapasztaljunk. Leckéket ad az élet (ez utóbbi egy elég befogadható gondolat).
2018. aug. 27. 20:45
 8/20 anonim ***** válasza:
Akkor mégis meddig tanulnánk? Vagyis mi lenne az életünk célja? Mit mond erről MP?
2018. aug. 27. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 A kérdező kommentje:
Utolsó: életünk célja, hogy ''megoldjuk sorsfeladatainkat'' (ami szerintem azt jelenti, hogy legyünk tökéletesek), és akkor nem születünk többet újra, csak örök happiness van.
2018. aug. 27. 23:42
 10/20 anonim ***** válasza:

Igen, ebben a reinkarnáció vonatkozásában Müller Péternek igaza van, mert Jézus is ezt tanította. A keresztények, hogy miért értelmezik félre Jézust azt most hagyjuk, mivel ez egy külön "misét érne".


Jézus az Evangéliumokban egy értelműen és szó szerint tanította Keresztelő Jánossal kapcsolatban a reinkarnációt, ti. Keresztelő valójában Illés volt előző életében. Mt. 11. 14-15



Ugyan ez "kibontva" a HANG - könyvekből, Jézus ezt mondja:


"A jelen korban sok embert foglalkoztat a reinkarnáció. Ez természetes következménye annak a szellemi fejlődésnek, mely összezsugorította a földet olyan értelemben, hogy kommunikációs eszközei által megszüntette még földrészek között is a távolságot. Így tömöríve olyan információkhoz jutottatok, melyek nemcsak felvetik a reinkarnáció kérdését, de nem is tudnak mit kezdeni vele előző ismereteik alapján.


Van reinkarnáció. Akár eszetekre, akár szívetekre hallgattok, nem tudtok belenyugodni abba, hogy a földi élet poklánál nagyobb és általánosabb poklot létben tarthat az az Isten, akit ti joggal SZERETET-nek neveztek. Hogy is szűnhetne meg a fejlődés lehetősége abban a világban, amelyet ti másvilágnak neveztek, melyben még nagyobb lehetőség kell hogy legyen az örök értékek kibontakozására, mint itt a földön. Ha pedig valaki azt mondaná, hogy nem a fejlődés, csupán a fejlődés iránya válik megváltoztathatatlanná, hát erre csak azt mondom, hogy ismét olyasmit állítotok, mely át nem gondolt kijelentés, mivel a tisztábban látás nem eredményezhet nagyobb lemerevülést a boldogtalanság irányában, mint a kevésbé tiszta látás. Ha tehát valaki odaát nem lát tisztábban, mint itt a földön, akkor nem is lehet boldogtalanabb a rossz miatt. Ha pedig éppen tisztultabb látása következtében él át nagyobb lekiismeretfurdalást, az csak azért lehet, mert javulni akar. Ha pedig valaki javulni akar, képtelenség, hogy éppen a TEREMTETLEN SZERETET akadályozná meg ebben! Higgyétek el, nem lehet örökkön örökké senkinek rosszul törekednie arra, hogy boldog legyen, ha egyszer arra teremtette őt a TEREMTŐ.


Igaz, hogy minden rossz egy elrontott jó. Amint lehetetlenség, hogy valaki mindig minden jót elrontson, éppen úgy lehetetlenség, hogy valaki mindig minden jót jól csináljon. Mindig mindent jól csinálni csak Én tudok, mert egy vagyok az Atyával. Ezért mondhattam, hogy Nálam nélkül semmit sem tehettek, de Velem természetesen tehetitek mindig a jót. Ennek örökkön örökké csak elvben lehet ellene mondani. Gyakorlatban azért nem, mert nemcsak örök életre vagytok teremtve, hanem örök boldogságra is. És ez a döntő. Igazán keresni örökké a boldogságot, s azt soha meg nem találni, ez olyan ellentmondás, mintha azt mondaná valaki, hogy olyasmire van teremtve, ami nincs is.


Én most itt a reinkarnáció tényét említettem, illetve szükségességét annak, hogy mindenkinek lehetővé kell tennem a megfelelő szellemi irányváltoztatást. E kettő együvé tartozik. Vannak olyan szeretetlenségek, melyek csak a földi életben korrigálhatók. Ezért kell legyen reinkarnáció. Nyilván nagy tévedésben van az, aki ezt könnyítésnek gondolja a maga számára jelen szeretetlenségeinek kiélése kapcsán, mert neki nem könnyebb, hanem nehezebb, illetve így mondom, fájdalmasabb vizsgán kell majd átesnie.


Valóban nem sokat beszéltem nektek földi életem során a reinkarnációról, de már az is elegendő kell legyen, hogy nem beszéltem ellene, pedig sokszor meg kellett volna tennem, ha nem lenne ez. De azért beszéltem róla. Nemcsak Illés és János esetében, hanem mikor arról beszéltem, hogy addig vettetik börtönbe az adós, míg ki nem fizeti tartozását. Fontosabbnak tartottam, hogy az örök kárhozat elvi lehetőségét állítsam elétek. Van tehát örök kárhozat, de nincs örök kárhozott. Vagyis, egyszer kiürül a pokol, gyakorlatban lesz olyan, hogy mindenki boldog lesz. Csak olyan nem lesz soha, hogy valaki anélkül lehetne boldog, hogy ne tette volna rá életét a szeretetre. Tehát senki sem kerül könnyebben a mennyországba a reinkarnáció ténye alapján, mint ahogy enélkül gondoltátok. Ezért nem a reinkarnáció ténye az érdekes számotokra, hanem a szeretetben való növekedés. Ez az, amit, ha tetszik, ha nem, mindenkinek meg kell valósítania, s mielőbb teszitek, annál kevesebb szenvedés vár rátok. Félelemből különben sem lehet mennyországba jutni, csak szeretetből. Félelem csak a cselekedetek szintjén hozhat gyümölcsöt, s ez csak átmeneti lehet. Gondoljatok arra, hogy a háború borzalmai közepette, a bombázások alatt szinte mindenki megtért. Jaj, de rövid ideig tartott ez a megtérés! Hát mennyország nem ilyesmiért jár. Természetesen a félelem által elindított bűnbánat is válhat jó irányúvá. Ilyen félelem nem alaptalan a reinkarnáció esetében sem. Sőt! Jobban megalapozott, mint az enélküli, mivel a szeretet Istenét nem teszi soha talonba. Nektek még meg kell tanulnotok, hogy ha valaki rosszat tesz, az feltétlenül árt önmagának, s nem árthat az Istent szeretőknek. Ti azért akarjátok megjavítani a rosszakat, mert ezt nem hiszitek el. Ha elhinnétek, ha nem akarnátok megjavítani a rosszakat, ha arra törekednétek, hogy számukra rámutassatok arra, hogy rosszaságukkal önmaguknak ártanak, ha csak arra törekednétek, hogy önmagatokat javítsátok meg, akkor gyorsabban lehetne szebb és jobb a világotok. Nem véletlenül mondtam már kétezer évvel ezelőtt: „Ne álljatok ellen a gonosznak!” (Máté 5:40). "

Jézus; A HANG - könyv 238

2018. aug. 28. 06:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!