Lehetséges az, hogy egy ember borzasztóan vágyódik egy bizonyos helyre (vagy régióba), holott semmi nem köti őt oda?

Van ilyen, igen. Előző életből megmaradt emlékkép is lehet, de az is, hogy születés előtt eltervezte ez az ember, hogy ott fog élni, mert ott van feladata, és ezért érzi, hogy vonzza az a bizonyos hely, vagy embercsoport.

Szerintem érdemes a belső hangot követve élni, ennek az embernek a helyében elmennék arra a helyre.

Az akadályokkal kapcsolatban több dolog is megfordult a fejemben. Egyrészt az, ha tényleg annyira súlyosak az akadályok, hogy az ember nem tud rajtuk átlépni, akkor lehet, hogy még nincs itt a dolog ideje.

De olyan verzió is eszembe jutott, hogy az akadályok vajon tényleg akadályok-e, vagy csak annyiról van szó, hogy első ránézésre nehéznek tűnik a dolog, az ember nem tett még egy lépést sem, vagy csak a komfortzónából való kimozdulás nehézkes és könnyebb kifogásokat találni?

Az elfojtás szerintem nem egészséges dolog, bármiről is van szó. Előbb-utóbb a felszínre tör, még ha bizonyos esetekben sok idő is kell hozzá. És mint írtam, szerintem érdemes a belső hangra hallgatni, mert ez a lélek útja. Agyból élni lehet, de nem érdemes. Utólag mindig bebizonyosodik, hogy a megérzés volt jó. És ezek nem véletlen jönnek, ezek tartanak vagy terelnek a helyes útra. :)

Azt mondom, hogy ez a dolog nem feltétlen fog következő életekig elhúzódni. Lehet ebben az életben is hatása. Az élet olyan, ha egy megoldandó dolog elénk kerül, de azt nem oldjuk meg, hanem odázzuk, elnyomjuk, vagy ugyanazt a hibát elkövetjük többször is, akkor mindaddig kapjuk azt újra és újra, amíg rá nem jövünk, hogy valamit mégiscsak kezdeni kellene vele, mert a fejlődésünket szolgálja. Az ismétlődések pedig egyre keményebbek, minden pofon egy kicsit nagyobb, mint az előző, ha nem tanulunk belőle. És létezik olyan eset, hogyha valaki nagyon nem arra megy, mint amerre még odafent eltervezte, akkor kap néhány komolyabb jelet, hogy nem jó úton halad, és ha ezek ellenére sem változtat, akkor kivonják a forgalomból fentről. Durván hangzik, de van ilyen. Lesz egy balesete, vagy hirtelen halála, vagy akármi, aztán következő életben kezdheti megint, de lehet, hogy még nehezebb körülményekből.

Az, hogy ez a hely hívogatja az embert, biztos, hogy azt jelenti, hogy ott is kell élnie ennek az embernek, vagy lehet, hogy csak néhány látogatás elég lenne? Ha karmikus feladata van ott, az nem biztos, hogy egy fél életre szóló dolog, szerintem.

Az álmok egyébként jól tudnak terelni a helyes útra bizonyos esetekben, most nálam is van egy hasonló szitu, és vissza is fogok menni arra a helyre, végleg.

Nagyon is lehetséges. Azt hittem, csak én vagyok ilyen helyzetben, örülök a tudatnak, hogy nem vagyok egyedül ezzel! :)

Nekem már nagyjából egy évtizede van az az érzésem, hogy nekem Magyarország nem otthonom, én nem vagyok ott otthon, hiába magyar az anyanyelvem és ott nőttem fel. Írországba akartam/akarok menni, már akkor is oda akartam, oda vágytam, mikor még be sem tettem a lábamat ír földre (ez egyébként csak idén májusban történt meg), de mikor szálltunk fel a repülővel, sírtam, hogy ott kell hagynom a "hazámat".

Úgy néz ki, hogy októbertől ott is fogok élni.

27N