Regressziós hipnózist végez valaki Budapesten? Aki tényleg tudja, és nem csaló?
Igen ismerek néhány ragyogó szakembert, illetve én is ezzel foglalkozom, szenvedélyből. Mert nekem segített. Egy nagyon hasonló kérdésre válaszoltam épp az imént, így ide másolom a tapasztalataimat, amiket ezzel kapcsolatban leírtam.
Miért írja, hogy hamarosan meghal, ha megkérdezhetem?
Egyébként ha valamire jó a hipnózis, hát erre, hogy megértsük, hogy az élet "nem ennyi". :)
A félelmeink zöme nem más, mint kivetítés. Saját mumusaink. És ez transzban nagyon tisztán megvilágosodik.
Szóval következzen a válasz:
Én voltam ilyen szakembernél és ez megváltoztatta az életemet. Annyira, hogy most már én is ezzel foglalkozom.
De kezdjük az elején.
Maga a regressziós hipnózis nem más, mint egy transz állapotban visszamegyünk egy érzelmi blokkhoz, ami korábban keletkezett az életünk során. Ez lehet ez az élet, vagy (és itt lehet vitatkozni hitnek megfelelően) korábbi élet.
Saját tapasztalatból tudom, hogy kétféle megközelítés van. Az egyik regresszió, és ez az elterjedtebb, azoknak szól, akik "kíváncsiak". Ez úgy történik, hogy transzban visznek vissza akár idővonal mentén, akár számolással, akár szobákkal szimbolizálják a korábbi éveket/életeket.
Ez nem jó módszer. Sok pszeudo-emlék, vagyis hamis emlék gyártása történik ilyenkor.
Miért? Mert a tudat nem tud (vagy ritkán) belekapaszkodni egy asszociációs láncszembe, így többnyire csak a kompenzálás folyik (én voltam Julius cézár és vagy Napóleon).
A másik módszer, ezt alkalmazza a transzformációs hipnózis, egy érzelmi hidat alkalmaz. Ez egy erős érzelem (pl félelem a fulladástól) ami assziációs lánccal kötődik - gyakorlatilag visz minket vissza a kiváltó eseményig.
Könnyen kipróbálható a különbség: Gondoljon arra mit csinált 1995 január 14-én. Vagy emlékezzen vissza mik történtek akkor, amikor pillangókkal a hasában, izgulva várta az első randiját.
Az előző életbeli, reinkarnációs hipnózissal akkor érdemes foglalkozni, ha a tudatalatti ezt akarja, vagyis a megoldandó érzés (pl félelem a fulladástól) visszavisz minket egy korábbi életbeli tapasztalathoz.
Miért visz vissza? Mert ott valami nincs megoldva.
Ott maradt egy érzés, lezáratlan ügy. Egy meg nem tanult lecke. Ez a feladatunk. Az ezéletbeli és előző életbeli leckéket megtanulni és tovább lépni.
Én nem bántam meg, ezt mondhatom. Rengeteget tanultam és teljesen másképp látom a világot.
Az első "kezelésem" (mi ezt üléseknek hívjuk) két órás volt és azonnal mély vízbe csöppentem. Az én problémám az előző életbe dobott engem, a második világháborúba.
Ott nem dolgoztam fel akkor az akkori szeretteim elvesztését és ezt a gyászt áthoztam ebbe az életembe is. Ez általános sötét-látásban nyilvánult meg. Sötét ruhákban, szomorúságban, gyerekkor óta.
A lecke az volt, hogy ezt a gyászt feldolgozzam, megéljem, majd elengedjem. Mintha csak ebben az életben történt volna.
Azonban hipnózisban van egy nagy előny. A transzban gyorsabban történnek a dolgok. Illetve ott van az emberrel egy segítő, aki tudja mi a teendő. Így is eltelt egy idő, míg feldolgoztam.
Az ülés után még pár napig jöttek fel érzések, ezek szépen kitisztultak. Azonnal éreztem a felszabadultságot.
Utána ezt a problémát még két ülésben dolgoztuk fel, ezúttal már tanfolyam keretében és azóta teljesen elmúlt ez a "szőnyeg alatti" szomorúság.
Ezért nem csoda, hogy teljes vállszélességgel belevetettem magam a hipnózis tanulmányozásába és azóta pár éve magam is ezt csinálom.
Meg kell mondjam, a kliensek kb 3%-a igényel reinkarnációs regressziót. (Ezt a tudatalattijuk dönti el, nem ők. :) )
Viszont az ezéletbeli regressziók is hatalmas energiákat szabadítanak fel.
Sokan vitatkoznak, hogy ami rossz, azt nem szabad felhozni. Nos, ez olyan, mint egy tályog. Attól még a genny a sebben van, hogy bőrt húzunk rá. Amit mi teszünk az az, hogy segítünk a tudatalattinak (és pszichés immunrendszernek) kitisztítani a tályogjait.
A mai emberek pszichéje pedig egy tele van ilyen lelki "tályogokkal".
Ha szeretne komoly eredményeket mindenképpen a transzformációs hipnózist javaslom. A többi hipnózis esetében gyakran csak szuggesztiókkal próbálják elnyomni a problémát. Ideiglenesen az is hat, de attól a góc ott marad és visszajön.
Az ülések száma esettől függ, de ez a leggyorsabb és eredményesebb módszer, mivel a gyökerekkel foglalkozik, és nem csak évekig "beszélget" róla éber állapotban az ember. Ott kell kezelni ahol a probléma van, az pedig a tudatalattiban van. A tudatalatti elérését pedig a hipnózis biztosítja.
Egyébként javaslom az önhipnózis megtanulását is. Nagyon kellemes és mély ellazulás, és lehetővé teszi a munkát önmagunkon.
Mivel itt nem szabad reklámozni, privátban szívesen adok neveket és címeket a legjobb szakemberekhez ezen a területen, illetve én is szívesen segítek, ha a választás rám esik.
Üdvözlet :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!