Ha előző életemben öngyilkos lettem az járhat ezzel?
Csak az olvassa aki hisz az ilyesmiben
------
Ha előző életemben öngyilkos lettem az járhat azzal hogy a mostani életemben nagyon erősen jelen vannak az öngyilkos gondolatok 11 éves korom óta de szerető szülőkkel vagyok körbevéve és eddig miattuk nem tettem meg. Gyanús tüneteim vannak és asztrológus teljesen ingyen csinált nekem egy teljes körű elemzést csak azért mert érdekelte a történetem, azért a kérdés..
Szóval járhat azzal hogy nemsokára be kell fejeznem az életem mert az előzőt nem értékeltem és most el kellett töltenem azt az időt ami az előzőből még hátramaradt?:/
előzőt 30 évesen zártam le, most vagyok 28, az asztrológus 30-31,5 éves koromra jósolt nekem hatalmas változást, együtt kielemeztük a tenyeremet, és mind a két tenyeremen megszakad az életvonal és a sorsvonal is 30 környékén :(( sőt, a jobb tenyeremen úgy van hogy elágaz az életvonal de mindkét elágazás megszakad 30 környékén , ugyanott. és a képletemből is ezt számolta ki.
a tüneteim egyébként annyik hogy 10 kilót lefogytam fél év alatt a semmiből és az egyik mellem kétszer akkorává vált mint a másik, míg a másik ilyen mini méretű. 29-én megyek teljes kivizsgálásra...
nem akarom még itthagyni a dolgaimat, gyakran gondolom hogy meg akarok halni de szerintem valójában nem ezt szeretném. :(
Szerintem pont nem.
Azért jövünk vissza, mert nem fejeztünk be valamit. Te befejezted.
Az a legrosszabb, hogy nincsen erőd folytatni. Elmúlik minden motivációd. Nincsen erőd tovább küzdeni. Ebben a világban minden profitról szól. Az emberek csak biorobotok. Azért gürizik végig az életüket, hogy megéljenek. Énközpontú a társadalom. Az egyéni szükségletek kielégítése a cél. A szociális háló rossz, az emberek elidegenedtek egymástól, hála a modern technológia folyamatos tos fejlődésének. Magányos az ember. Elszigetelt. Növekszik a depresszió, a munkahelyi kiégés és a sivár emberi kapcsolatok miatt.
A fejlett országokban magas az öngyilkosságok száma.
Sokszor érzem azt, hogy bárcsak meg sem születtem volna.
Nem érzem jól magam ebben a társadalomban.
Az emberek átgázolnak egymáson, fúrják egymást, a hatalomért és a pénzért mindenre képesek.
Szenvedés az életem.
Undorodom attól, amit a fogyasztói társadalom képvisel.
Elhitették az emberekkel, hogy az ember értéke azzal egyenlő, hogy mit vásárol.
Fáj a kegyetlenség, az igazságtalanság, a hatalommal való visszaélés, a lopás, a sok szenny.
Nincsen tisztesség, nincsen szeretet. Nincsen becsület. A pénz hajhászása mindenek felett.
A hűség elesett.
Nem akarok ebben a világban élni.
Azt érzem megölhettem magam korábbi életemben.
Kaptam egy új esélyt, hogy ezúttal végezzem be a sorsomat.
De mi az?
Csak egy biorobot vagyok, aki hajtja tovább a gazdaságot, akit kizsákmányolnak. Aki majd elsorvad. Akit majd elfelejtenek. Akire talán sohasem emlékeztek. 1 a 8 milliárdból.
Egy engedelmes rabszolga.
Kérdező,
ilyen nincs!
Az előző életbeli öngyilkosságnak 2+1 hozadéka van.
1) Amit előző életedben nem tettél meg, azt most kell megtenned.
2) Az öngyilkosság karmikus "bűn", azaz plusz karmát ad, amit le kell dolgoznod.
+1) Azok az élmények, tapasztalatok amiket életerővel telítesz (azaz: adott élményhez, tapasztalathoz érzelmek fűznek- akár csak tudat alatt), azokat az élményeket, tapasztalatokat bevonzod az életedbe, hogy ismétlődjenek meg. Az ismétlés újabb élményt ad, és sokszor megerősíti a kötődésedet hozzá (még több érzelmet/életerőt kötsz hozzá).
Jelen esetben ha egy életben öngyilkosságot követsz el, akkor a következőben hajlamosabb leszel az öngyilkosságra és/vagy az öngyilkossági gondolatokra. Minél többet gondolsz az öngyilkosságra, annál több öngyilkossági gondolatot vonzol be, és annál hajlamosabb leszel megtenni.
Ez egy öngerjesztő folyamat.
Az öngyilkossági vágytól és/vagy gondolatoktól el kell venni az életerőt, az érzelmi (sokszor tudatalatti) kötődést. Csak így szakítható meg ez az öngerjesztő folyamat. És ennek a folyamatnak a megszakítása az egyik életfeladatod most!
Erre több működőképes módszer is létezik. Pl. egy jóféle pszichoterápia vagy különböző spirituális ösvények. A lényeg, hogy elengedd a kötődésedet az öngyilkossági vágyhoz vagy gondolatokhoz. Így megfosztod az élményt az életerőtől, így az nem tudja bevonzani (nem lesz ereje hozzá) önmaga karmikus ismételtetését az életedbe.
Olyan nincs, hogy azért születik meg valaki, hogy egy öngyilkosság miatt befejezetlen élet maradékát leélje, aztán "viszlát". Olyan meg végképp nincs, hogy egy előző életbeli öngyilkosság miatt a mostanit is öngyilkossággal kell befejezni. Sőt, ennek épp a szöges ellentettje igaz: az öngyilkosság utáni új inkarnáció egyik kiemelt feladata, hogy az egyén kitisztítsa a tudatalattiból az öngyilkossághoz való karmikus kötődést, túl lépjen ezen a dolgon.
Nagyon hozzáértő asztrológus lehetett az a tag, mondhatom... 🙄
-Minden ember életében a Szaturnusz 30 éves kor körül tér vissza a születéskori helyzetéhez (a hatása kb. 28-32 éves kor között érvényesül), ez minden egyes ember életében kiemelt sorsfordulót jelent, szóval ezt még én is meg tudtam volna mondani neked, úgy is hogy nem ismerem a képletedet.
-A tenyéren az életvonalból, sorsvonalból nem lehet megállapítani, hogy hány éves korig él az ember. A tenyérjósláshoz nem értek különösebben, de több könyvbe is beleolvastam, és többségük külön kiemeli, hogy az életvonal hossza sokmindent jelenthet, és a rövid életvonal a legtöbbször nem rövid életet jelent.
-Ha egy jós látja, hogy meddig élsz, az nagyon etikátlan és szakmaiatlan, ha elmondja a kliensnek. Olyannyira szakmaiatlan, hogy a legtöbb jós, aki megmondja, nem is ért annyira a dologhoz, hogy meg tudja mondani... 🙃
-Az asztrológiai képletben sincs benne a halál időpontja. Vannak bizonyos jelzések a képletben, hogy egyes időszakokban nagyobb az esélye a halálnak, de a legtöbb ember úgy megy át az ilyen időszakokon, hogy észre sem veszi, hogy éppen egy ilyen időszakon ment át. Ja és ezeket az időszakokat egy asztrológusnak tilos közölnie egy klienssel.
Összegezve:
-ennek az életednek sok feladata van, de egyik sem az, hogy legyél öngyilkos.
-sőt: az egyik életfeladatod éppen az (mint minden előző életében öngyilkosságot elkövető embernek), hogy feloldjad az öngyilkossághoz való karmikus (tudatalatti) kötődésedet. Pl. pszichoterápiával vagy valamilyen spirituális módszerrel vagy épp ezek ötvözetével.
-egy jó tanács: felejtsd el, amit az a tag mondott neked a horoszkópodból és a tenyeredből, mert jól láthatóan inkább csak összezavart, amit mondott, nem pedig segített.
Végül: honnan tudod/gondolod, hogy előző életedben öngyilkos lettél?? Lehet, hogy nem is voltál az. A lényeg az, hogy valahogy, lehet, hogy épp ebből az életedből eredően, karmikus kötődésed van az öngyilkosság gondolatához. És ezzel mindig azt kell csinálni, hogy meg kell ettől szabadulni a fent említett módszerek egyikével (pszichoterápia, spirituális út stb).
Vannak kitaposott ösvények (pszichológiai és/vagy spirituális tanok, utak, módszerek stb.), amin el lehet indulni. Az egyénnek meg kell találnia, hogy melyik illik hozzá a leginkább, melyik működik számára a legjobban. A kitaposott ösvényeket egy idő után személyre kell szabni, saját utat csinálni belőle, mert ahány ember, annyi út. A taoizmus is azt tanítja, hogy a taoizmus vagy a taoista mester nagyon sokat tud tanítani, amit hasznosítani lehet, de végül mindenkinek az útja a személyes sajátja és egyedi.
Az öngyilkossági karma esetében (is) legtöbbször nem magára az öngyilkossági vágy/gondolatok problematikájára kell fókuszálni, tehát nem arra, amit el akarsz kerülni, amitől meg akarsz szabadulni, hanem arra, amit el akarsz érni: egészség, boldogság, életkedv, életcélok stb. Ezen célok felé érdemes haladni. Az akadályok úgyis szembejönnek a célokhoz vezető úton, azokkal (pl. öngyilkossági gondolatok) szembe kell nézni, nem elfordulni tőlük, de a fókusz az életcélokon maradjon, ne ragadj bele az akadályokba.
Én most pont jóslatokkal foglalkozok,nem tudom te hiszel-e benne,de 5-öt találtam ahol a Földi ciklusunk lezárásaként 2027-es dátumot adták meg,ahol a végső globális háború végén egy aszteroida tesz pontot a földön élő populáció 85%-ra..
Bárhogy is volt,van és lesz ha a napos oldalát nézzük:
1. legalább nem mész egyedül,
2. egy szerető,támogató családban éltél itt,ami sokunknak csak vágyálom maradt,
3. ledolgoztad a hátramaradt karmádat elsősorban önmagaddal szemben,mert csak önmagadnak tartozol főleg megbocsátással,szeretettel,
4. Odaát a sajátjaid már nagyon várnak,lélekcsaládod tagjai akik közt színtiszta elfogadás és a legmélyebb szeretet vár..
Béke poraidra,nyugalom a lelkedre,öröm a szívedre és megtisztulás a szellemedre... 💗💗 Boldog felszabadulást,kellemes szárnyalást!
Ezek csak a te és az aszológusaid gondolatai.
Ha nem akarsz öngyilkos lenni akkor ne gondolj ilyesmikre.
Öngyilkos gondolatok helyett mosolyogj és neves a rossz gondolatokon.
Menj ki a természetbe hallgasd a természet hangjait.Élvezd a napsütést.
Sportolj valami.
Ezek mind örömet okoznak.
Nem kételkedem abban, hogy előző életeink befolyással bírnak jelen életünkre, de hogy ilyen konkrétan működne, azt hiszem az egy kicsit túlzás. Sokkal elfogadhatóbb lenne, az ha előző életedben eltökélted magadban, hogy véget vetsz az életednek, de valamilyen okból mégse vitted végbe.
Nem kell befejezned az életedet, ja és honnan tudod, hogy előző életedet 30 évesen zártad le? Nagyon kevesen vannak akik emlékeznek előző életeikre és azok is csak foszlányokban.
Talán nem kellene olyan komolyan venned az asztrológiát és a tenyérjóslást, ugyanis gondolataink ábrándjaink, hitünk érzelmekkel, meghatottsággal párosan valóra válnak. Gondolom jó lenne, ha ezeken a dolgokon váltóztatnál. Gyanús tüneteid megszűnhetnek gondolataid ábrándjaid hited váltóztatásával. És azt is fontolóra vehetnéd, hogy nagy bánatot okozna szerető szüleidnek, ha életed már most véget érne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!