Kezdőoldal » Ezotéria » Reinkarnáció és karma » Reinkarnációban hívők! Hisztek...

Reinkarnációban hívők! Hisztek a szentlélekben?

Figyelt kérdés

1) A Szentlélek – Egy ajándék, amit Isten nekünk (az egyháznak) adott, hogy győztes keresztények legyünk, a Szentlélek. Isten ellentétbe állítja a test tetteit és a Lélek gyümölcseit a Galata 5:16-25-ben. Ez az igerész a Lélekben való járásra szólít fel. Minden hívő rendelkezik a Szentlélekkel, de eszerint az ige szerint benne kell járnunk, az ő irányításának engedelmeskedve. Ez azt jelenti, hogy inkább a Szentlélek ösztökélését hagyjuk érvényre jutni az életünkben, nem pedig a testünkét.


A különbség, amit a Szentlélek a hívők életében okozni tud, jól látszik Péter életében, aki a Szentlélek nélkül háromszor megtagadta Jézust, ráadásul miután azt mondta, hogy a halálba is követné őt. Viszont miután betöltötte a Lélek nyíltan és erővel szólt a zsidókhoz Pünkösdkor a Megváltóról.


Van, aki Lélekben járva próbálja nem elfojtani a Lélek buzdítását (“megoltani a lelket”, mint az 1 Thesszalonika 5:19-ben), hanem keresi a módját, hogy megteljen Lélekkel (Efézus 5:18-21). Hogy telhet meg valaki Szentlélekkel? Először is, ez még mindig Isten döntése, mint ahogy az Ószövetségben is volt. Akkoriban kiválasztott egyéneket és bizonyos eseményeket, amikor megtöltötte őket Lélekkel, hogy elvégezzék a munkát, amit kért (1 Mózes 41:38; 2 Mózes 31:3; 4 Mózes 24:2; 1 Sámuel 10:10; stb.). Hiszem, hogy bizonyíték az Efézus 5:18-21 és a Kolossé 3:16 arra, hogy Isten azokat választja ki és tölti meg, akik megtöltik magukat Isten Igéjével, ennek bizonyítéka annak a ténye, hogy ezen betöltekezések eredménye ezekben a versekben egyforma.



febr. 22. 09:38
 1/2 A kérdező kommentje:

Sok félreértés van a Szentlélek személyiségével kapcsolatban. Néhányan úgy gondolják, hogy a Szentlélek egy misztikus erő. Mások szerint egy személytelen hatalom, amit Isten ad Krisztus követőinek. Mit mond a Biblia a Szentlélek személyéről? Egyszerűen azt, hogy a Szentlélek maga Isten. Azt is kijelenti, hogy egy személy, egy lény tudattal, érzésekkel, akarattal.


A tény, hogy a Szentlélek maga Isten tisztán látható sok igerészben, mint például az Apostolok Cselekedetei 5:3-4. Itt Péter ellentétbe kerül Anániással, amiért az hazudott a Szentléleknek, és azt mondja neki, hogy “Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.” Egyértelműen kiderül, hogy a Szentléleknek hazudni annyi, mint Istennek hazudni. Onnan is tudhatjuk, hogy a Szentlélek maga Isten, hogy az Ő jellemzői és tulajdonságai igazak rá. Például a Zsoltárok 139:7-8-ból látható, hogy a Szentlélek mindenhol ott van: “Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy.” Aztán az 1 Korinthus 2:10-ben a Szentlélek mindentudását látjuk: “Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke.”


Tudhatjuk, hogy a Szentlélek egy személy, mert tudata, érzései és akarata van. A Szentlélek gondolkozik és tud (1 Korinthus 2:10). El lehet szomorítani (Efézus 4:30). Közbenjár értünk (Róma 8:26-27). A saját akarata szerint döntéseket hoz (1 Korinthus 12:7-11). A Szentlélek maga Isten, a Szentháromság harmadik személye. Istenként a Szentlélek a vigasztaló és tanácsadó, amit Jézus megígért (János 14:16,26,;15:26).

febr. 22. 09:42
 2/2 anonim ***** válasza:
69%
A buddhisták nem.
febr. 22. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!