Ha valaki 2-szer elárult, és én visszaadtam neki, de most lehetőségem van tönkretenni az életét, akkor ha megtenném, az okozna valamilyen karmikus kapcsolatot, vagy bármi egyéb köteléket, ami a mostani, vagy következő életeim során gondot okozhatna?
Tehát 1,5 éve nagyon csúnyán elárult. Tönkretette az egész szociális életemet. Igaz, hogy csak online volt, de a való életben nincsenek barátaim, nincs kivel beszélgetnem, csak ez volt, és ő tönkretette. Akinek vannak a való életben barátai, vagy több helyen is jelen van, annak nyilván ez semmiségnek tűnhet, de nekem nem az, azóta sem jöttem helyre.
Tavaly nyáron szereztek róla infókat. Eszembe nem jutott volna kiszivárogtatni, megbocsátottam neki, jóba lettem vele, de most ősszel még aljasabban, még kevesebb indokkal ugyanúgy kiszivárogtatott engem. Soha nem gondoltam volna, hogy megint ugyanezt teszi. Erre csináltam én is róla egy soft online szivárogtatást. De ő számára ez semmiség volt, mert a fősulija miatt csak nyáron volt jelen. Egyszerűen nem tudom feldolgozni. Próbáltam vele megbeszélni, és elmondani, hogyan tehetné jóvá, de csak hazudozott, átvert, lekoptatott. Most azt hiszi, hogy sikeresen megszabadult tőlem, de azok után, amit tett, egyszerűen néha hatalmas düh van bennem. Nem gondolkodok ezen minden nap, szerintem nincs kihatással a napi életemre. Naponta néha eszembe jut párszor ez a személy, a régi emlékek, míg máskor szinte kontrollálhatatlanul nagy düht érzek vele szemben. Mit tudnék tenni? Milyen opcióm vannak, és ezek mivel járnának, mik lennének a következmények?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!