Egy részletes kérdésre tudtok választ adni az örök életről, hogy a lényünk hova kerül, hova hangolódhatunk be, van-e túlvilág, kinek az irányítása alá kerül a halál után szellemünk?
Sok témához kapcsolható mind tudományhoz, mind ezotériához, mind spiritualitáshoz és valláshoz is, ez maradt, bár a tudomány is foglalkozik ezzel a kérdéssel, maximum a tudományban sok a materialista vagy személyes érdekeket valló nézet.
-Tudom, hogy a tudományban egyszerűen nincs idő sem utánakutatni, hogy erre megleljem a választ és az is tanulmányok hiányában nem megvizsgálható.
-Nem tudom, hogy a keleti mesterek könyvei adnak erre tényeket, akik meditálnak és intuitív módon felismerésekre jutottak, de úgy hallottam, hogy tudós, misztikus, guru-nak voltak felismerései.
-A vallás nem fog erre tényeket adni, semelyik szerintem, talán az egyiptomi vagy valamelyik keleti halottaskönyv vagy valamilyen ókori irat adhat erre támpontot vagy nézőpontot...szerintem.
-Én még nem világosodtam meg, nem voltak felismeréseim ezügyben, nem tudom leellenőrizni, hogy örök életű a lényünk, könnyen lehet az is, hogy igen vagy hogy nem.
A GAIA TV-n szoktam nézni dokumentumfilmeket a spiritualitástól a tudományig. Szerintetek, ha nem hagy békén ez a kérdés, mit javasoltok, őszintén, mert a könyvolvasás csa kelmebeli tudást-információt ad és úgy érzem nem ismerek senki nagyobb embert, aki tudna erre valami tényszerű dolgot mondani, mivel kézzel fogható bizonyíték erre nem igen lesz, mert az anyagi lenne
Talán a halálközeli élmények vagy reinkarnációs esetek széles spektruma mind videóban/előadásokban/könyvekben adhat erre támpontot, bár abba is szeret midnenki belekötni és mindig arra a váalszra lyukadok ki, hogy hit kérdése. Én tényleges választ keresek; mi a tény?
Köszönöm előre is.
Ha kérhetem, kerüljük a vitát, csak építőleges válaszokat írjatok (ha tudtok), mert nektek is elmegy feleslegesen az időtök vitára és egyéb semmire vezető állítgatásokban, aminek célja sincs és nem jutunk semmire.
Kellemes Ünnepeket mindenkinek!
Egy kitartó kereső
Nekem nyugodtan felteheted a rendesen megfogalmazott kérdéseidet. Nagyon szívesen szolgálom igazságkereső testvéreimet.
A vita szót rosszul használtad a kérdésedben.
Karma. Megkeverik a paklit a halál után, húzol hét lapot (jelenlegi élet alapján) egyet vakon kihúzol, és oda kerülsz. Nem szószerint értendő, csak ilyen, tehát nincs ott senki, csak megjelenik, mint valóság.
A pakli nem fogy el, csak ha buddhává válsz, mert (a hinajana szerint) még az arhatoknak is van karmájuk.
A karma miatt semmi sem tart örökké, bár azt mondják a pokol meg a menny elég sokáig tart.
Keresztényeknek: Ha létezik egy mindenható, a karma egyszerűen értelmetlenné válik. Keresztények vagy Isten számára tehát eretnekség a karma.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!