Hogyan jön össze az általam a múltban létrehozott hatások összege az „én”-hez?

El tudom fogadni, hogy mindaz, amit valaha is gondoltam, mondtam és tettem (legalábbis ebben az életben), bizonyos értelemben valóban megteremtette azt a személyt, aki most vagyok. De vajon minden gondolatom, szavam és tettem megteremti a lényegemet – vagy abból fakad ?

Ez arra késztet, hogy feltegyem azt a kérdést, ami szerintem bizonyos értelemben érdekesebb, mint a reinkarnáció kérdése: nevezetesen, mi az én lényegem? Az én érzésem, amit érzek és mindig is éreztem, állandónak tűnt egész életemben, ezért úgy érzem, mintha még egy alapvető esszenciám is lenne . De egy pillanatnyi elmélkedés felfedi, hogy ami valójában állandó maradt, az maga az én érzése , nem pedig ennek az érzésnek a tartalma . Egyáltalán ugyanaz vagyok, mint 5 évesen? 15 évesen? Múlt hét? Egy pillanattal ezelőtt?

Bizonyos értelemben nyilvánvalóan igen. Valami összekapcsolja azt az „én”-et, aki most vagyok, az „én”-hez, aki 5 évesen voltam (és nem például a feleségemmel, mint 5 évesen). De mi ez a valami? Az én emlékem? Már régen elfelejtettem a legtöbbet, ami velem történt 5 évesen. Emlékszem, hogy 5 éves voltam , de nem az egész napra abból az évből (sőt, a múlt hét egyetlen napjára sem emlékszem) . Ha bármilyen tartalom az életemben állandó marad, az nem annak köszönhető, hogy emlékszem rá, hogy tudatosan őrzöm a munkamemóriámban, hogy ne felejtsem el és így magamat sem. Ez azért van így, mert bizonyos dolgok állandóak maradnak anélkül, hogy emlékeznem kellene rájuk vagy csak gondolnom kellene rájuk: lényegében a szokásaim (amelyek értelemszerűen tudattalanok ) és a meggyőződéseim (amelyeknyelven kifejezve , nem kell tudatosan felfogni a viselkedés befolyásolásához).