Ha léteznek reinkarnációs utaztatások, amik alapján feltárhatjuk előző életeinket, miért nincs ez még tudományosan elfogadva?
Tehát ha ilyen van, akkor miért nem biztos még mindig, hogy van - e túlvilág, vagy nincs, létezik - e reinkarnáció, vagy nem?
Ha nincs túlvilág, vagy másik élet, akkor mit látunk egy ilyen utazás során?
Egyébként vett már részt közületek valaki ilyenen? Én nagyon szeretném kipróbálni, de azt hallottam veszélyes, nem mindenki tudja feldolgozni a látottakat.
Még azokat az eseteket sem tekintik konkrét bizonyítéknak, amikor egy egészen fiatal gyerek emlékszik az előző életéből dolgokra, és sikerül igazolni is az általa elmondottakat. Egy utaztatást, ami nem közvetlen emlékekre, hanem egy közvetítő személy(utaztató) által felszínre hozott emlékekre épül, még kevésbé fognak hiteles forrásnak tekinteni. Emellett ez nem is igazán a tudomány területe. A határtudományok, mint a pszichológia esetleg még foglalkozik vele, de maga a túlvilág, lélek, és hasonlók a teológia, és filozófia tárgykörébe tartoznak. Mivel közvetlenül nem lehet vizsgálni, és nem reprodukálható(tudományos hitelességgel), ezért egyetlen tudományág sem fogadja el az ilyen bizonyítékokat.
Ha akarsz utazni, nyugodtan megteheted. Ha nem valami nagy trauma okát keresed utazás közben, akkor nem igazán fogsz olyasmibe futni, amit ne tudnál feldolgozni. Meg ha előtte megkéred az utaztatót, hogy ha valami komolyabb helyzetre bukkantok, akkor ne akarjon messiást játszani, és mindenképp felszabadítani alóla, hanem haladjatok tovább. Ha utaztatót keresel, olyat válassz, akiben megbízol, és akinek a személyisége is szimpatikus.
Hogy lehetne bizonyítani a hitelességét annak amit hipnozis alatt lát pár ember?
Eleve a lélek létezését meg most, 2023-ban sem tudjak bizonyítani, akkor egy reinkarnációs utaztatást hogy lehetne?
Nyilván nem is biztos hogy létezik bármelyik is.
#4
Ez senkit sem érdekel.
Ha nem tudjuk bizonyítani, hogy van valóságalapja és nem csak élmények léteznek, addig miről beszélünk?
Szuper válaszok.
Mindenkinek ment a zöld, kivéve az "agyalágyultozó" 3-asnak, aki nem tudom, miért haragszik ennyire a világra, de őt jelentettem.
#5
Nem kell semmit sem besorolni sehová, viszont hatással van másokra, ha nem igaz vagy fals dolgokban hiszel.
A hited befolyásolja a cselekvéseid.
#7 Bármit teszel, befolyásolsz másokat. És attól, hogy amiben hiszel, hamis, még befolyásolhatsz másokat pozitívan. Attól függ, hogyan kezeled azt, amiben hiszel. Én nem hiszek a kereszténységben, a keresztény tanokat tévesnek tartom. De aki a keresztényi eszméket komolyan veszi, és ezért mondjuk elmegy afrikába, és éhezőkön igyekszik segíteni, azt az embert becsülöm. Nem a hite miatt, hanem amiatt, amire ez a hit sarkallta. Nem érdekel az sem, hogy azért csinálja, hogy jó pontokat szerezzen, és a mennybe kerüljön. Annak, akin segít, ez mindegy.
Aki meg a hitével károsan befolyásol másokat, annál mindegy, hogy amiben hisz, igaz e, vagy sem. Attól, hogy az, ami alapján cselekszik igaz, még nem lesz jó az, amit tesz.
A nukleáris energia ugye nem hit kérdése, mégis lehet arra használni, hogy annyi energiát állítsunk elő, ami egy egész országot ellát, és használhatjuk arra s, hogy ugyanezt az országot másodpercek alatt eltöröljük. A hitet is használták már arra, hogy sokakkal sok jót tegyenek, még ha az a hit hamis is esetleg, és arra is, hogy emberhez nem méltó kegyetlenségeket hajtsanak végre.
#8
Mi pozitív van abban, hogy a kérdés témájában hiszel?
Van egy elképzelésem a világ működéséről. Egyszerű világkép. Nem kell, hogy előnyöm, vagy hátrányom származzon belőle. Ez tűnik számomra logikusnak.
Az utaztatás része kicsit más. Azzal kapcsolatban vannak fenntartásaim, még ha át is éltem mindkét fél részéről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!