Miért akar a lélek fizikai testbe leszületni, amikor lehetne asztráltestben létezni szenvedés és betegségek meg vágyak nélkül boldogságban, nyugalomban, szabadon szállva a világűrt felfedezve?
Igen, SZücsöm, így van! ^^
Csak annyira nem részleteztem, habár írtam, hogy “istennek készülők”.
Amit itt elmondanak az a rész hogy az élőlények genetikailag semmi újat nem tudnak fejleszteni magukon. A meglévő dolgokkal gazdálkodunk, ami vagy az adott szituációban előnyös, vagy nem.
https://www.youtube.com/watch?v=ZRaO9xvtey4
Semmi akadálya nincsen hogy ez a fizikai világ amiben élünk mesterséges legyen. A Van Allen sugárzási öv alá be vagyunk zárva. Téves elképzelés az is pl hogy télen távolabb vagyunk a naptól azért van hideg! Ugyan is a leg közelebb vagyunk épp télen hozzá. Nos erre ha valaki kicsit keresgél mindenütt ott vannak az erre utaló jelek! Akiknek végtelen idejük és tudásuk van simán kialakítanak egy olyan rendszert ami gyakorlatilag önfenntartásán belekényszeríti a lelkeket a testbe. A Van Allen sugárzási öv, és nagyjából a működése egy mérhető tény. Ez tökéletesen alkalmas rá hogy innen bármilyen lélek csak úgy távozzon. Ehhez tegyük hozzá ha ez egy börtön ezen belül ott vannak a börtönőrök. A túlvilági élményekről beszámolók, vallási íratok, katonák és beszámolók akik arról beszélnek hogy lények gyakorlatilag az anyagot, gépeket uraltak, emberek emlékeit törölték, megbénítottak embereket hogy mozdulni sem tudtak. Na ez összevetve azok beszámolóival akik állítják hogy emlékeznek előző életeikre. És hogy a halál születés között mi történt. Illetve akik kómából más emberként ébrettek. Úgy semmi emlékük nem volt ki az az illető akinek a testében vannak. De világossan elmondák egy más ember emlékeit, teljesen más nyelven. És azt is hogy fogalmuk sincsen hogyan kerültek abba a testbe.
Konkrét esetek:
https://www.youtube.com/watch?v=MoVo-YdmBbQ
Két mérhető dolgot nézzünk hogy mi akadálya lehet egyik a Van Allen sugárzási övet ami körbe veszi az egész földet viszont a sarkpontoknál nyitott. Ez a részecskéket amiből táplálkozok a napból nyeri. Olyan mint egy részecskegyorsító és tele van minden féle részecskével. Gépekben és előlényekben is hatalmas károkat tud tenni. A mágneses sarkpontokon úgymond „nyitott”, ahol bejut pl a sarki fény. Az hogy a föld a naptól mikor van a leg távolabb szintén nem mérhető az évszakokból kikövetkeztetve, mert télen bizony közel van hozzá és Július körül pl a legtávolabb.
Aztán ott van a világűr és a hatalmas távolságok, ha ki is jutsz még lazán begyűjthetnek. Vagy ha el is jutsz más világba könnyen lehet hogy oda ami éppen ide küldözgeti a lelkeket. És ha kellesz is nekik az erőforrást fogják benned látni, aztán vagy megszoksz vagy megszöksz. Olyan fényév távolságok vannak hogy finoman szólva is be lehet rendezkedni a világűri életre.
Akikkel találkozol mind erőforrásként vagy fenyegetésként fognak rád tekinteni, illetve túlerőben lesznek. És egy percig nem fognak azon gondolkozni egy patt helyzet esetén hogy rabszolgaságba vágjanak vagy ne. A fényévnyi távolságok akkorák hogy évezredekig, vagy milliókig tartó utakat kell elképzelni tele fenyegetéssel és veszélyekkel. A memóriádtól megfosztanak, máris ugrott minden tudásod és a kezükben vagy. Azt látod, azt hiszed el a világrol míg ki nem szabadulsz amit róla mondanak neked. Illetve amit tapasztalsz gondoskodnak róla hogy neked mit kell abba belelátnod.
17 én a teóriádban több problémát is látok. Pl azt hogy a halál után még mindig térben és időben (vagy ebben a térben és időben gondolkodsz) Továbbá azt hogy azt feltételezed hogy olyan lények akik már tudtában vannak a lélek létezésének szerinted még lehetnek egy diktátor morális szintjén. Főleg hogy ha azt is bele számítjuk hogy ha valaki hisz a lélekben/istenben stb. annak le kéne esnie hogy a fizikai síkon megtalálható összes lélek valószínűleg ugyan onnan jön:isten
Nem olvastam el a linkelt eseteidet de tudnék én is linkelni olyanokat ami viszont az írásodnak ellentmond.
17- én amiket olvastam konkréran erről a térről látom hogy beszélnének. Illetve egy féregjáratról, fényről amivel telepatikusan kommunikálnak. Féregjáratról és hogy mint egy mágnes azon keresztül őket bevonza valami a fény felé. A linkek beszámolók, akik átélték azok mesélnek. Több esetet is meghallgattam. Ha a lelket élőlényként kezeljük és a testet mesterséges kiterjesztésként amit ezek a lelkek alkodtak már más a helyzet. Közelítsük meg úgy a dolgot hogy az élővilág amit látunk az fejlett technika eredménye. Földünkívüliek kapcsán elég sok olyasmit láttam ami azt mondja hogy ők bizony eltudják hagyni a testüket. Történelmi leleteket hogy bizony köztünk éltek.
https://www.youtube.com/watch?v=y47sh_iXpik
https://www.youtube.com/watch?v=9bK3JHexjqQ
https://www.youtube.com/watch?v=Hhweir-TNFk
https://www.youtube.com/watch?v=EOvkFLK1fn0
https://www.youtube.com/watch?v=ATDmLuDQYRM
Júdás evangéliuma 2006 érdemes meghallgatni Jézus mit mond a vége felé 2/2. Előkerült lelet alapján.
De ha kőrbeírhatnám mire gondolok akkor ez a mű nálam jobban elmondja:
Sok más dokumentum, beszámolók, dokumentumfilmek. A Földönkívüliekről történő találkozásokról beszámolók. A jelenések mint a fatimai, és az állítolagos csodák. A vallások, a tömérdek agymosás. Én nagyon is el tudom képzelni hogy vezetőink között mindig is ezek a lények inkarnálódva voltak mint ahogy itt is céloznak rá.
https://www.youtube.com/watch?v=HkHGfT5ylj4
Aztán egy kis Sci-Fi amit két ember nyilvánossan riporterek előtt mesélt. Az egyiket később a nyaka köré csavart gumival megfojtva találták meg. És mutatott sebeket.
Miről mesél: Asztál tartályok. Az emberek aurályát vizsgálták. El tudják hagyni a testüket, vagy másik lélekkel vagy sajátjukkal kitölteni egy testet.
Elgondolkoztató olvasmány:
Pár anyag, mindenki azt lát bele amilyen szemüveg van úgymond rajta. Egy része elgondolkoztató olvasmány.
Én is meghallgattam jó pár halálközeli élményes beszámolót és vannak amik másról szólnak. pl más asztrál sík érzékelése,elhunyt rokonok,ismerősök látogatása. stb. Nagyon ritkán hallottam olyat hogy valaki negatívan élte volna meg a jelenséget és olyat se hallottam hogy a 'látogató' rokonok börtönről számoltak volna be.
Olvastam viszont állítólagos médiumokról, akik azt állították hogy tudnak beszélni pár a túlvilágon rekedt emberrel. Ők se börtönről számoltak be.
Továbbá olyan emberek beszámolóját is olvastam akik azt állították hogy emlékeznek a túlvilágra. Ők se börtönről beszéltek.
Olvastam arról is hogy más a pusztulás szélén lévő bolygókról jöttek ide lelkek.
Láttam olyan videókat ahol az illető azt állítja hogy a Plejádokról jött ő se számolt be börtönről.
Tehát én is sok mindent olvastam és sokféle videót láttam.
Mind Jézusról mind a különböző fajta űrlényekről összehordtak már mindent.
Az hogy azt állítják hogy űrlények jártak a bolygónkon még ha igaz is nem bizonyítja a teóriádat. Tudtommal Jézus se mondott olyat ami igazolná azt.
Azt elhiszem hogy tudsz olyat UFO-s videót linkelni ami a te általad írtakat állítaná de mindre lehet találni másik 3at ami az ellenkezőjét mondaná.
Tehát ezó témában felesleges biztosra állítani bármit is ameddig te magad nem tapasztaltad a jelenséget. Akkor is csak onnantól van értelme ha bizonyítani is tudod az állításod mert ha nem akkor csak térítesz.
Továbbra is fenn áll a kérdés: 1. Hogy tudnak megakadályozni abban hogy itt hagyjuk a kalickájukat ha a lélek mozgása nincs térhez és időhöz kötve. pl: testen kívüli élményeknél azonnali helyváltoztatásról számoltak be többen is.
2. Mi oka lenne az elzárásnak. Általában veszélyes elemeket zárnak el. Kire jelentünk veszély és hogyan?
3. Ha nem önhibánkból vagyunk elzárva akkor az idegenek hogyan védik ki a negatív karmát ami azért jár amit az emberiséggel tesznek. Hogyan biztosítják azt hogy ne szülessenek le ők se embernek.
4.Űrhajóval hogyan képesek emberek el hagyni a kalickát.
5. (Ha már Jézus)Jézus szerint az Isten az ige, azaz minden azaz mi is. Tehát minden az istenből van az ufok és mi is. Na már most ha van lélek és egy faj képes ezt befolyásolni (pl bebörtönözni) akkor valószínűleg azt is tudják hogy lényegében minden lélek ugyan onnan ered. Ilyen fejlett lények miért börtönöznek be bárkit is egy végtelen univerzumban?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!