Szerintetek, ha egy beteg baba születik egy családba, annak van valami fentről jövő mondanivalója? Nem biztos, hogy jól fogalmaztam meg a kérdést, de szerintem értitek!

Én is betegen születtem, de 22 év alatt nem vontak le ebből semmilyen következtetést. Nem kell rögtök spirituális dolgokra gondolni.

Azt illik megkérdezni hogy milyen betegségben szenved a kicsid? Mert akkor szeretném megkérdezni. Engem is elvitt majdnem egy kór 2 évesen, de kigyógyultam belőle, viszont semmi nem történt a családomban ekapcsán, sőt, millió fényképem van kiskoromról de arról az időszakról egy sincs, és senki nem mesél semmit, szóval valójában fogalmam sincs mi történt velem, de családon belül semmi jó nem történt utána.

Rosszul csinált valamit az a szegény anyuka..vagy csak a genetika ilyen.

Most bukkantam rá erre a kérdésre, mert egy dolgozatot írok a témában. Fogyatékos emberekkel foglalkozom hosszú ideje. Soha nem hallottam senkitől, hogy kár volt erre az életre születni, ha fogyatékosan kell leélni. Van, aki intézményben él, és van, aki a családban. A szülők persze hamarabb elmennek többnyire, mint a fogyatékos gyermekük, akit esetleg egy életen keresztül kellett ápolniuk. Ha a spiritualitást most figyelmen kívül hagyom, akkor is azt gondolom, hogy amilyen helyzetben vagyunk, annak a mesterévé válunk, ha engedjük, hogy tanítson minket a helyzetünk. Interjút készítettem egy zenésszel, akinek siket fia született, egy festővel, akinek a koraszülött gyermeke megvakult, egy professzorral, akinek értelmi fogyatékos gyermeke született, és egy védőnővel, akinek a fogyatékos gyereke fiatal felnőttként halt meg, de nem a fogyatékossága miatt, hanem rákban. A zenész felfedezte a zenén kívül, ami eddig meghatározó érték volt értékrendjében, hogy lehet a kommunikációnak a beszéden, zenén kívül más formája is értékes. Rátaláltak az érintésekre, a csend szavára, közös utakat jártak be, belső utakat együtt. A fiú bár nem lett zenész, de tanítóvá vált. Egy értelmi fogyatékos gyermek sok esetben jobban kimutatja az igazi érzelmeit. Mer dühös lenni, és gyermekien mer örülni. Nincsen benne a teljesítményre sarkalló kényszer. A vakok például belső utakat bejárva, önmagukban belső utakat keresve, önismeretre szert téve "látóvá" válhatnak, ha bevállalják a folyamatot. A védőnő pedig fogyatékos gyermekének finom érzékeny lelkületét, másokra való odafigyelését, higgadtságát, őszinteségét tartotta önmaga számára is követendő példának. Ha fogyatékos gyermek születik, jó, ha egy kicsit dolgozunk a veszteséggel, és elgyászoljuk a fejünkben élő egészséges gyermeket, akit elképzeltünk, mielőtt beteg gyermekünk született volna. Érdemes átgondolni, mi az, amit elveszítettünk, de mi az, amit pedig ehelyett nyertünk. Fontos, hogy reálisan tudjuk megítélni gyermekünk képességeit, és a valóság talaján álljunk. Valami elveszett, ám jó megfogalmazni a magunk számára, hogy ugyanakkor mi az, ami helyette megszületett. Én szeretek fogyatékos emberekkel dolgozni. A mozgássérült nem rohan a világgal együtt, az értelmi fogyatékosnak van ideje szeretni a teljesítmény-központúság helyett, a vakok a szívükkel láthatnak jól, a siketek pedig nagyobb egymásra figyelést tanúsítanak kommunikáció közben, hiszen nem lenne értelme átkiabálni a szobán egymásnak, egymás szemébe kell nézniük, hogy értsék egymást. Kívánom, hogy sikerüljön minél jobban megfogalmaznod kedves kérdező, hogy te mit kaptál, neked mit tanított meg kicsinyed.