Tükörben láthatok e szellemet? Hol keresem? Tehát ha belenézzek megjelenhet e mellettem?
Természetesen. És azért a tükörben látszanak csak, mert ők is tudják hogy csak a tükörben látod őket.
De amúgy ott vannak mindenütt körülötted. Mindig. Belesimítanak a hajadba, amikor azt hiszed a lágy szellő fúj. Ott állnak az ágyad mellett amikor alszol, és figyelnek. Néha hozzád érnek. Ott ahol nem is gondolnád. Néha láthatod őket mások szemének tükrében. Persze biztos sosem lehetsz hogy azért mert tükröződő felület, vagy azért mert épp megszállták őket. Akár a szeretteidben is lehetnek, sőt, ha valaki ismerősöd szelleméről van szó, akkor valószínű is. Ha anyukád megölel, lehet hogy egy rég elhunyt perverz nagybácsid akar taperolni rajta keresztül.
Szép álmokat.
(Ha komolyan bevetted ezt a sok sületlenséget, akkor gondolkodj el rajta hogy ezzel a kb. 4-5 évesekre jellemző szellemi teljesítménnyel érdemes-e az interneten ismeretlenektől tanácsot kérni).
Ha a tükörrel szemben vagy, akkor nézz el a bal vállad felett, kicsit jobbra. Általában ott szoktak lenni.
:D
#7 "Nem értem miért poén ennyire ez a téma sok embernek miért kell kapásbol gúnyolódni és miért tagadják sokan a létezésüket?!?!"
Ahogy tagadjuk a láthatatlan, lila egyszarvú létezését is.
"Talán mert ők félnek tőle a legjobban és mert meg se lehet magyarázni az emberi aggyal logikátlan és felfoghatatlan jelenségeket."
Vannak magyarázatra szoruló jelenségek, amelyek nyugtalaníthatnak bárkit, de a metafizika semmire nem magyarázat. Meg kell keresni a jelenség VALÓDI okát.
"Én nem láttam még szellemet az igaz de léteznek lehet őket érzékelni."
Egészen pontosan hogyan lehet őket OBJEKTÍVAN érzékelni? Milyen műszerrel lehet őket kimutatni? Van sok "hivatásos" szellemvadász főleg Amerikában, még dokumentumfilmet is forgatnak a tevékenységükről. Soha egyeten esetben sem sikerült senkinek hitelt érdemlően igazolni bármilyen túlvilági entitás létét. Te hogy érzékeled? Szubjektíve? A szubjektív érzékelésedet hogyan különbözteted meg az érzékcsalódástól?
Utolsó válaszoló te miben hiszel? Isten? Sors? Karma? Mert akkor gondolom semmiben.. . Csak amit látsz bebizonyosodni, mert te a realitás embere vagy. A legtöbb szellem vadász csak humbuk és pénz van a háttérben mint mindenhol ez tény. Szerinted miért nem találtak még ők szellemet? Mert ezek a lények se hülyék sokkal magasabb síkon vannak mint mi és van annyi értelmük hogy nem mutatkoznak csak ha valami szükségük van rá.
Én nem mondom hogy neked el kell hinned de egy csomó olyan ok van amit nem fog az emberiség tudni kideríteni ezt el kell fogadni.
Természetesen aki meg akar az mindent meg is tud magyarázni, ha leesik valami a szobába teljesen véletlen a legváratlanabb pillanatban, vagy ha olyan érzésed van h figyelnek ott vannak a közeledben (akkor tuti paranoiás vagy ) vagy ha látsz elsuhanni akármit (akkor hallucinalsz) de igazából mindegy mi történik ha végképp megmagyarázhatatlan akkor tuti bolond és nem normális az ember aki ezeket érzékeli. Igaz? Valószínűleg rengeteg beteg ember van a földön...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!