Lehetséges hogy mégis működött?

Két éve szakított velem az első szerelmem. Sose hittem az ilyesmiben de olvastam a szerelmi kötésről. Sose hittem az ilyesmiben, de gondoltam hátha. Persze figyelmeztettek, hogy nem szerelem lesz belőle, hanem valami egészen más. Gondoltam nem baj, vele a negatív is pozitív. Otthon csináltam. A neten olvasgattam, alapvető dolgokat úgy csináltam, ahogy le volt írva, de úgymond személyre szabtam, hogy leginkább belevigyem a régi érzést és kettőnket.

Semmi sem történt, van új párom. Még csak egy véletlen találkozás sem, pedig úgy vártam, hogy hátha. Aztán eljutottam arra a pontra, hogy jobb is nélküle.

És most változott meg valami. Lépten-nyomon belé botlok, egyszerűen olyan, mintha kettőnk agya között valami idegesítő, elvághatatlan kötelék lenne. Tudom mire gondol... Tudom mit érez, tudom hogy ezt ő is érzi. Sose volt rá jellemző az ilyesmi, de megpróbálta ál-fiókból az új páromat zaklatni. Én pedig ránéztem és tudtam hogy ez ő.

Néha úgy érzem, hogy ez valami nagyon beteg dolog, mert mi ketten sose lehetünk együtt már, nem is szabad, de mégsem tudok tőle elszakadni. Mindenki azt mondja, ne foglalkozzak vele, de amikor épp nem foglalkoznék vele, valahol meglátom. És olyan, mintha a sors tálcán kínálná, amit két éve annyira akartam. Egy picit kéne mozdulnom az irányába és együtt lennénk, már ő is benne lenne. De én már nem akarom ezt, az új páromba vagyok szerelmes, de ez a srác viszont valahol mindig ottvan... Gondolatban, álmaimban...

Nem igazán hiszek ebben, de lehet ez a kötés miatt? Egyértelműen negatív, örülnék, ha nem is emlékeznék rá többet, és ez a fura agyi kapcsolat megszakadna...