Milyen lenne a világunk, ha ezt a 10 lelki igazságot tanítanák az iskolákban, a fősodrású médiában és a történelemkönyvekben?
Vannak bizonyos nyílvánvaló dolgok, amelyek az ember lelkét felvirágoztatná, ha tanítanák, nem pedig az iskola szellemileg gúsba kötné a lelket.
3.: Minden élőlénynek, még a szikláknak és a fáknak is?
A szikla mióta élőlény?
Én itt abba is hagytam az olvasást
Ezeket nem véletlen nem tanítják iskolákban. Ezek nem virágoztatnák fel jobban az embert, mint ahogy a vallások tették a történelem során.
Első:Az animista elképzelés szerint minden létező dolognak van egyfajta lelke, ha nem is olyan, mint az embernek. Az az "erő" ami megeleveníti az embert, valamilyen szinten az élettelen tárgyakban is megtalálható. Ilyen alapon él az élettelen anyag, és ilyen alapon van lelke. Az élet egyik legfontosabb ismérve a változás, és átalakulás. Ez a változás még sok élőlény esetén is passzív folyamat, ahogy az ásványvilágban, csak a magasabb szerveződésű élőlények irányítják ezt részben. Minden ami létezik ki van téve a változásnak, és átalakulásnak. Ezoterikus megközelítésben ez egy őserő, és amit áthat, az él.
Ez az ökörség már régebben is volt. Mindenkinek egyszerűbb lesz ha elolvasod az akkori véleményeket, két hónapja volt az utolsó, biztos vagyok benne hogy azóta sem bolondultak meg az emberek, tehát a véleményük ugyanaz. :D
http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__egyeb-kerdesek__5803..
""Milyen lenne a világunk, ha ezt a 10 lelki igazságot tanítanák az iskolákban, a fősodrású médiában és a történelemkönyvekben? Hogyan lehetne megváltoztatni a rendszert, és bevezetni ezeket a témákat a jövő nemzedékének számára? Milyen lesz ez a világ, miután szerencsésen felismerte ezeket az igazságokat?"
Még több betelefonáló lenne az ezotévébe. Több babona, több valláskárosult. Kinek hiányzik ez?
"1. Mi spirituális lények vagyunk egy emberi utazáson. Mielőtt megszülettünk a fizikai testbe, megterveztük azt az időpontot, amikor ráébredünk arra, kik és mik vagyunk."
Ez igazság? Nem! A szüleink döntötték el, hogy gyereket akarnak. A gyereknek születése után több évvel alakul ki bármiféle öntudata, előtte nincs neki.
"Bár mi soha nem voltunk elválasztva a fényforrástól, azonban a kapcsolathoz szükséges „fénymadzagot” nagyon hosszúra és vékonyra kellett nyújtani ahhoz, hogy elérjen a világegyetem eme sűrűsségébe. A feladat az, hogy megerősítsük ezt a kapcsolatot és a madzagot kiterjesszük egy széles fényoszloppá, hogy emlékezni tudjunk arra, akik valójában vagyunk."
Halandzsát minek tanítsunk? És kik vagyunk valójában? Akit most hiszek magamnak, az miért nem valódi? Arról az "énemről" amiről fogalmam sincs, miért "valódibb", mi közöm hozzá?
"2. A lelkünk soha nem hal meg - éppen csak megváltoztatjuk a fókuszt. Mint a fény egy szikrája, mi folyamatosan kapcsolódunk a tapasztalatok áramlásához. Amikor eljön az ideje, (halál pillanatában) leválasztják az élet fonalát a fizikai testről, és a fény-szinkránk (lelkünk) elhagyja azt. Magunkkal visszük az élettapasztalatainkat és a fókuszt áthelyezzük egy másik vibrációs szintre. Továbbra is létezünk az a személyként, aki emberi formában voltunk, azonban az összeolvad a többi személyiséggel, akiket előző életeinkben megtestesítettünk, ugyanis tapasztalatainkat és bölcsességünket az összes életünkbe építjük."
Ezt nem tanítják, nem sugallja a média? De, sajnos, pedig ez sem igaz. Az emberek túlnyomó része hisz ebben valamilyen formában. Jobb tőle a világ? Nem. Csak egy újabb lehetőség a félrevezetésre.
"3. Minden energia, ami egy bizonyos frekvencián rezeg."
Ez igaz? Nem. Az energia egy anyagi tulajdonság, mint a tömeg vagy a sebesség. Nem rezeg. Az igazat tanítjuk, fizika órán, oda kellett volna figyelni.
"Minden élőlénynek a Földön, van tudata, még a szikláknak és fáknak is."
Tudata csak a fejlett agykéreggel rendelkező élőlényeknek van.
"Testünk 90%-a víz"
70%
"amit lehet programozni"
Nem lehet.
"az alternatív és holisztikus alkalmazások hogyan gyógyíthatnak meg bármilyen betegséget vagy diszharmóniát a test vízrezgéseinek megváltoztatásával."
Sehogy. Aljas szélhámosság, ami életeket sodor veszélybe azáltal, hogy elfordítják, lebeszélik a beteget a szakszerű orvosi segítségről, vagy valótlan reményt kelt bennük. Ha ezek alkalmasak lennének a gyógyításra, pláne bármilyen betegség gyógyítására, akkor a konvencionális orvoslás része lenne.
"4. A gondolataink hozzák létre a valóságunkat. Minden gondolat energia, amit mi valóságként élünk meg."
Nem lenne szükség érzékszervekre, ha ez így lenne. Ja, és nem energia ez sem.
"Ha a negatív gondolatokra koncentrálunk, egy alacsony rezgési frekvenciát eredményez, ha pozitívakra, az felemeli a rezgési frekvenciát."
Mi rezeg? Mennyi a frekvenciája, ha zsíros kenyérre gondolok, hogy mérik?
"Sok faj és életforma van jelen most a bolygón, Cherub angyalok, Szeráf angyalok, arkangyalok, Plejádiak, Orioniak, Szíriusziak, Arcturaniak, Anunnakik"
Ezek közül egyik sem létezik. Vannak viszont halak, madarak, rovarok, emlősök...
"Mi önként vállaltuk, hogy idejövünk, mert hallottuk és válaszoltunk a Föld Bolygó segélyhívására."
Ez teljesen ellentmond az 1. és 2. pontnak. Nem ártana, ha a halandzsa legalább egy cikken belül konzisztens maradna.
"6. Legtöbben megtestesültünk már itt korábban is, azzal a céllal, hogy felkészüljünk a jelenlegi életünkre."
Miért pont a mostanira? Talán most is azért testesültünk, hogy a következőre készüljünk, nem? Mi az, hogy a legtöbben? Ki az közülünk, aki nem? És mi van az 1, 2 ponttal? Nem felejtünk el mindent? Akkor készülni felesleges. És a 4. pont? Segélyhívásra jövünk, de mire ideérünk, elfelejtjük, miért indultunk el. Király.
"7. Soha nem vagyunk egyedül! Mi nem tudnánk itt létezhetni a szellemvezetőink és angyalaink, vagy a magasabb rezgésű fény lények segítsége nélkül, akikkel születésünk előtt abban állapodtunk meg, hogy elvezetnek minket a felemelkedés útjára. Ők egy magasabb rezgésszinten egy magasabb dimenzióban léteznek, ezért nem láthatjuk őket, de mindig velünk vannak, és türelmesen várják, hogy segítséget kérjünk."
Mese, mese, mesketeg. Nincsenek fénylények, meg magasabb dimenziókban rezgő izék.
"8. Az idő csak illúzió! Jelenünk a múltunk és a jövőnk is. Energiarészecskéink többsége (lelkeink) egy időtlen térben létezik. Az időt azért hozták létre, hogy tapasztaljunk, továbbá egy ellenőrzött kísérlet részeként. A meditáció „belső út”, segítségével, visszatérhetünk abba az időtlen térbe, ahol minden kérdésre választ kaphatunk."
Idő nélkül semminek nincs értelme, ami változással kapcsolatos. Út, létrehozás, kísérlet, tapasztalatszerzés? Ezek is mind. Zagyvaság az egész gondolatmenet. Ennek a valóságnak a részei vagyunk egészen, és bármi is az idő, abból nem tudjuk kivonni magunkat.
"9. A felemelkedés nem azt jelenti, hogy megyünk valahová."
De: lentről fölfelé.
"10. A szeretet mindenhol ott van!"
Nem mindenhol.
"A Forrás maga a feltétlen nélküli szeretet, és mi a forrás szikrái vagyunk, ami azt jelenti, hogy mi szintét a szeretet vagyunk."
Eddig nem erről volt szó. Fényről, energiáról, rezgésről, angyalokról, űrlényekről, reinkarnálódó lelkekről meg kísérletekről volt szó. Most már ez is?
A 10 pontból lényegében egy szó sem igaz, hasznavehetetlen és értelmetlen halandzsa vagy tételes hazugság, tárgyi tévedés. Miért kellene tanítani ezeket, főleg történelemből?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!