Igaz, hogy halottak napjűn a hóétak szellemei elhagyhatják a temetőket?
Kovács Magyar András, magyar főtáltos a TV-ben elmondta, hogy az év egyetlen napján, wz halottak napján hólnap a halottak szellemeinek megengedi Isten, hogy elhagyják a temetőt és meglátogassák a család tagjukat.
Ez igaz? Hólnao tele lesz a város halottak szellemeivel?
"Az ősmagyarok is keresztényi elveket vallottak, már a keresztények előtt jóval..."
Na, nehogy má'! A Sziriuszon hamarabb voltak keresztények, mint Jézus élt és meghalt?
Még Jézus halála után sem keresztényeknek, hanem Őt követőknek vallották magukat hívei.
.
"...megengedi Isten..."
Melyik?
Jahwe, Az Úr, Allah (ebben a történelmi sorrendben nevezettek) egyike (pláne, hogy mindhárom egy és ugyanaz!) sem engedi a holtak szellemét flangálni a világban, hiszen határozott hely van kijelölve tartózkodásukra.
Ha a szellemek tartózkodási helyéül (a főtáltos szerint) a temető akijelölt, a sok keresztyén lelkész rosszul tudja, ha a Mennyországról beszél?
Én is úgy tudom, hogy előbb voltak keresztények a magyarok mielőtt Jézus meghalt Ennek okait a Főtáltostól. Kovács Magyar Adrástól kérdezd, de van benne logika.
Halottak napján november 1.-én érzitek a szellemek itt létét ? Fénylik a levegő a temetőkben. Érzitek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!