Hisztek az okkult tudományokban? Pl. : túlvilági élet, kísértetek, fekete mágia, fehér mágia stb?

1. Ezek nem tudományok, tudomány,amit kísérletesen lehet igazolni. Az okkult dolgokat nem nagyon lehet...

Egyébként én hiszek benne, (persze nem mindenben, ami szembejön valami hírben) Tapasztaltam már furcsa dolgokat...

Szerintem is vannak ilyen dolgok.

De nem az ilyen exöszájzbúkos dolgokra gondolok.

Nem kell hinni semmiben meg kell tapasztalni.

Itt nem a fekete mágiát ajánlom gyakorlásként, hanem például Franz Bardon könyveit, sokat lehet kapni.A beavatás útja, A mágikus idézés gyakorlata, stb.Én jómagam a hiten alapuló gyógyítást végzem és tanítom, valamint asztrológiát.

Lehet, hogy van valami igazság abban, ami az okkultizmus állít, de bizonyára sok benne a maszlag is. Ezekkel a területekkel leginkább a parapszichológia foglalkozik, ami legközelebb áll a tudományokhoz. De az egész még nagyon feltérképezetlen terület.

Én lehetségesnek tartom ezeket a dolgokat, de a jelenségek tudományos magyarázatában hiszek, és azt tartom minden szempontból elsődlegesnek. A fentebb említett "tudományoknak" még sokat kellene fejlődniük, és nem ártana egy két olyan kutató, aki tudományos szemmel állna neki ezen területek felfedezéséhez.

okkultizmus (a lat. occultum, 'elrejtett, titokzatos' szóból): 1. Elnevezése. Az okkult kifejezést tudományos szempontokkal az Oxfordi Értelmező Szótár szerint először 1545: használták. Az okkultizmussal rokon az ezoterika, a mágia, a boszorkányság, köztük sok az azonosság és az átfedés. A babona nem felel meg teljesen az okkultizmus tartalmának, annak elterjedtebb, hétköznapi v. népi formáit jelöli. - 2. Mibenléte. Az okkultizmus olyan rendszer és gyakorlati tudásanyag, amely egy adott nép, kultúra, vallás általános, közismert rendszere mellett speciális, kevés beavatottnak szóló, titkos eszközöket alkalmaz. Főbb területei: az alkímia, az asztrológia (mely sajátos világnézetet és jóslási műfajt is jelöl); a jóslás egyéb formái (Tarot-kártya, tenyérjóslás, Uija-tábla, Ji King stb.); a spiritizmus (szellem- és halottidézés); az újabb időkben a channeling, az energiagyógyászat, a Feng Shui, az ufo-hit, a sátánizmus és a konkrét mágikus rítusok (inga, varázsvessző, varázskard, varázskör, varázsigék, átkok, amulettek, különféle meditációk, mantrák stb.). - Az okkultizmus olyan hiedelem, melyben a különböző gyakorlatokba vetett bizalom a kozmosznak és titkos erőinek rejtett ismeretére, nem pedig egy istenség ismeretére alapozódik. Az okkult tudás és a mágikus gyakorlat jellemzően a kölcsönös megfelelések eszméjétől függ, amely a legtöbb okkult rendszerre jellemző egység-elméleten (monizmus) alapul, amelyben egyesít mindent: csillagokat, bolygókat, színeket, emberi testrészeket, drágaköveket, távoli eseményeket. A mágia alapelve így szól: „amit itt teszek, az ott is megtörténik”. Az okkultizmus emellett magába foglalja a szellemekbe, a démonokba, a tündérekbe, „elementálok”-ba, félistenekbe vetett hitet, amelyekkel azok kerülhetnek kapcsolatba, akik birtokában vannak a megfelelő tudásnak. - 3. Eredete. Elterjedt a vallástörténet racionalista művelői körében az a nézet, hogy minél primitívebb egy közösség és a vallása, annál mágikusabb. Valójában a mágia nem szülője a vallásnak, csupán rendszeresen megjelenik a perifériáján. Az okkultizmusnak és a mágiának 2 forrása: a) a vágy, hogy Istent és a megszokottat megkerülve, rejtett, nem nyilvánvaló módon (itt az ellentét az empírikus-kísérleti tud-nyal!), akár távolból, rövidre zárva a hatáskifejtés útját, a fáradságtól kímélve magát („a karosszékben ülve”) gyakoroljon uralmat, saját hasznát keresve; b) kiválasztott, bölcs emberekbe (guru) vetett meg-megújuló hit, akik be tudnak vezetni abba „a másik világba és titkaiba”. Ezért járnak együtt az okkultizmussal az ezoterikus beavatások és a hatalommal rendelkező, megvilágosodott emberi vezetők tisztelete (guruizmus). - 4. Megjelenési formái. Minden földrész kultúráiban megjelennek az okkult és mágikus gyakorlatok. a) Az ókori India és Kína holisztikusan gondolkodó (minden Egy) rendszereiben a kutatás megtalálta az európai gnoszticizmuséihoz hasonló elemeket és gyakorlatokat. Az indiai alkímia „szervesen kapcsolódik a jógához és tantrához, vagyis a sajátos pszichomentális technikákhoz. (...) Kínában az alkímia közvetlenül kapcsolódott a taoista titkos gyakorlatokhoz. (...) Ny-on pedig a görög-egyiptomi, valamint reneszánsz alkímia rendszerint összekapcsolódott a gnoszticizmussal és a hermetizmussal, vagyis egy titkos, okkult hagyománnyal.” (Eliade: okkultizmus és boszorkányság, 70. o.) A buddhizmus, mely kezdetben figyelmen kívül hagyta a mágiát, nemsokára feltöltődött ezzel az általános jelenséggel, különösen Kínában és Tibetben. -

b) Az európai, ny-i okkultizmus az ősi babiloni és egyiptomi tudásban gyökerezik, mely sajátosan az újplatonizmus és a gnoszticizmus, azon belül a hermetikus írások (Corpus hermeticum) által maradt fenn és továbbítódott. Hermész Triszmegisztosz mitikus alakja köré rendeződik a kk-ban az ókori anyag, benne az alapvető jelszó: „amint fent, úgy lent”; ez a hagyomány a mágikus művészet talaja. A kk. Eu-ban a zsidóság miszticizmusa, a kabala tovább erősítette az okkult gyakorlatokat. A reneszánsz idejében kiemelkedik Paracelsus, J. Reuchlin, Nettesheimi Agrippa, Johannes Trithemius, Valentin Weigel, Jakob Böhme. Itáliában is jelentősek ekkoriban az okkultizmussal foglalkozó újplatonikus filozófusok, köztük Giovanni Pico della Mirandola, Giordano Bruno. Az okkult tudás további állomásai a titkos lovagrendek, a 17. sz. titkos bölcsességet ápoló testvériségek, melyek egyike később megkapta a rózsakeresztesek nevet. A 18. sz. elejétől a szabadkőművesség továbbít ilyen hagyományokat. 1750 u. alapította a modern spiritizmust a svéd Emmanuel Swedenborg (†1772). Az ő nyomdokait követte a spiritiszta Allen Kardec (†1869). 1850 u. a megerősödött pozitivizmus, az egzakt tudományosság, a racionalizmus és a realizmus reakciójaként jelentek meg a miszticizmus, irracionális megismerési formák, a gnosztikus tanok felé forduló törekvések, mozgalmak. - A 19. sz. okkult divat egyik legfontosabb személye Eliphas Lévi álnéven írt. Hasonló fontosságú a Papus álnevet viselő dr. G. Encausse (*1865) munkássága, aki a legtöbb okkult tant magáévá tette, köztük Martinés de Pasqually beavatását, kinek nevével megszervezte a martinita rendet, melynek tagjai közt ismert francia írók is voltak, s egy Stanislas Guaita nevű boszorkánymester. - 2000-: az okkultizmus erőteljes elterjedtsége elképzelhetetlen a Teozófiai Társaság szerepe nélkül, amelyet 1875: alapított Helena Blavatszkij, aki követőivel (Annie Besant, Alice Ann Bailey, stb.) együtt az eu. gnosztikus eszméket az indiai hagyományokkal ötvözte. Egyben elősegítették a keleti vallások nyugati misszióját, s megkezdték egy leendő egységes világvallás igényének terjesztését s annak szervezését, mely a 20. sz. második felében a New Age mozgalomban realizálódott. A közülük kivált Rudolf Steiner antropozófiai rendszere 2000: is igen népszerű okkultizmus. René Guénon (1886-1951) a maga hagyományokhoz jobban ragaszkodó és ezoterikának nevezett okkultizmusát szembeállította a szélesebb okkult áramlattal. Ő gyakorolja talán a legnagyobb hatást a szinkretista íróra, Hamvas Bélára. - A teozófusokhoz csatlakozik jelentőségében Dion Fortune és Aliester Crowley (1875-1947) munkássága a modern mágia terjesztésében. Crowleyt egyben a mai sátánizmus egyik megalapozójának is tekintik. A sátánizmus alapiratát, a The Satanic Bible-t 1969: jelentette meg Amerikában Anton Sandor LaVey, a sátánizmus egyik irányzatának főpapja. Ezen úttörők nyomában a 20. sz. közepétől számíthatjuk az újokkultizmus divatját, melyen belül napjainkban pszichokultuszokat (Szcientológia Egyháza), beavatásos rendszerben népszerűsödő pszichotechnikákat (agykontroll, reiki, rebirthing), nemzetközi boszorkánymester-köröket, az újboszorkányság társaságait, alternatív gyógyászati szisztémákat stb. találunk, világszerte üzletszerű tevékenységekkel, nagy mennyiségű kiadvánnyal, erőteljes média-jelenléttel. - A Mo-on is elsősorban ifjúsági szubkultúrát alkotó sátánizmus iránt érdeklődők nagyobb köre külsőségeiben hódol a divatnak, a kisebb számú „elkötelezett” résztvevő a sátánt tartja a ker-ek Istenét legyőző valódi kozmikus hatalomnak, s titokban tevékenykedik. - A 20. sz. végén világszerte beszélhetünk a populáris okkultizmus jelenségéről, más néven az új pogányságról, mint társad. méretűvé vált világnézeti elemről. Anglia-szerte az ún. Wicca-körök, hazánkban a nagyszámú iskola, csoport között pl. az Arkánum Szellemi Iskola v. a Szellembúvárok Egyesülete népszerűsítik a mágikus gondolkodást és az okkult tanokat. A 20. sz. okkultizmus és ezoterika elemeit és jelenségeit a New Age mozgalma karolta fel és történelmi távlatokba állítva tudatosan népszerűsíti. -

5. Az okkultizmus és a vallás. Egyesek szerint a mágia a vallás ellentéte (A. Bartholet), s mivel a mágia a kényszerítő cselekvések hagyományosított rendszerét működteti, amelyben természettudományosan föl nem fogható, de a gyakorlatban föltételezett „természetfeletti” erőket vesznek igénybe (W. Brücker), világosan eltér a vallási hittől. Az okkultizmussal és a mágiával szemben a kereszténységben alapvető az Istenre hagyatkozó beállítottság és az imádság, amely mindent Istentől vár és mindenben Isten megdicsőítését keresi. A mágia nem feleltethető meg sem a vallási hitnek, sem a valódi természettudományos gondolkodásnak, hanem mindkettőtől függetlenül az emberiség tört-ében a hatalomgyakorlás és a titkos (gyakran jogtalan) befolyásolás speciális formájaként jelenik meg. Mind a vallási hit, mind a tudomány exoterikus: nyitott, közösségi aspektusban, a közösségért dolgozik, nem kerülve sem az alázatos emberi fáradozást, sem a nyilvánosságot. A mágia módszerközpontú, automatizmusokban él. A mágikus beállítottság valójában gyakorlati materializmust jelent, mert ha beszél is istenekről, Istenről, őt is befolyásolja v. nyilvánvalóan megkerüli, s tudásának használata végső soron a leggyakrabban önző, földi célokra irányul; ha pedig az örökkévalóság felé is nyit, akkor is az ember működik a hatalma alá hajtott erőkkel, s így az önmegváltás a jellemző (gnoszticizmus, alkímia). Mindig kiderül, hogy nem a természetfölötti valóságban történő megváltásról, hanem immanens előnyökről, ill. félelmektől, kudarcoktól, sikertelenségtől való megszabadításról van szó. A ker. hit végső célja a földi, közösségi jó kibontakoztatásán túl nem evilági, hanem az üdvösség, az örökkévalóság, amelyet Istentől vár. Az okkultizmus megkísérli a csodatételt, de nem Isten ereje által, aki az emberrel kegyelmi kapcsolatban áll, hanem az emberi ellenőrzés fölött álló rejtett erők, hatalmak révén. Az okkultizmus tehát azt isteníti, ami nem Isten, ezért a vallásnak a korrupciója, nem pedig a vallás kezdeti állapota; sokkal inkább egy civilizáció dekadenciájának velejárója. Semmi nem látszik abból, hogy a mágia használata fogyatkozna, amikor a különféle kultúrák hanyatlanak, ellenkezőleg, ekkor terjed erőteljesen. - Az okkultizmus meglepő eredményei, „gyógyításai” ker. értelemben nem csodák. Egyrészt nem a természetfelettinek a megnyilvánulásai, hanem csupán a paranormális, paranaturális, tehát a szellemvilágba illő szinten történnek (Müller Lajos SJ); másfelől, mivel ezeket rendszeresen kíséri a csodagyógyítónak, gurunak, a mágusnak a megdicsőítése és öndicsőítése, s gyakran még a megidézett démonokra, erőkre való utalás is. Soha nem Istent dicsőítik, ellentétben az evangéliumban v. a ker. szentek életében megismerhető csodákkal. -

6. A Szentírás Isten szentsége és akarata elleni bűnnek, a pogányságba, a bálványimádásba visszatérő hűtlenségnek tartja, ennek megfelelően tiltja az okkult érdeklődést és ténykedéseket, és felhívja a figyelmet a veszélyeikre (Kiv 7,9-12; 8,7; 8,17-19; 22,28; Lev 19,6-18.31; 20,6; 20,27; MTörv 13,5; 18,9-14; 1Sám 15,23; 28,3.9; 2Kir 9,22; 17,17; 21,5-6; 23,24; 2Krón 33,6; Iz 2,6; Iz 8,19; 18,3; 29,4; 47,12-14; 57,20-21; Jer 10,2; 14,14; 27,9-10; 29,8-9; Ez 21,21; Dán 1,20; 2,2; Oz 4,12; Mik 3,6; 5,12; Náh 3,4-7; Zak 10,2; Mt 24,24; Mk 13,22; ApCsel 8,9-11; 13,8; 16,16; 19,19; 2Kor 11,13-15; 2Tesz 2,7-12; Gal 5,19-21; 1Tim 4,1; Jel 9,20; 13,13-14; 16,9; 16,14; 18,23; 19,20; 21,8; 22,14-15). - 7. Az Egyház tanítóhivatali megnyilatkozásaiban az egyházatyák korától kezdve rendszeresen fölemelte szavát, figyelmeztetett az okkultizmus veszélyeire. Erkölcsileg az okkultizmus bűn az istentisztelet és a vallásosság erénye ellen; ennek jegyében B. Häring rendszerezve fejtette ki a jóslásnak, az asztrológiának, a spiritizmusnak, a mágia formáinak, a babonának az erkölcstelen voltát. A Katolikus Egyház Katekizmusa az 1115-17. p-okban ítéli el az okkultizmust.