Mi a véleményed a boszorkányságról?
Keresem azokat, akiket érdekel a téma és kezdők vagy művelik is. Szeretnék egy csoportot létrehozni majd a tanulás és fejlődés miatt.
Elvetemült keresztények ne trollkodjatok!
Nem vagyok boszorkány(férfiban amúgy is ritkább), de mágiával foglalkozok. Tapasztalatból mondom, hogy a csoportba tömörülés nem visz előre. 2-3 ember együttes kutatása szigorúan elméleti szinten még működik, még akkor is, ha az összes tag azonos szinten áll. Ilyenkor nem viszik egymást előre, de az adott szinten kiterjed a tudásuk. Azért szigorúan elméleti szinten, mert ilyen esetben gondolatmegosztás van, ahol kisebb a veszélye, hogy az eltérő nézeteitek gondot okoznak. Ahol háromnál többen vannak, ott elkezdődik a rangsorolás, az erősebb személyiségek igyekeznek a maguk képére formálni a csoportot, a gyengébbek vagy besorolnak alájuk, és bólogatóemberek lesznek, vagy megsértődnek, és kilépnek. Egy ilyen csoportból csak a vezetői nyernek, és ők se tudást, hanem az egojuk kielégülését.
-Ne gyakoroljatok együtt, mert ha nincs tökéletes összhang a résztvevők között, nem történik semmi, vagy nagyon nem az, amit akartok.
-Ha nem is értetek egyet egymással, igyekezzetek megérteni egymás gondolatait, mert ötletet lehet belőle meríteni.
-Nem feltétlen baj, ha elbizonytalanodsz a saját ismereteidben, a beszélgetőpartnered hallgatva. Ez a saját gondolatmeneted hiányosságára mutathat rá.
-Ne gyűjts magad köré olyan embereket, akiknek eltérő a morális értékrendje, mint a tiéd. Így, ha a módszereitek el is térnek, a tevékenység célja nem annyira lesz más.
-Háromnál többen ne legyetek, mert akkor van rá esély, hogy két csoportra oszoltok. A belső megosztottság szétzilálja a munkát.
-Nem baj, ha nem értetek egyet, mindaddig, amíg nem zárjátok ki egymás véleményét, mint ökörséget, anélkül, hogy működő alternatívát tudnátok rá javasolni.
Ezek jutnak eszembe, amivel működő duót, vagy triót lehet alkotni.
Osztom 2-es véleményét, magad tudsz csak fejlődni. Emellett jó ha van valaki, akivel ki tudod beszélni, de ő nem fog téged fejleszteni.
Nekem is van egy ismerősöm aki legalább nem néz bolondnak, szóval vele beszélem meg a kis lelkem gondjait, amit ugyebár valljunk be nehéz feldolgozni.
Aki egyébként ezzel foglalkozik szerintem nem fogja bevallani neked, mivel ma már mindenki hülyének nézi az ilyen embereket. Mondjuk meg az őszintét, ha nem lenne ez egy anonim oldal, akkor én sem mondanám el, hogy megtanultam hogyan használjam azt amit kaptam.🤷🏼♀️
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!