Az beteges ha valaki az ördöghöz fordul segítségért?
Ez ok,de mindezt hogy akarod kivitelezni?
Mi az elképzelés hogy akarod ezt meg csinálni?
1-es
Ki írt olyat hogy én akarom ezt kivitelezni vagy megcsinálni?
Az ördögöt ugye a Bibliából ismered.
Az alapján, amit róla írnak, te mit mondasz?
Én úgy látom, hogy az elején ugye ő is az isten képére készült. Tehát az alap tulajdonságai PONT OLYANOK, mint az istennek.
Utána viszont olyan kemény orrba vágásokat kapott az istentől, ami meg szokta törni bármelyik lény lelkét, és őrületbe tudja kergetni.
Ez az egyik.
A másik pedig, hogy az isten szemmel láthatóan nem tudja leküzdeni, hiába akarja. Ez abból is látszik, hogy nagyon sokáig ki se lett tiltva a mennyekből.
Ezek után viszont egy ennyire ellentmondásos és megviselt, lelkileg meggyötört lénytől - te miféle jó dolgot vársz?
Nincs messze Isten tőle! Egy hajszálnyi különbség! Benned a kettő mint minden emberben! Honnan tudhatnád hogy létezik? Annyi féleképpen nézhetjük a világot!!!Annyi féleképpen láthatod Istent és az ördögöt! Ki tudja nem-e Ő a kettő egyben? Honnan tudhatnád? A hited a megteremtő! Ez talán igaz lehet!
De érezned kell ott belül ördög Isten létezése nelkül is, hogy van ott benned valami es mindenkiben, ami erősebb mindennél a világon, valami ami ismeri a szeretnit.
Szerintem nem. Elnézést a hívőktől, ne vegyék magukra, ez az én saját véleményem. Csak én kismilliószor imádkoztam már sírva gyerekként segítségért (pedig én aztán nem vagyok hívő, nem járok templomba, de nem is mondom, hogy Isten nem létezik, és őszinte lélekkel szóltam), és mit kaptam? Nagy lóf*szt. És erre nem lehet azt mondani, hogy ez azért volt, hogy erősködjek meg, hogy ez próbatétel, hogy nekem jó lesz. Nagy francokat! Nem csillagokat kértem az égről, és nem is egyszer kértem, könyörögtem. Az egész xarság nem lett a javamra. És hányan vannak, akik könyörögtek, könyörögnek hozzá, mégsem történik semmi. Máig úgy vélem, létezhet Isten, de nem feltétlen olyan formában, ahogy mi azt képzeljük.
Lehet mondani, hogy az Ördög a rossz, a gonosz, de mégis miért ne imádkozhatnék hozzá, miért ne kérhetnék, könyöröghetnék tőle, ha Isten le se xar? Egyszer mindenkinek betelik a pohár, és bizonyos határokon belül, ahhoz fog fordulni, aki a kezét nyújtja segítséggel. Maffiához nem fordulnék, de az Ördöghöz igen.
És csak úgy mellékesen írom, noha jó horrorfilmek születnek az ördögről, a valóságban talán mégsem olyan rossz ő. Az, hogy mennyi minden történt "isten nevében", az emberek kapzsisága, kihasználása, nem mondom, hogy Isten kérte, hogy legyen, ami történt. Nekem ez mindig inkább úgy hangzott, mintha mindig kell legyen sötét és világos oldal, jó és rossz, és így lett az, hogy a világos, jó oldal lett Isten, a sötét, rossz oldal lett az Ördög (vagy sátán). De mi az indoklás, amiért ennyire rossz? És nem a bibliára vagyok kíváncsi, abban nem hiszek.
Egyébként azt is el tudom képzelni, hogy az Ördög nem is (volt) olyan rossz (ha tényleg az), de mert mindenki már mióta őt állítja be xarnak, rossznak, gonosznak, sértésnek, megelégelte a dolgot, és úgy döntött, az lesz. Mert minek segítene olyanoknak, akik mondhatni ellene mennek? Hát hülye lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!