Nem birok elfelejteni egy embert, gyanítom hogy mágia van a dologban, hogyan emelkedjek felül?

4, ismétlem négy !!! éve !! megismerkedtem valakivel. elég intenzív kapcsolat volt ,kívűlről nézve többet szenvedtem benne mint boldog voltam, belülről a szívemben pedig a találkozások akkora energiákat mozgattak meg, hogy nem lehet körülírni. az az érzésem, hogy ez életem meghatározó kapcsolata. előtte, és utána is voltak partnereim-- de senkivel, egyetlenegy emberrel sem éreztem azt, és a mai napig nem érzem senkivel azt, amit iránta. és tudom ,hogy nem is fogom.

gyanítom, ezt nevezik szenvedélynek.

lassan elpusztulok benne és az emlékképekben amit őrzök róla.

senkinek nem mesélek erről. a jelenlegi partnerem tud róla, hogy volt ez a kapcsolatom, de azzal nem szomorítanám hogy minden nap meghalok kicsit, mindennap ugyanannyira fáj, mint amikor először eltávolodtunk egymástól, hiába tért vissza később- mint amikor örökre eltűnt.

próbáltam megfogalmazni, mi az amit érzek mi ez a kötődés, ikerláng, lelki társ? de inkább testi kapcsolat volt és csak az volt a vágyam, hogy eggyé legyünk. mindent félredobtam amikor feltűnt. amikor meg eltűnt összeomlottam. fél év összevisszaság után örökre lelépett.

tehát ez egy rettenetes rövid, intenzív, szenvedélyes kapcsolat volt részemről. és azt gyanítom a férfi sem volt közömbös, bárhol talált volna magának szebb jobb nőket, mégis visszatért hónapokig.

de az a leborzasztóbb hogy 4, egymás nélkül töltött rettenetesen hosszú év után is ugyanugy a betege vagyok. rettenet rosszul vagyok, elképesztően sokat gondolok rá, miközben könnyezek, és én teljesen belebetegszek. soha egy kapcsolatom nem merített ki ennyire.igyekeztem meggyőzni magam hogy csak alkalmi esetekre kellettem, pótléknak használt, szóval hogy rossz érzetet keltsek róla, de annál rosszabb. belepusztulok. elfelejteni ugysem tudom.akkor én is meghalnék. már nem egyszer megfordult a fejemben az öngyilkosság, de ha eldobom az életem, csak az derül ki hogy nem tudtam mit kezdeni nélküle, hogy gyenge jellem vagyok, ami nem igaz, őrlődtem eleget. egyik partneremről sincsenek ilyen vivid, vibráló emlékeim. teljesen belebetegedtem.

aztán arról győzködtem magam, hogy a férfi vesztett többet hogy eltűnt, nem lehet olyan boldog most, mint anno amikor egymásra néztünk és a rengeteg titkos dolgok. de ezt azért nem tudom megértetni magammal, mert akkor miért kellett hogy vége legyen? nem tudom meggyőzni magam sehogyan. csak hogy elsüllyedek.

néha azt érzem hogy eltolódott az idő, mi rosszkor találkoztunk de eggyé kell lennünk, találkozni fogunk még. de hát 4 év után? képtelenség, ha a reális esélyeket nézzük. mégis mindig van egy szelete a gondolataimnak, amik a találkozásra fókuszálnak. de már valószinuleg semmit se tudnánk egymással kezdeni. ugyanakkor azt érzem hogy nekünk közös a jövőnk, mindig magam mellé képzelem, de egyre kevesebb az idő, nem tudom hogyan lehetne ez lehetséges. a titkos gondolataim csak rá fókuszálnak. Amikor már elterelem a figyelmem, nem sokkal később intenzívebben tör fel az emlék és az elképzelt jövőkép. totál össze vagyok már zavarodva.nem tudok aludni, általában teljesen lefárasztom magam. a maximumra hajtom magam a tevékenységeimben, hogy a külvilágnak ne tűnjön fel emnnyire összeomlottam egy ideje.

Bármilyen észrevételt, tanácsot meghallgatok- itt közösben vagy akár privben.