Melyik sátánista ágazat mondható igazi sátánizmusnak?
Téves megközelítés az igazit keresni.
Inkább azt keresd, hogyan lehet definiálni! Mi a közös nevező.
Szerintem az önző elvek mentén végzett fekete mágia lehet az.
Én a spiritsoferidu-n olvasgattam és utána lettem sátánista.
Persze ennek több oka is volt és nem csak az oldal miatt.
Valószínű, hogy sok benne a hülyeség ezért nem mondanám, hogy ezt az oldalt követem, de az biztos hogy ezek után egyértelmű üzeneteket kaptam a másvilágról, hogy jelen vannak nálam, és befogadtak.
Tehát arra elég volt az az információ amit ott kaptam, hogy sikerüljön felvenni a kapcsolatot a démonokkal. Azóta az életem csak pozitív irányban halad előre és teljesen véletlenszerűen összejöttem egy sátánista lánnyal aki még jártasabb a témában és ami a legjobb, hogy mindenre van bizonyíték számunkra. Nem szeretnék itt részleteket írni.
A lényeg, hogy ha a sátánnak adod magad őszintén akkor látni fogod az utad.
Hát ha helyesek ha nem nekem sikerült.
Miután megtettem az esküt a vérrel a következő napokban 3 álmom volt.
-Az elsőben alvásparalízis-be kerültem. Felkeltem de nem tudtam mozogni, hallottam, hogy bejön valami az ajtómon. És hirtelen olyan boldogság járt át amilyen még soha. Nagyon erős aurája volt és hiába nem láttam mert a fal felé voltam fordulva tudtam, hogyan néz ki, hogy mozog. A külsejét nem írom le mert nem olyan amit egy átlag ember is elolvashatna itt.
Ezután minden áron megakartam fordulni és sikerült is de már nem volt ott és csak boldogságot éreztem utána.
-Másnap megint álmodtam. Itt igazából csak a legvége volt az érdekes a dolognak. Valami rávett arra, hogy megakarjak halni az álmomban. Elkezdet zsugorodni mindenem beül és egyre szűkebb és szűkebb let mindenem. Mintha valaki megfogná a szívedet és elkezdené szorítani és érzed, hogy mindjárt vége. Na ott felébredt a tudatom és tudtam ha most nem fogom felkelteni magam akkor a valóságban is biztos megfogok halni. Szerencsére sikerült.
A legérdekesebb, hogy mielőtt lefeküdtem a telefonomon 22:30 volt és mire felébredtem 22:31. Tehát 1 perc volt míg elaludtam és álmodtam is. Ébredés után pár percig egy fehér démon arcot láttam a fejemben aki mosolygott.
-A 3. álmom elég hosszú és beteg volt, de csak az elejére és a végére emlékszem. A vége a fontos nektek. Az ágyban voltam és arra ébredtem, hogy nagyon fáj a homlokom. Felkeltem kimentem a fürdőszobába és azt láttam, hogy van egy 3. szemem a homlokomon. Megijedtem de picit később azt néztem, hogy ez milyen menő is és tök jól áll. Ekkor hirtelen megint fájt és elkezdet belefolyni a bal szemembe fentről és újra fájt. Na akkor megint megijedtem és felébredtem.
Mindegyik álomnál jól keltem fel nem az volt, hogy elaludtam a kezem vagy valami. Nem véletlen, hogy miután véremet adtam láttam ezeket.
És csak ráadás, hogy ezután nem sokkal teljesen véletlenszerűen rátaláltam és összejöttem egy sátánista lánnyal aki hasonlókon megy át.
Azt nem tudom melyik a valódi sátánista vallás de számomra ez egy egyértelmű üzenet volt. Abban hiszek amit bebizonyítanak nekem, és ezt bebizonyították több módon is.
4-es voltam.
Démon = ősi pogány Istenek.
Nem valami sokat olvashattál az alapján, amit idehánytál.
Egyébként itt egy kis iromány, hogy pogány istenségek, miért nem démonok.
Lilith
Eredete: Sumér
Nevei: Belil-ili, Belili, Lillake, Ninlil
A valóság: kígyómadár-istennője a régi koroknak. Az ábrázolásokon szárnyakat és madárlábakat kapott, illetve ismeretes még, hogy az alsóteste kígyófarokban végződik. Ő volt a mezőgazdaság istennője, ahogy "Inanna keze" is. Segített a nőknek a szülés alatt és a gyermeknevelésben.
Szimbólumai: a keresztutak, kígyó, fa, újhold.
Torzítás: Ádám első felesége, aki túlságosan független volt és egyenlő akart lenni vele (voltaképpen egyenlő is volt, csak Ádám nem tekintette annak a történet szerint); démon; gyermek-, férfigyilkos; vérengző csábító; a pokol egyik szolgája.
Ozirisz
Eredete: Ősi Egyiptom és környező területek
Nevei: Uzirisz, Azar, Azari, Azer, Auzar, Auzir, Wezir, Uzir, Uzire vagy Auzare
A valóság: Géb (vagy Geb) földisten legidősebb gyermeke. Ízisz férje és testvére, Hórusz apja. Khenti-Amentiu (Khentiamentiu, Khenti-Amenti, Kenti-Amentiu), vagyis a Nyugatiak ura (tulajdonképpen "elsője"). Nyugat a Holtak Birodalmára utal. Zöld bőre utal az újjászületésre. Ozirisz a Túlvilág ura, de illették más néven is: a szerelem ura, az örökké fiatal, a csend ura. Termékenységgel is kapcsolatban áll.
Szimbólumai: korbács, pásztorbot, atefkorona, Ápisz bika.
Torzítás: Ozirisz/Orias/Oriax, a Pokol nagy márkija. Egy ideje vele azonosítják. Túlvilági isten, akiből könnyűszerrel faraghatnak pokolbeli démont.
Asztarté
Eredete: Keleti istennő, sémitől az etruszkon át az akkád kultúráig megtalálható.
Nevei: Ashtarte, Istár, Attart, Attarte, Atirat, Uni-Atarte
A valóság: Termékenység, szexualitás és háború kötődik hozzá. Rendkívül erős kultusza volt. Valószínűleg azonos Istárral. Gyakran ábrázolják meztelenül.
Szimbólumai: oroszlán, ló, szfinx, galam és az Esthajnalcsillag, vagyis a Vénusz.
Torzítás: Astaroth, a Pokol hercege. Ha különösnek is találjátok, nem ő az első példa arra, hogy egy erős istennőből hímnemű démon váljon. A démonizálás alatt egy nagyon erős démonná "vált"... ugyancsak nehéz egy hatalmas istennőkultuszt elpusztítani.
Baál
Eredete: Kánaánita és Főniciai
Nevei: Ba'al, Baal, Ba'alath
Eredetileg: A Ba'al szó mestert, uralkodót vagy urat jelent, s a keleti istenekre használták. Kartágóban Baál, Dagan fia. Eső, vihar és termékenység, a Nap, mezőgazdaság istene. Női megnevezés is akad "Ba'alat" néven.
Szimbólumai: fáklya, vihar, eső, gabona.
Torzítás: Baál, a Pokol hét hercegének egyike. Gyakran a Sátánt nevezik Baálnak. Beelzebub, a legyek ura.
Szóval kedves sátánisták... pogány isteneket hisztek démonoknak. A kereszténység állította be ezeket az istenségeket szándékosan démonnak, hogy besározza őket. Ki kell, hogy ábrándítsalak titeket, mert nem ők a démonok. A démonológiát is keresztények írták és különböző démonlexikonokat. Az igazi pokolbéli, szarvas cacodémonok: Xarthrakun, Darkadoz, Dannaan. Ha annyira ragaszkodtok a démon elnevetéshez, akkor a pogány isteneket lehetne úgy nevezni, hogy agathodaimon azaz jóindulatú démonok. Míg az általam felsorold szarvas , gonoszabb démonok kakodaimon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!