Mi a véleményetek a jóslásról? Voltam jósnőnél, azóta furcsa dolgok történnek?
Sziasztok.
Nagyon nem hittem/hiszek a természetfelettiben, racionális típus vagyok. Alapból.
Kb 1 éve egy ismersöm kért meg, kísérjem el jósnőhöz. Eleinte nem akartam, de végülis gondoltam, majd kint megvárom.
Nem így sült el, a jósnő lakására mentünk, én egy másik szobában vártam barátnőmre.
Volt ő már nála többször, váltig állította, minden, amit jósol bejön. Engem nem érdekelt a dolog, de amikor kijött, a jósnő mondta, ingyen kipróbálhatom a "szolgáltatást". Mondtam, köszönöm nem, aztán addig győzködött barátnőm is, míg egy általános jóslásra igent mondtam (kártyás).
Először is jellemzést adott rólam, ami stimmelt, majd a múltamról beszélt, hogy mik történtek velem, illetve nagyjából elmondta, mi vár rám az elkövetkezendő 1-2 évben.
Ami kicsit sokkolt, mert eleinte azt hittem, barátnőm mondott neki rólam egy-két dolgot, de olyat is megmondott, amit még ő sem tudott, senkinek nem beszéltem róla - illetve volt, amit én se tudtam, pl: volt egy fiú, aki a szerelmem volt, de sose jöttünk össze. A jósnő megmondta, a kártyákban lát egy fiút, akit nagyon szeretek, de ő nem viszonozza - ez igaz is volt. Azonban azt is mondta, lát valaki mást, aki a lelkitársam, és azt mondta, bár a fiatalember külföldi, távkapcsolatban leszünk, de eljegyzést lát és összeköltözést. A vicces az volt a dologban, hogy nem volt barátom sem, így kinevettem. Ez volt februárban. A nyáron összejöttem egy addigi barátommal (haverral), akivel 3-4 hónap után jöttünk rá, mennyire hasonlóak vagyunk és hogy nem csak barátként szeretjük egymást. Aki ráadásul nem is Mo-n élt, hanem nagyon messze külföldön, azonban októberben, amikor találkoztunk újra, megkérte a kezemet. Rá kb fél évre, ideköltözött Magyarországra, néztünk egy lakást ketten, azóta is együtt vagyunk...
Kicsit ijesztő így belegondolni, mégis honnan tudhatta, ha nem valami "természetfeletti" áll a háttérben?
Mi a véleményetek? Volt már veletek hasonló?
A kérdésem másik fele: ezóta (szóval kb 1 éve) furcsa dolgok történnek. Amellett, hogy minden (!!!) amit mondott, bevált és megtörtént (párommal, szüleim egészségi gondjai, a cégnél problémák), más érdekességek is vannak.
Pl: mintha sokkal balszerencsésebb lennék, tudom, sokakkal van, hogy nem jön össze valami és ez teljesen normális, de hogy sorozatosan mindennel baj van? És 2,5-2 vagy akár 3 éve nem volt ilyen.
Mindig az utolsó pillanatban csúszok le a határidőkről, nem kapom meg időben amit meg kellene, az utóbbi 3 hónapban 3 autóbalesetünk volt, ami elromolhat az el is romlik...
Roppant furcsa és ijesztő eset:
szüleim házában jártunk, és hirtelen a semmiből leesett egy kép a falról - nagymamám és a nővére volt a képen. Nem tulajdonítottunk ennek nagy jelentőséget, majd aznap este pár óra múlva telefonáltak hogy nagymamám nővére meghalt pár órája.
Másik:
Vettem egy új pohárkészletet, és a pohártartó szekrényben tartom őket - bent, a falhoz közeli oldalon.
Egyik nap párommal épp az ágyban voltunk, a csörömpölésre lettünk figyelmesek. 3 pohár volt a földön darabokban - kérdem én, egyikünk se nyitotta ki a szekrény ajtaját, de ha mégis, és esetleg csak elfelejtettük, hogyan eshetett ki 3 pohár amikor legbelül voltak?
Dolgok tűnnek el, nyomtalanul... sokszor kételkedem a józan eszemben, de biztosan tudom, mit hova rakok - rendszerető vagyok, mindennek megvan a helye.
Párom egész nap dolgozik, alig van otthon, őt is kikérdeztem ezekről, nem ő teszi el a dolgokat, nem ő verte le a poharakat...
TV magától bekapcsol, adókat vált - ilyen is volt már, de ezt sima hibának tudtam be, gyakran hibásodik meg egy elektronikai cikk.
Bocsánat, jó sokat írtam. Kicsit be is vagyok parázva, meg nem is tudom, egyáltalán normális vagyok-e még, vagy csak beképzelem - bár akkor páromnak is elment az esze?!
#1: én is így gondoltam, de egyszerűen képtelenség, honna tudott mindent rólam? MINDENT
A múltamról, jelenemről, jövőmről, olyan dolgokat amiket nem tippelhetett meg, vagy nem hallhatta mástól, mert senkinek sem mondtam el, vagy éppen még én sem tudtam róla...
Elolvastad egyáltalán amit írtam? Mert abból kiderül, hogy nem tudom mi, de valami van a hátterében a dolognak... egyszerűen nem tudhatta.
Más:
Azt is megmondta, hogy egy cégnél fogok dolgozni, külkereskedelemmel fogok foglalkozni. Problémáim lesznek majd, mert nem fogok jól kijönni egy kolléganőmmel és egy férfivel, aki szintén a cégnél dolgozik, azonban egyikükkel együtt kell majd működnöm, de nem fog sikerülni.
Egy nő és egy férfikollégával van a legtöbb konfliktusom jelenleg, a nővel volt közös projektünk, többmilliós, elbukott, mert nem tudtunk együtt dolgozni.
Erre mi a magyarázat?
Először is.
Valódi jósok valóban léteznek, noha ezzel sokak nem értenek egyet. Nyilván ezt az képes csak elfogadni teljes mértékben, aki egyrészt nyitott is a spirituális dolgok felé, másfelől volt egy átütő tapasztalata, mint ahogy neked is - s ahogy már nekem is.
A jövő már a jelenben létezik. Főbb elemei fixek, már a leszületésed előtt tudatában voltál, míg mások képlékenyebbek, és a mindenkori döntéseink alapján változnak. Egyes emberek ebbe az energiafolyamba képesek belelátni, illetve onnan információt lehívni, szellemi csatornájukon keresztül.
Tény, hogy ezen a területen, a dolog kézzel nem megfoghatósága miatt nagyon sok a csaló, de mint mondtam, igenis léteznek olyanok, akik tényleg a jövődbe (s a múltadba) láthatnak.
A másik.
Ez egy meghatározó élmény volt a számodra. Általa jobban nyitott lettél a spirituális dolgok felé - tudat alatt is. Tehát az azt követő megtapasztalásaid mind köthetők ahhoz, hogy akkor ott, jósoltak neked, noha hogy mi is ez a kapocs a két dolog között, nem teljesen egyértelmű számomra.
De valami olyasmi, ami kapcsolatba hozható azzal, hogy megnyíltál e dolgok felé.
Ha mentálisan egészséges vagy, s mások is tapasztalják e jelenségeket, akkor biztos lehetsz abban, hogy azok valósak. S amennyiben valóban kizárható minden más racionális magyarázat, akkor szellemi tevékenység áll a háttérben.
A fénykép leesésénél például maga az elhunyt jelezhetett így számodra, számotokra.
Bár ijesztő nagyon, s tudom, hogy a legnehezebb a félelmet elhagyni, de sajnos ez az egyetlen út.
El kell tudni fogadni, hogy nem véletlenül történnek veled ezek a dolgok.
A poharas esetnél egy itt ragadt szellem állhat a háttérben, aki a teste halála után még annak rendje-módja szerint nem kelt át a szellemvilágba, s ő maga is segítségre szorul. E segítség röviden abban merül ki, hogy meg kell értetni vele, hogy mindenképpen fontos, hogy ezt az átkelést megtegye. Hogy tudatosuljon benne az állapota, s hogy neki mennie kell. Amennyiben ez neked nem sikerül, egy szakértőhöz kell fordulni, aki kommunikálni is képes vele.
Az, hogy sok balszerencse ér, rögtön azt tudatosítja az emberben, hogy biztos átok ül rajta. Ezzel a gondolkodásmóddal vigyázni kell, s ezen túllépni. Ha így is van, s ha hiszel is benne, akkor biztos a hatás. El kell tudnod ez felejteni, túllépni rajta, bármennyire is nehéz.
Testi-lelki egyensúlyra kell törekedni, a körülményekhez képest mindig a lehető legoptimistábbnak, legboldogabbnak lenni, s tudatosítani magadban, hogy a saját testedben te vagy az úr - ezt egyébként tényleg így is kell érezni.
S emellett - amin nem tudunk tényleg változtatni - el kell fogadni, s akkor idővel megszűnhetnek azok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!