Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » A NASA bejelentette, hogy...

A NASA bejelentette, hogy bizonyítékot talált a dimenziókapuk létezésére? Mit kezd velük? Miért titkólja?

Figyelt kérdés

Egy különleges átjáró az időben vagy a térben, amelyen át az utazók hatalmas távolságokra juthatnak el egyetlen szempillantás alatt, csakhogy egy ilyen ajtó egyben út az ismeretlenbe. Persze, ha egyáltalán létezik.


Ez azonban a NASA legutóbbi bejelentése után, már nem kérdés többé: Bizony, hogy létezik.


Saját honlapján közölte ugyanis a szenzációsnak tűnő hírt az Amerikai Űrhajózási Hivatal, majd hamarjában egy közel négy perces kisfilmet is készítettek, amelyben megpróbálják annak lényegét, a laikusok számára is érthetővé tenni.


Az Iowai Egyetem, plazmafizikusa, Jack Scudder jött rá, hogy a Föld mágneses mezeje bizonyos helyeken összekapcsolódik a Nap mágneses mezejével, létrehozva ezzel egy állandó, folyamatos és megszakítás nélküli kapcsolatot a Föld és a Nap között.


Ezeken a kapcsolatokon, vagy ahogy ők nevezik x-pontokon, pedig vannak úgynevezett kapuk, amelyekről egyelőre sejtelmük sincs, hogy hova vezethetnek.


A bejelentéssel egyidőben azt is közölték, hogy 2014-ben, egy több évig tartó misszióba kezd a NASA, melynek során az energia részecske detektorokkal és mágneses érzékelőkkel felszerelt űrhajók legfontosabb feladata lesz megfejteni a különös kapuk titkait.


A feladat persze távolról sem egyszerű.


A NASA azonban egyelőre egy néhány soros tényhíren kívül csak az alábbi rövidebb videót hozta nyilvánosságra a témával kapcsolatban, amelyből a felfedezés több részlete is kiderül és amelynek magyarul feliratozott változata itt megtekinthető:



https://www.youtube.com/watch?v=hKhPL58H0Ug#blocked


Lehet hogy ezen át jönnek ide idegen civilizációk? A Nasa mire használja ezt?


2019. máj. 2. 12:00
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
51%
A konteókat az ezotériába kérjük!
2019. máj. 2. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:
Van video is. Bejelntették hog ytaláltak ilyen kapukat s kutatják, de nem hallani semmit az eredményekről. Ez minimum világszenzáció. Saját maguknak kutatnak titokba?
2019. máj. 2. 12:07
 3/14 anonim ***** válasza:
75%
#2 Ha ez valóban így van, akkor igen, megeshetik,hogy soha nem fogják az eredményeket közölni velünk. Bár kétlem,hogy igaz lenne.
2019. máj. 2. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
90%
A dimenziókaput a plejádi flotta nyitotta, amikor észlelték az atombombák robbanásit. Idejöttek és becsicskították Ámerikát. Megígérték, hogy ha felroban még1, akkor visszajönnek és elpitsáznak mindenkit. Azóta van nyitva és ezért tikolják, mert csicskák.
2019. máj. 2. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 Koplárovics Béci ***** válasza:
60%
A Nasa már csak ilyen. Elmondták ők, csak akik tudnának érdemben nyilatkozni, azok véletlen átsétáltak a dimenziókapun, és akkor derült ki, hogy egyirányú.
2019. máj. 2. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
Akkor kérlek szépen linkelj már be a nasa.gov-tól egy olyan linket ahol ők ezt kijelentik. Esetleg bármilyen másik megbízható forrástól. Ne egy pixeles fos videót az itt vannak nevezetű youtube felhasználótól.
2019. máj. 2. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%

A NASA bejelentette <=> Miért titkolják

WTF?

2019. máj. 2. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%
Nem látok semmiféle bejelentést.
2019. máj. 2. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:

A NASA nem a jútyúkon szokott bejelenteni bármit is!

Ez csak egy jutuber, aki a hülye ufonistákra vadászik, belőlük él.


Felhívnám a figyelmet a végén a BLOCKED szóra, ami azt jelenti, hogy a jútyúk már blokkolta ezt a filmet, mint álhírt!

2019. máj. 2. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%
Hogy lehet valamit bejelenteni úgy, hogy közben titkolod?
2019. máj. 2. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!