Mi lehet a probléma az amulett/talizmánommal?
Már nagyon régen vettem meg az első talizmánom, mert nagyon rossz időszakon lettem túl és szükségem volt valamire, amire ha ránézek, megnyugvással tölt el és bizalommal. Nem mintha bármi is változott volna, de azért jó, ha velem van a talizmán. Most vettem egy másikat nem olyan rég és azóta furcsaságok vannak velem.
A talizmán, amit vettem eredetileg a szeretetet és békét hozná el, amire nekem leginkább lenne szükségem. Nem tapasztalok semmit, csak furcsaságot. Tehát az elsővel nincs gond, a másikkal már van. Aznap, mikor megvettem a piros színű karkötő, amire feltettem elszakadt. Olyan helyen szakadt el, ahol azt mondom, hogy selejt és annyit is ér, de egyébként ahhoz képest jó áron vettem. Meg tudtam ragasztani, nem is látszott. Akkor utána az amulett/talizmán kapcsa nyílott szét, mintha minden áron le akarná lökni magát. Egy nappal ezelőtt pedig elestem és méghozzá nem is kicsit estem, a térdem szép lett. Mindkettőt elveszítettem. Elhagytam őket és csak a visszaúton vettem észre, hogy nincsenek meg. Az utam során csak annyit vettem észre, hogy valami furcsa van. Magas sarkút viseltem és a bal sarkas cipőmön mintha a sarok le akarna esni. Félre léptem benne többször is. Az érdekessége ennek az, hogy hazafelé visszamentem oda, ahol elestem és ott találtam őket. Utána a cipőmön rendesen jártam, mintha semmi sem lenne. Tegnap este végül magam készítettem fonatot a karomra. Azonban fonat készítése után a talizmán/amulett kapcsa újra szétnyílt és leesett. Nem tudom, mi van vele. Én képzelem be, vagy valami van.
Ahogyan az is érdekes, ha nincs velem egyik sem, akkor jobban érzem, mintha lehúzná az energiám valami.
Mostanában elég sok rossz dolog történt és történik velem, ezeket azért vettem, hogy segítsenek kicsit.
De, miért csinálja ezt a talizmán/amulett?
Köszönöm a válaszokat előre is!
Megmostad használat előtt? Az amulettekhez senki más nem nyúlhat, csak te, mivel átveszi mások negatív energiáját.
Tisztítsd meg, nyisd meg a csapot, és tedd alá egy kicsit, aztán hagyd hogy magától megszáradjon.
Nagyon szépen köszönöm. Bár nem fémből van, de szabadon volt, így fogdoshatták sokan az üzletben. Ezt a hideg vizet kipróbálom, hátha megváltozna.
A fonat, amit készítettem, egyszerű. Az érdekes az, hogy ennél még nem tapasztaltam, hogy szétjött volna, vagyis z első talizmánnál ilyenre nem volt példa, most nem tudom.
Szerintem ne kabaláktól várd, hogy jobb legyen az életed, hanem tegyél érte.
Azért esik le, mert gagyi. A cipőd sarka és holmi kövek közt nincs összefüggés.
Az első két válaszoló nem tudom, mit szed. Nincsen olyan, hogy "emberek energiái" ebben az értelemben, ahogy ti használjátok.
Egyes fémek megfelelő környezetben tudnak energiát tárolni!
Ilyen fém pl. az ólom, a nikkel, a kadmium.
Ezért lehetnek az akkumulátorok alkotói.
Kavics csak akkor tárol energiát, ha magasra helyezed, akkor ugyanis lesz helyzeti energiája, ami elengedése esetén kinetikus (mozgási) energiává alakul át.
#5
Ha nem érdekel, és nem is érted az ezotérikus dolgokat, mit keresel itt?:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!