Ti mit gondoltok erről? Várom a válaszaitokat!

Sok gerek emlékszik előző életeire, van némely amelyik nagyon élénken,van amelyik egyáltalán. Az emlékek még nagyon kisgyerekkorban törlődnek, általában 7 éves korig teljesen megszűnnek. Olvastam egy nagyon érdekes cikket, idézem: "Hárman vagyunk testvérek: a húgom hat, az öcsém nyolc évvel fiatalabb nálam. A húgom különös visszaemlékezéséről szeretnék beszámolni, melynek a szüleimmel mi is tanúi voltunk. A húgom talán nyolc-kilenc hónapos lehetett, amikor egy alkalommal a szobában ültünk, beszélgettünk, és a társalgás néhány másodpercnyi szünetében egy tisztán, érthetően kivehető mondatot hallottunk valahonnan: „Lelőtték a szarvast?” Egy ismeretlen női hang tette fel a kérdést, és nekünk fogalmunk sem volt arról, hogy honnan jön a kérdés, hiszen a szobában lévők egyikétől sem származhatott. Később jöttünk rá, hogy csak a kishúgom kérdezhetett akkor bennünket. Sokszor emlegettük az esetet, hiszen valamennyien különösnek találtuk. Hol vannak a lovak?

Hároméves korában a húgom beszélni, kérdezni kezdett: kereste a lovat, a bordó ruháját, a kalapját, nézegette magát a tükörben, állandóan felvette édesanyám szoknyáit, és úgy járkált bennük a lakásban - amely egyébként sehogyan nem tetszett neki. Mondta is, hogy ő rengeteg szobára emlékszik, és nagyon nagy házra. Badarságnak véltük mindezt, hiszen egy gyerek fantáziája a mesék miatt is gyakran rendkívül szabadon szárnyal, ám ahogy múltak az évek, egyre többet tudtunk meg húgom „előző életéről". Állandó hasi fájdalmak gyötörték

Közben állandó hasfájásról panaszkodott, de amikor az orvos megvizsgálta, soha semmilyen okát nem találta a fájdalomnak. Évekkel később, már nagylányként mesélt nekünk arról a bizonyos előző életéről. Elmondta, hogy gazdag lány volt, hatalmas házban lakott egy nagybirtokon. Részletesen leírta a házat, a parkot, a bútorokat, és az utoljára viselt ruháját, egy hosszú bordó ruhát csipkegallérral, kalappal. Csinos fiatal nő volt, vendégeivel sokat jártak lovagolni, vadászni. Bár mostani életében sohasem lovagolt, gyakran panaszkodott, mennyire kényelmetlen volt a kisasszonyszerep, hiszen akkor, a múlt század elején a nők csak kényelmetlen ruhákban lovagolhattak. Halála napjára is tisztán emlékezett

Arra is emlékezett, hogy a halála napján ősz volt, nagy társasággal indultak vadászni. Úgy festette le az erdőt, a puskás, vadászkalapos urakat és hölgyeket, a hajtókat, a szolgákat, hogy én szinte magam előtt láttam mindent. Pontosan úgy, mintha mostanában egy múlt században játszódó filmet néznék a televízióban. Még a kutyák, a lovak képe is beugrott neki, és az, hogy hirtelen felbukkant egy hatalmas szarvas, összeütköztek, és miközben leesett a lóról, az agancs valósággal felöklelte, hasba szúrta.

Minden elsötétült, de azt még felidézte, hogy mozdulatlanul fekszik az avaron, a többiek körülállják, ő pedig nagyon erős fájdalmat érzett a hasában. Ott és akkor hangzott el az utolsó mondata, amely ebben az életében az első volt: Lelőtték a szarvast? Én hiszek az újjászületésben, és elhiszem húgom minden szavát. De vajon van-e mindenkinek előző élete? És miért nem emlékszünk rá?

A történetet Eszter küldte Salgótarjánból."

esetleg, nem biztos ugyan igy halál után is megjelenik az összes életed szóval ezek olyan dolgok amiket csak a climax után tudhatunk meg van e isten menny pokol szellem világ stb

de ha még emlékezne is szerintem nem tudná felfogni mi is az elvégre az agya nincs még kifejlödve és minden erejét abba fekteti hogy megtanulja azokat az alapvető dolgokat amiket meg kell!

Amikor csatlakozik a testéhez, olyan alternatív tudatállapotba esik, amivel nagyon hamar szinte minden konkrétumot elfelejt, és egyre inkább csak a mélységek, érzetek maradnak meg. Születés idejére szinte már semmi sem. Ezért emlékeznek úgy vissza még kicsiként ahogyan. Mint te, amikor mély álombeli álmodás után felkelsz és emlékszel az álmodra.

Van ismerősöm, aki előző életéből semmire, de két élet közti létből halványan 1-2 dologra emlékszik.

Ezt nem csupán tapasztalatból mondom, de meg van a tudásom, hogy ezeket bizonyossággal állítsam.

Az én lányom is mesélt egy történetet úgy 3-4 éves kora közt.

Háború volt, ő menekült a kislányával az ölében.Egy fás kamrában bújt el, de gy katona megtalálta és hátba lőtte.

Se előtte se utána nem mondott ilyesmit, de ez nagyon megragadt bennem.Olyan pici volt és olyan szomorúan mesélte.

Nem gondolnám, hogy csak fantáziált.

Van egy kistesó, ő most másfél éves.Beszélni még nem tud, de esténként integet "valakinek", mosolyog.

Ha beszélni fog, próbálok majd tudatosabban figyelni az ilyesmire, ha lesz.