A szellemek, szörnyek, fura lények a beteg psziché manifesztációja?
Azaz kivetülés, egy adott rém egy szimbólum, lelki bajokat jelez. Tehát innen ered, hogy sokan azt hiszik, hogy léteznek szellemek, miközben csak az elméjük jatszik velük, így ,,megfogható, összefoglalhatóak'' az adott félelnek?
Aki nalam okosabban megtudja fogalmazni, annak itt a terep
Nem tudom, én koraszülött voltam, oxigénhiánnyal, ami miatt nem vagyok teljesen százas legalábbis azt értik ez alatt, hogy néha akad a gondolkodásom.
Na mindegy, nem tudom vágod e a Mullholland Drive című filmet.
Abban van az éttermrs rész, na kb olyan nekem is volt, azóta van autoimmun betegségem is, úgy megijedtem.
Plusz állandóan egy másik bolygón jártam, amire egyszer valaki felfigyelt, amikor leírtam, mert ő is járt ott.
Szal valaminek kell lennie.
Elfelejtettem hogy az a valaki is koraszülött volt.
Első-lecsekkolom, amit írtal.
Második, te ilyesmikben hiszel?
Nem tudom láttatok-e a Babadook című ausztral pszicho-horrort. Abban az van, hogy a csaj, meghaltva férje. Évekig lappang benne, de valahogy a gyerekére is átragasztja a félelmét, így végül is a gyerek latjacelőbb a rémet, az kattan be előbb, aztan az anyja is, ugyanazt a lidércet latjak. Ilyen szerintem ritkan van, hogy egyszerre kattannak be, inkabb csak a film rendezőinek volt élénk a fantáziaja, meg hát becsapós is akart lenni a film, mert mint a végén kiderül, nem is létezik a lény, csak az ő elméjük ídézte elő, s ez mindörökké bennük szunnyad.
Biztos ti is voltatok mar lelkileg padlón, ilyenkor gyakran előfordul, hogy félelmeteseket álmodunk, így dolgozza fel a lélek a tôrténéseket, gyakran arcaikus lények formajaban. Amolyan kollektív almok ezek, lehet hüeséget írok. De pl volt olyan is nalam, hogy sokat dolgoztam, elég stresszes életet éltem, s emiatt hakran voltak alvásparalíziseim, amit egy kedves ismerősöm úgy mondott el, hogy olyan, mintha démon ült golna a mellkasára.
Az alvásparalízis teljesen más, mint a teljesen éber állapot.
A kettőt ne hasonlítsd egymáshoz.
A szellemek, szörnyek, fura lények valóban lehetnek egy beteg embernél hallucinációk. Viszont a hallucinációnak vannak tünetei.
Ha valaki hallucinál, akkor nincs magánál, beleéli magát a szituációba, nem tudja magát kontrollálni.
Míg, ha valaki szellemet lát, az igen.
Nem csak hogy lehet, hanem valóban csak hallucinációk. Egyébként ilyen választ nem sokat fogsz kapni, ellenben mindenféle vad teóriákat hallhatsz itt, ez az ezotéria. :D
A hasonló hallucinált élményekkel sincs semmi probléma, kellően nagy számú emberből lesz pár akinek hasonló a halluja. Meg annyira az sem meglepő hogy hasonló betegségnél hasonlóak a tünetek.
Ha ez így van hogy lehet hogy több egymástól föggetlen személy is ugyan azt látja mint én? :)
És nem én kezdtem a beszámolókat! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!