Mi az az alkímia?

Egy szép arab só, mely erdete az óegypitomi "kemet" kifejezés, amely feketét jelent eredetileg, módosítva a Nílus mentjének fekete földjét, azaz EGyipto orzságát, megint módosulva azt, hogy ANYAG. (ellentéte a deseret, azaz a vörös, ha beszélgetsz ángliusul, meg avn némi elemi logikád, rájössz, hogy az mit jelent. Ennek a jelentéstartalom-módosulása, emly értelemben a biblia is hazsnálta héber megfelelőjét (desri) az elhagyatott, a puszta, ez megjelenik a magyar "dezertálni" kifejezésben is: elhagyni). Az -al előtag pedig a főnézi előtag az arabban.

A kémia számos műszava arab eredetű, pl. al-káli(a) bázis, lúg (lásd a mai arabban: al-khaida) , az ebből képzet alkaloida, al-kohol (szédelgés) lombik (kancateve p..nája, akár hiszed, akár nem), stb.

Az-khimia azt jelenti, mint a kémia is: az anyag tudománya, az anyag vizsgálata.

A középkori alkímisták idejük nagy részében mérgeket vontak ki, sókat kristályosítottak, fémeket ötvöztek, fát desztilláltak, olajat, petróleumot, salétromot, lőport, gyújtóanygaot, stbcsináltak, festékat, illatszereket, aprfümöket készítettek, és a közhiedelemmel ellentétben nem folyton az aranycsinálással és a bölcsek kövével voltak elfoglalva.

A legtöbb alkímista ugyanis hamarosan rájött, hogy az életet meghosszbbító bölcsek kövének titka nem egyszerű, és a szponzoráló fejedelmeket legalább annyira, ah nem jobban érdeklik az életet alaposan megrövidító szerek! Azok gyártását és alkalmazását legalább ugyanolyan jól megfizetik, de meg ám!

És a vegyészek azóta is jól keresnek, de én nem azért mentem annak, hanem mert szeretek gyujtogatni és robbangatni.

Aki szereti és érti a szakmáját, az annak MINDEN részére és tudománytörténetére is kíváncsi, pláne, ha abban nő fel. Nekem minden ősöm boszorkány és vegyész volt: gyógyfüves bábasszonyok és szén-, és mészégető mesterek.

A sok lila hókuszpókusz a hülyéknek szól, a középkor alkítmistái is azért találták ki a sok misztikus meét, hogy baromi okosnak és hermetikus tudományoakban jártas ezo-izéknek tüntessék fel magukat. Az alkímisták a valóságban már a Kr.e. III. században, nem sokkal Kalliasz után tökéletesen tisztában voltak vele, hogy a fémek nem alakíthatóak át egymásba, csak ötvözhetőek, az elemtant már Sevillai Izidor a VII. században leírta és kötelező tananyaggá tette. Agricola a XVI. század elején az összes akkor ismert fémet, ötvözetet és ércásványt teljesen tudományos alapon katalogizált.

A hókuszpókusz az aranycsinálásról csak a gyagyások kábítására szolgált, mint ahogy ilyen természettudományos analfabéta ma is van elég. Nagyon sok alkímista megcsinálta a maga aranyát. Pl. Bötger felfedezte a kínai porcelán gyártásának titkát a meiseni fejedelem udvarában, a meisnei porcelán az óta se utolsó, Brandt kinyerte az elemi foszfort, ezzel többet keresett, mintha aranyt csinált volna, merrt részint marha látványos, részint meg remek méreg, Carcasius felfedezte az utánvilágító anyagot (báriumszulfid, nehézfém aktivátorral) , ő is marha sokat keresett vele, de őt is marha sokat keresték, főleg az inkvizíció, mert a felfedezése meglepően ördögegyüttműködés-gyanús volt abban a korban.

Szóval, egy dolog a mese, más dolog a gyakorlat.