Hogyan értelmezed ezt a képet?

Mivel akkoriban nem lehetett olyan fejlett a civilizáció, hogy a holdra egyszerű módon el lehessen jutni bármely jellegű közvetlen és közvetett segítség nélkül az embernek, ebből kifolyólag az alábbi tudományos tényeket fogalmazhatjuk meg:

a.) Az ember 2000 éve a holdon élt, legalábbis a zsidók.

b.) Jézust utólag vitték fel az N-Ufók vagy a lumbulábiak.

c.) A hold a mennyország.

d.) A hold egy párhuzamos világ lenyomata.

e.) A holdon valójában soha nem járt ember, csak Jézus temetkezési helyét használták fel fanatasy-nak.

Kik az árnyék lények a képen? (jobbról balra haladva)

UnSzignifikáns mérések alapján:

Batman, a cica nője (vagy a kettő együtt egy kúcsa.

Bal oldalt pedig egy bástya látható.

Erős vár a mi Istenünk, s a Bástya az ő bora!

Valószínűleg Tibi atya egy összekötő elem, de ez ügyben még folynak a kutatások.

#8 Nagyon intelligens lehetsz, hogy ilyesmit feltételezel.

Ez a kép szerintem azt akarja szimbolizálni, hogy a Holdra mentek, de Istent találták ott, és az ő keze munkáját, mert onnan nyílik a legszebb kilátás a Földre. Esetleg az emberi gonoszság már a Holdra is eljutott, mert Jézus ugyebár keresztre van feszítve, de az is lehet, hogy ember Istent akar játszani, mert hataloméhes uralkodni akar mindenek felett. És ne foglalkozunk a 8-as féle kommentelőkkel, túl gyerekes az ipse!

Számomra ez az értelme:

Szun Vu Kung lázadása

Mikor Szung Vu Kung, a majmok királya,

kit kőtojásból keltett ki a vén

föld, ég, nap és hold különös szerelme

a gyümölcsök s virágok szigetén,

ki kőtestét mozogni tanitotta

s viharként szállni a felhők felett

és megtanult minden emberfölötti

varázst és titkos bölcseségeket,

ki hős vezér és szent remete volt és

szívében mégis fenevad maradt,

és feldúlta a halál városát és

megette az égi barackokat,

az istenek eledelét, hogy ő is

örökké éljen, s lett mindenható,

kinek rőt fején a villám kicsorbult,

ki már-már isten volt, de lázadó

dühében a Legfőbb Trónt követelte

s leverte az égi seregeket

s a Menny Ura s a Célok és Erények

bénultan nézték, hogyan közeleg, –

mikor Szun Vu Kung már a trón előtt állt

és már senki se moccant ellene,

jött Buddha és szelíd virágkezével

intett, hogy a fegyverét tegye le.

– Ki vagy, te jámbor? – ámult el a vad szörny,

akitől a mindenség reszketett.

Buddha felelt: – A béke és a jóság,

s azért jöttem, hogy megfékezzelek.

– Nagyszerű! – bókolt Szun Vu Kung. De Buddha:

– Vigyázz, – szólt – még nem sejted, mit tudok! –

– Te se, hogy én mit! – válaszolt a szörny és

mellét verve mesélni kezdte, hogy

a tejutat kavarja szigonyával,

eldicsekedett, hogyan győzte le

a földet, eget, az állatok és fák

szellemeit, s a halál fekete

könyvét széttépve, hogy lett halhatatlan

s a Titkos Tudást hogy szerezte meg.

– Tizennyolcezer mérföldet repűlök

– mondta – ha csak egy bukfencet vetek,

átváltozom hetvenkétféleképpen

és lehetek millió óriás,

ma már én vagyok a Tökéletesség,

– a Menny Urához fordult – senki más,

– bömbölte – senki nem állhat fölöttem:

legkülönb vagyok, a Trónt akarom! –

És Buddha felelt: – Tied lesz, ha győzöl

még valamin, az én hatalmamon:

mutasd meg, hogy ki bírsz-e törni innen,

túljutsz-e rajtam, – itt a tenyerem:

ha bukfenced kivisz belőle, nyertél,

ha nem, te fogsz engedni énnekem.

Tetszett az alku Szun Vu Kungnak. – Őrült, –

gondolta, – ez a Buddha: a keze

alig nagyobb egy lótusz levelénél,

igazán játék végezni vele,

gyerekjáték, – gondolta és vigyorgott:

– Hát jól van, lássuk: ki győz, te vagy én? –

És felemelkedett a levegőbe

s megállt nevetve Buddha tenyerén.

– Készen vagy? – Készen. – Rajta! – Egyet ugrott

s már messze szállt s eltűnt a szörnyeteg,

és viharzott, mint az ördögmotolla,

úgy hányta, hányta a bukfenceket,

és repült és hömpölygött, mint a szélvész,

mindig gyorsabban, repült, mint a fény,

repült és forgott, át az ős eónok

s csillagködök száz szigettengerén,

repült, a tértől részegen, repült, mint

az időmegállító gondolat,

repült, könnyű győzelmét végtelennel

tetőzni, amit ráadásul ad,

repült, repült, s a Végső Űr határán

egyszerre csak öt roppant oszlopot

látott, amely minden világok végén

vörösen az ég felé lobogott.

Még egy bukfenc, s már ott volt, és leszállt ott,

ahol még nem járt soha senki se,

és lehasalt s fürkészve és vidáman

nézett az érhetetlen semmibe,

aztán felkelt. – Most megyek – mondta – vissza

és én leszek a Mindenség Ura,

de hogy itt jártam, nevemet felírom

ide, a világ őrtornyaira, –

és csakugyan felírta a középső

oszlopra: „Itt járt Szun Vu Kung király”,

s mert a szükség rájött, egy másik oszlop

tövébe még egyebet is csinált,

és indult vissza. Repült, mint a villám,

repült az ürben, mint a néma fény,

repült és forgott, át az ős eónok

s csillagvilágok szigettengerén,

mint az időtlen gondolat, repült most

visszafelé a végtelenen át

és megérkezett és hetykén leugrott

Buddha kezéről s rikoltott: – No hát

ide a Trónt! A világ végén jártam

s ott hagytam a látogatás jelét! –

Buddha ránézett, hosszan, szánakozva,

és felemelte lassan a kezét,

és megszólalt: – Te nyomorult majom, te,

te barbár ész- és erő-szörnyeteg,

azt hiszed, hogy míg féktelen hatalmad

harc s önzés fűti, lebírsz engemet?

Azt hiszed, ki tudtál szökni kezemből?

Nézz ide, nézd középső ujjamat:

„Itt járt Szun Vu Kung…” – itt van; ezt te írtad,

s nézd piszkod, itt, a hüvelykem alatt! –

És Szun Vu Kung, a Tökéletes Állat,

kitől a Legfőbb Trón is reszketett,

látta, hogy minden erőnél erősebb

a türelem s a jóság, s megijedt

és szökni próbált. De Buddha lefogta

s egy hegyet tett rá, kíméletesen:

– Most itt maradsz. Gondolkozz ezer évig,

s ha új szíved lesz, befogad a Menny.

Hmm. érdekes az a fél pucér nős kép ott lejjebb... aztán ott van az a bábú és a ... ffffVVVVVVVVVÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ SZÓRAKOZOL VELEM TE ŐSKÖVÜLET? HÁT MENTEN LEHUGYOZLAK BAZ+!

(de most komolyan milyen reakciót vártál? xD)