Ti eltöltenétek napokat egy erdőben, a természet lány ölén úgy, hogy nem visztek magatokkal élelmet, hanem csak a természetben éltek, étkeztek, tüzet raktok, aludtok?
Szeretném kipróbálni, hogy milyen is az ember igazából, amikor a természetben él. Meg szeretném tapasztalni hogy milyen érzés a tiszta természetben, hiszen az ember valójában a természetbe született bele, amikor még nem volt "civilizáció". sátrat, hálózsákot, és pár eszközt szeretnék magammal vinni. Azt hogy milyen hosszú időre, majd úgyis ott látom meg, nem akarok nagy terveket szövögetni, csak tényleg kipróbálni pár napra, netán hétre.
Valaki csinált már hasonlót? Tapasztalatot tudnátok megosztani.
Kérem negatív lehurrogó emberek kerüljenek.
Azért írtam ebbe a témába mert úgy gondolom aki ebben a kategóriában keresgél talán közelebbi kapcsolatban van a természettel.
Köszönöm a válaszokat!
nagyon köszönöm ezt a sok információt :)
nagyon izgalmasnak és bíztatónak hangzik.
Elég kevés húst fogyasztok a hétköznapokban is, tehát nem hiszem hogy elfognék egy állatot, bár a szükség nagy úr, mégis inkább a növényeket szeretném megismerni jobban. (folyamatban van)
mégegyszer köszönöm ezt a sok tanácsot!
Hello!
Le a kalappal elotted, hogy lany letedre ilyenen torod a fejed. Ritka. Tapasztalt vadkempingezokent kb 80 %-ban egyetertek az elottem kommentelovel.
Sajat megjegyzeseim az elozot alapul veve (ez nem az elozo hozzaszolo fele intezett kritika, csak az en szemelyes nezopontom):
-"vadaszni, caapdaval akarmibel tilos a hazai edokben es annyira nem is lenne egyszeru. raadasul eselyes a kisemlosoktol osszeszedni valami betegseget is stb. sok faj vedett sok terulet vedett a rendes vadaszathoz vadaszengedely, fegyverhasznalati engedely es fegyver is kell (raadasul ez nem az az orszag ahol ne lenne valaki mindig valahol odakint...)"
Igen, a torveny szerint tilos, de hat a torrentezes is az. Viszont, ha nem gyakorlod, akkor egy tulelo helyzetben 90%-os esellyel halott lehetsz egy ido utan, mivel a gombaktol es a novenyektol nincs veszelyesebb a vadvilagban, ha nem ismered oket, az azonositasukat, a fogyaszthatosagi tesztek vegrehajtasanak modjat. Pl a gyilkos csomorika szinte megtevesztesig hasonlit a sargarepara (na meg a burok is), es ezekbol mar egy falat elfogyasztasa is halalos lehet. Hazankban mindketto elofordul, sot a burok -az u es o betukre kepzelj ket pontot- kifejezetten gyakori. A gombakhoz ne is nyulj, ha 100%-ig nem tudod beazonositani. De ha igen, akkor rajossz, hogy a bolti csiperke egy kalap ... az igazi, erdei gombahoz kepest. Szoval a torveny athagasa nem gond, amig nem buksz le. :D Azert ne oldosd az allatokat esz nelkul, hiszen velemenyem szerint tobb joguk van az elethez ezen a bolygon, mint a teremtes koronajanak nevezet human fajnak. A torveny csak egy tarsadalom altal felalitott, iranyito kontrollszerv, mely birkanak tekinti a tomeget, de inkabb ne menjunk bele az osszeeskuves elmeletekbe. Ha van egy egeszseges erkolcsi, etikai erzeked akkor fogod tudni mi az ami tenyleg rossz, es mi az ami csak letjogosultsagodat bizonyitja ezen a bolygon, fuggetlenul az aktualis tarsadalom nezopontjatol es torvenyeitol. (En nem akartam, hogy Agent Orange-ot vessenek be Vietnamban, megis megtettek, mert... miert is?) Ne feledd: mindig az aktualis tarsadalom diktalja az erkolcsi normakat. A Spartaiaknak termeszetes volt a beteg, gyenge, deformalt gyerekek melybe vetese, ma ezt eliteljuk; manapsag, ha nem tapsolsz a homoszexualitasnak, akkkor rogton homofobnak vagy belyegezve, ami mar onmagaban is lehetetlen fogalom, mert a fobia az felelem, retteges, akit pedig homofobnak neveznek az nem ezt erzi, hanem a gyuloletet.
"a masik amit kevesen tudnak hogy maganzeruleten csak a tulajdonos engedelyevel (tudtaval nem egy papiros engedelyre kell gondolni) lehet satrazni, allami teruleteken meg kijelolt helyen (amilyenek altalaban nincsenek) ezert sator helyett (amit konnyu eszrevenni szamonkerhetik megis mit csinalsz stb.)"
En egy kezemen meg tudom szamolni, hanyszor toltottem az ejszakat kijelolt kempingben, kulcsoshazban, meg hasonlok. Mizantrop vagyok, tobbek kozott ezert is vagyok vadkemping parti. Magyarorszagon talan ez az egyetlen rugalmas dolog. A kutya sem fog rad szolni, ha csak nem a haza mellett vered fel a satradat. Persze a torveny szerint maganterulet eseten taborvereshez kell a tulajdonos engedelye, de szerencsere otthon nem erdekli a tulajt az ottleted, amig nem larmazol, szemetelsz, gyujtogatsz, stb. 3 eve Angliaban elek, itt sokkal rohadtabb a helyzet. Itt mar akkor bunozonek minosulsz, ha elhullott, szaraz faagakat gyujtesz tuzrakashoz, mivel rengeteg rovarnak adnak otthont. (Persze nem baj, hogy a rovarok az egyik legsikeresebb faj a Foldon. Sokkal sikeresebb az embertol. Tuleltek a dinoszauruszokat, sot, mar elottuk is leteztek. Mindegy. Lenezem az angol nepet, csak a GDP-juket hasznalom ki, es persze itt is vadkempingezek, a durvabb retorziot kockaztatva.)
"es az emberektol kell majd tartanod foleg ferfiaknak soha ne mond hogy kintalszol es azt se hogy egyedul vagy pl. a tobbiek varnak ram itt vagy elore mentek vagy x turistahazhoz mesz stb.
"
EZ NAGYON-NAGYON IGAZ! FOGADD MEG! Foleg otthon, mert bar a torveny!!! szerint nem letezik ciganybunozes, de aldozataul eshetsz egy ilyen nem letezo dolog attrocitasainak. FOGADD MEG! Egy europai vadvilagban az embereken kivul mastol nem igazan kell tartanod. A kozhiedelemmel ellentetben meg a farkasoktol sem, akik pedig vegre visszatertek kicsiny hazankba.
Vegezetul:
Ilyen kalandoknal, amiket tervezel, olyan elmenyekben lesz reszed, amely egy eletre beled ivodik. De azert erosen javaslom, hogy ne egyedul kalandozz. 3, max. 4 fo az idealis, a folott, mar tomegnek szamit (mizantrop, mi :D), mert a folott mar annyira zajos tud lenni a csapat, hogy sose lesz eselye megpillantani egy vidrat, vagy egy kismalacaival atvonulo vaddisznot.
Soha ne add fel ezen terveidet. Kedvesemmel mindig nosztalgiaban furodve nezegetunk kepeket abbol a jopar ezerbol, amiket eddigi kalandjaink soran keszitettunk.
Meg egyszer: Le a kalappal, emberlany! Maris "szerelmes" lettem beled.
Sok sikert, rengeteg jo elmenyt es az igazi hovatartozas katartikus elmenyet kivanom neked!
Szia!
Egy dolgot kifelejtettem, bocsi. Nem kaphatsz el semmilyen betegseget a kisemlosoktol, sot a nagyoktol sem, ha alaposoan megfozod, vagy megsutod. Min 10 perc papiron, de en inkabb ugy fogalmaznam meg, hogy az idotartam a husdarab vastagsagatol fugg. 40 fok Celsius folott a feherje kicsapodik, tehat a virusos, sot bakterialis eletforma eleri a pentek 13-at. Szomoru a szamukra, de hat meg ok is sikeresebb faj az embernel, tehat nem kell aggodnod, hogy kiirtasz egy mikroszkopikus fajt.
Ajanlott irodalom: John "Lofty" Wiseman: Tuleles a termeszetben.
Vagy Ray Mears akarmelyik mediaja.
Fontos!!! Bear Grylls-nek ne higgy. A show-ja alapjan halott vagy. Azt allitja, SAS member volt, de szerintem max takarito. Fals, hianyos, es megteveszto infok tarhaza. Meg a nevevel illetett Gerber kesek is a useless piece of shit kategoriaba tartoznak, meg az itteni turamanias angolok kozott is. Ha tehetosebb csaladbol jottel, es kest akarsz, (mivel az altalad tervezett elmenygyujtesek alapveto felszereleset kepezik a kesek), meleg szivvel tudom ajanlani a Cold Steel Recon Scout VG10-es acelbol keszult peldanyat. Nem fog csodot mondani egyetlen helyzetben sem, legyen akar szo paradicsom szeleteleserol, krumpli pucolasrol, nyars- vagy -vegso esetben darda kesziteserol- vagy egy vegtag amputaciojarol. Ha komolyabban bele akarsz merulni, ez inkabb tudomanykent foghato fel a civilizalt ember szamara, hiszen sajnos mi mar kiszakadtunk a termeszetbol. De ez a tudomany erdekes, magaval ragado, lenyugozo, konnyen elsajatithato, segit a kreativitas fejleszteseben es mindenek folott olyan egyenisegge formal teged meg a mai civilizalt, erdektelen, business-orientalt vilagban is, ahol a sajat pesti unokahugomnak fingja nincs rola, hogy mit eszik a tehen. Meg egyszer jo szorakozast, megszamlalhatatlan maradando elmenyt es a termeszet elvezetenek megfizethetetlen jutalmat kivanom!
O.Cortex
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!